Neymarék nem sztrájkolnak, négy gólt rúgtak az olaszoknak

Vágólapra másolva!
2013.06.22. 20:45
null
Jogosan örülhettek a brazilok (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Konföderációs Kupa A-csoportjának harmadik fordulójában az eddigi két mérkőzését megnyerő brazil válogatott az addig hozzá hasonlóan hat pontot számláló Olaszországgal csapott össze. A továbbjutást már mindkét együttes bebiztosította, a tét a csoportelsőség mellett az volt, hogy ki kerüli el szinte biztosan az elődöntőben a világ- és Európa-bajnok spanyolokat – nos, minden jel szerint a házigazda brazilok kerültek a könnyebb ágra, köszönhetően 4–2-es győzelmüknek.  

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Több okból is kétarcú eddig a brazíliai elővilágbajnokság: sokgólos mérkőzéseket láthattunk bántó üresjáratokkal, csodás stadionokat, amelyek előtt rendőrök csapnak össze kőkeményen a tüntetőkkel, egy futballőrült országot elképesztő szurkolókkal és a máris a vb-rendezés elbukásától rettegő vezetőket – no és egy „számszakilag" menetelő selacaót, amelyet azonban a japánok és a mexikóiak is meg-megszorongattak.

A fentiektől eltekintve láttunk már sokkal unalmasabb tornát a közelmúltban, szürkébb brazil válogatottat, amely két győzelem után azzal az Olaszországgal csapott össze, amely szintén megverte a házigazda által legyőzötteket, csak éppen sokkal nyögvenyelősebben. Ráadásul a squadra azzurra középpályatengelye csapágyas lett a rangadóra, hiszen Daniele De Rossi és Andrea Pirlo sem léphetett pályára eltiltás, illetve sérülés miatt. A brazilok ellen legutóbb az 1982-es vb-n győző olaszok az Antonio Candreva, Alberto Aquilani, Claudio Marchisio, Riccardo Montolivo, Alessandro Diamanti középpályásötössel álltak ki, a hazaiaknál pedig egy változást regisztrálhattunk a kezdőben: Hernanes váltotta Paulinhót.

Fura ez a torna...
Fura ez a torna...
Hárman egy mezben, ott is dühöng a recesszió
Hárman egy mezben, ott is dühöng a recesszió
Egy kis 1994-es múltidézés
Egy kis 1994-es múltidézés
Békés egymás mellett élés
Békés egymás mellett élés


Talán éppen a sok változás miatt is kezdett sokkal jobban Brazília, az első percben két gólt is szerezhettek volna a sárga mezesek. Ezt követően azon mesterfokon kezdték el tördelni a játékot az európaiak, és ebben Oscarék is partnerek voltak (belementek a közelharcba a középpályán, amelyből borítékolható módon rendre vesztesként kerültek ki), így aztán különösebben érdekes események nélkül csordogáltak a percek. A következő helyzetre jó húsz percet kellett várni, Neymar azonban ziccert hibázott, közben a lesérülő Montolivót Emanuel Giaccherini váltotta.

Oscar remek passza után rosszul célzott Neymar, Ignazio Abate lábát bezzeg eltalálta: a gonosz kis belépő után az olaszt le kellett cserélni, Christian Maggio futott be helyére. Nem sokra rá Luiz Felipe Scolarinak is kényszerből kellett cserélnie: David Luiz lesántikált, Dante váltotta fel. A cserehátvéd igyekezett feldobni a mérkőzést, mert rúgott egy bődületes lyukat a 16-os és Mario Balotelli előtt, de megúszta, mert a támadó nem számított ekkora hibára, és elvétette ő is a labdát.

Jellemző kép az első félidőből
Jellemző kép az első félidőből

Nem lett tehát Dante pokla a mérkőzés, olyannyira nem, hogy a szünet előtt a ráadásban megszerezte a vezetést Brazíliának: Fred fejesét még védte Gianluigi Buffon, a kipattanóból viszont Dante közelről a kapuba juttatta a labdát. 0–1!

Dante a mennyben
Dante a mennyben

A pihenő az olaszoknak tett jobbat, az 51. percben Balotelli sarokkal, a levegőben úszva kiosztotta az év gólpasszát, Emanuel Giaccherini magára maradt, és az ötös jobb sarka elől a hosszú sarokba lőtt. 1–1!

Nem sokáig kellett azonban mérgelődniük és aggódniuk a brazilokért szorítóknak, mert alig négy perc múlva egy 16-os előtti szabadrúgást Neymar mesterien feltekert a bal felső sarokba. 1–2!

Giaccherini nem cifrázta
Giaccherini nem cifrázta
Buffon csak nézte
Buffon csak nézte



Szép egyéni megmozdulás volt Neymartól (Buffontól nem annyira, maradjunk annyiban, fogott ő már ennél nagyobb lövést is), a 66. percben Fred is villantott: remekül kezelte le Marcelo félpályás indítását, áthámozta magát Giorgio Chiellinin, és a kapus fölött a léc alá ívelt. 1–3!

Scolari Neymar lecserélésével reagált a kétgólos előnyre, Neymart a középpályás, Bernard váltotta, Cesare Prandelli pedig beküldte „végre" a sokak által a csapatba követelt Stephan El Shaarawyt.

Arra aligha gondoltak a mesterek, hogy nemsokára ismét csak egy góllal vezet a selecao: egy kapu előtti keveredést követően Giorgio Chiellini lőtt a jobb alsóba az ötös elől. 2–3!

Érdekes találat volt, mert a játékvezető, az üzbég Ravsan Irmatov éppen 11-est ítélt Balotelli lerántásáért, de szinte ezzel egy időben talált a kapuba Chiellini, így inkább megadta a találatot.

Chiellini nem fülelt, lőtt
Chiellini nem fülelt, lőtt



A hajrára fordulva nagy erőkkel rohamoztak az olaszok, Maggio a lécet is megrezgette, de nem sokkal a vége előtt Fred mindent eldöntött szemfüles találatával. 2–4!

Fred eldöntötte Chiellinit és a mérkőzést is
Fred eldöntötte Chiellinit és a mérkőzést is


Ha nem is habkönnyedén, de legyőzte Brazília Olaszországot az érdekes és lesgyanús gólok mérkőzésén, azaz tovább menetel az elővilágbajnokságon, és az elődöntőben bizonyosan elkerüli a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatottat.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KONFÖDERÁCIÓS KUPA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
OLASZORSZÁG–BRAZÍLIA 2–4 (
Giaccherini 51., Chiellini 71., ill. Dante 45., Neymar 54., Fred 66., 88.)

A másik mérkőzésen:
JAPÁN–MEXIKÓ 1–2 (Okazaki 86., ill. J. Hernández 54., 66.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brazília 3 3 9–2 +7 9
2. Olaszország 3 2 1 8–8 0 6
3. Mexikó 3 1 2 3–5 –2 3
4. Japán 3 3 4–9 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik