Konföd. Kupa: már több mint egymillióan tüntettek Brazíliában

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 12:40
null
Amikor még békés volt a tömeg Rio de Janeiróban (Fotók: Reuters)
Csütörtök éjszaka folytatódtak a tömeges megmozdulások Brazília nagyvárosaiban – már több mint egymillió ember az utcára vonult, hogy a labdarúgó-világbajnokság ellen tüntessen. Csak Rio de Janeiróban több mint háromszázezren tiltakoztak, a békésen induló felvonulás ismét erőszakba torkollott, s még inkább árnyékba borította a Konföderációs Kupát.

A világbajnokság megrendezésének több mint 10 milliárdeurós rendezési költsége és a közszolgáltatások árának megemelése miatt tüntetőket a rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták szét.

Dilma Rousseff elnöknő lemondta a külföldi útjait, s azt ígérte,megoldást talál a jelenlegi krízisre.

A múlt hét elején néhány buszmegállóban összegyűlt fiatal felvonulásával megindult tüntetési hullám csütörtökre akkora mértéket öltött, hogy egyesek már attól tartanak, veszélybe került a Konföderációs Kupa hátralévő részének megrendezése.

A brazil válogatott játékosok egy része a szerdai mérkőzés után együtt érzett a tüntetőkkel. „Támogatom a csendes tiltakozásokat, de csak akkor, ha tényleg nem társul mellé erőszak. A polgároknak joguk van ahhoz, hogy kinyilvánítsák véleményüket. Ez is az egyik módja annak, hogy előrébb lépjen az ország. A tüntetők az egészségügy és az oktatás jobbá tételéért küzdenek, de egységesnek kell lennünk, hogy szebb legyen a jövő” – mondta David Luiz, a Chelsea brazil válogatott védője.

A brazil O Globo szerint a helyi labdarúgó-szövetség több tagja is attól tart, hogy a napokban egyre hevesebbé váló tüntetéssorozat és a rossz brazíliai közbiztonság miatt a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot Brazília helyett az Egyesült Államokban rendezik meg.

„A tüntetésekkel nagyon sokat kockáztatunk, a szövetségben egyre nagyobb a félelem amiatt, hogy a világbajnokságot átköltöztetik az Egyesült Államokba. A Salvadorban dolgozó külföldi FIFA-munkások rettegnek, miután a tüntetők nekirontottak a szállodájuknak – írta a brazil lap. – Rengeteg vállalat bízott abban, hogy a Konföderációs Kupa révén sikerül külföldi kapcsolatokat teremtenie, de ezt a tervet tönkretették."

Az O Globo szerint az eddig is a Facebookon szerveződő tüntetéssorozat legnagyobb dobása július elsején lenne. A jelszó: „Mutassuk meg, kié az ország."

Közben a FIFA jelezte, szó sincs arról, hogy a Konföderációs Kupa hátralévő részét törölni kellene a tüntetések miatt.

 

Este már tüzek is gyúltak a belvárosban
Este már tüzek is gyúltak a belvárosban
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik