C. Ronaldo: Most az Aranylabda sem számít; temetik Piturcáékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 09:04
null
Így ünnepelte Cristiano Ronaldo a svédek elleni gólját (Fotó: Reuters)
A franciák kapitánya, Didier Deschamps borzalmas eredményről beszél az ukrajnai vereség után, de még hisz a továbbjutásban. A svédek ellen győztes gólt szerző Cristiano Ronaldo semmi mással nem foglalkozott a meccs után, csak a visszavágóra koncentrál. Romániában már az eddig túlontúl optimista sajtó is kezdi temetni Victor Piturca csapatát, és belső konfliktusról is írnak – visszhangok a tegnapi, európai vb-pótselejtezőket követően.

 

PORTUGÁLIA–SVÉDORSZÁG 1–0

„Remekül futballoztunk, bár soványka a győzelem. Egységesen játszottunk, lelkesen küzdöttünk, ám sok helyzetet kihagytunk. A munka másik felét Svédországban kell elvégeznünk, de azt hiszem, megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobbak. Nagy csata előtt állunk, fizikailag erősebb ellenféllel találkozunk majd, de nyerni akarunk” – nyilatkozta a mérkőzés után a hazaiak középpályása, Joao Moutinho.

„Fontos gólt szereztem, ezzel győztünk. Lőhettünk volna még egyet-kettőt, de így is boldogok vagyunk a győzelemmel. Igaz, csak egygólossal, minimálissal, de így is előnnyel utazhatunk Svédországba. Látjuk már a célt, de nagy csata vár ránk idegenben a visszavágón. Megígérjük, hogy a maximumot hozzuk ott is! Nem látom értelmét a CR7 vs. Ibrahimovic összehasonlításnak, mert ez egy Portugália–Svédország találkozó volt, nem egy az egy elleni harc Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic között. Hogy mi a véleményem a FIFA-val való vitámról? Őszintén szólva, nem számít. Aranylabda… Nem számít!” – értékelt a győztes találatot szerző Cristiano Ronaldo.

A Real Madrid klasszisa 2013-ban a 63. gólját szerezte tegnap tétmeccsen, így ugyanannyi találatnál jár, mint amennyit 2012-ben szerzett. A különbség annyi, hogy Ronaldo az idén 54, míg tavaly 71 mérkőzésen jutott el 63 gólig, és ne feledjük, cirka másfél hónapja még mindig van, hogy gyarapítsa 2013-ban szerzett találatainak a számát.

„Tudtuk, hogy erős és kiegyensúlyozott svéd válogatotton át kerülhetünk ki a vébére – nyilatkozta a hazaiak szövetségi kapitánya, Paulo Bento. – Jól kezdtünk, gólhelyzettel, majd a svéd válogatottnak is volt pár (de csak egyetlen igazán nagy) lehetősége. Összességében sokkal jobbak voltunk, különösen a második félidőben, bár lehettünk volna azért hatékonyabbak is. Fel kell készítenem arra a csapatot, hogy győzzön Svédországban. Minimális az előnyünk, de jobb az egy-nulla, mint a kettő-egy!”

„Mindig is hittem abban, hogy legyőzzük a svédeket. Nem kétséges, lesz még egy nehéz visszavágó egy olyan csapat ellen, amelyet nem lehet, nem szabad félvállról venni. Elégedett vagyok az eredménnyel, és azt hiszem, idegenben is elégedett leszek majd. A játékosoknak is csak gratulálni tudtam most” – nyilatkozta a portugál legenda, Eusébio.

„Azt hiszem, nagyon jól védekeztünk, és az első félidőben voltak helyzeteink is. A második már rázósabb volt, de senki sem mondhatja, hogy csakis a kapusunk tartotta bennünk a lelket” – nyilatkozta a mérkőzés után a svéd középpályás, Kim Källström.

„Csalódott vagyok, mint mindig, ha veszítünk, de a védelmünkkel azért elégedett vagyok. A döntetlennel kiegyeztem volna a mérkőzés előtt, most nem vagyok tehát boldog. Azért annak jobban örültem volna, ha nem egy-nullára, hanem kettő-egyre kapunk ki” – értékelt a svéd szövetségi kapitány, Erik Hamrén.

„Rosszabb lett volna a kettő-nulla – értékelt röviden Zlatan Ibrahimovic, akinek tulajdonképpen alig akadt értékelhető momentuma a találkozón. – A döntetlen meg jobb. Nehéz mérkőzés volt, remélem, otthon jobban megy majd. Portugália a favorit, csak ezt tudom mondani most is, de azért a mi válogatottunkban is vannak jó játékosok.”

IZLAND–HORVÁTORSZÁG 0–0

„Vegyesek az érzéseim, mert játékosaim nagyon jó napot fogtak ki, de ugyanezt nem tudnám elmondani a mérkőzés játékvezetőjéről, a spanyol Alberto Undiano Mallencóról. Komolyan mondom, egyszerűen nem találok megfelelő dicsérő szavakat futballistáim teljesítményére!” – mondta az izlandi szövetségi kapitány, Lars Lagerbäck.

„Horvátország a jobb a két csapat között, ez egyértelmű, sokkal több helyzetet tudtunk éppen ezért teremteni. Az izlandiak jól harcoltak, különösen a végén, a hajrában, de tudtuk, hogy nekünk kell támadnunk. Remélem, a visszavágón már be is találunk” – így a horvátok mestere, Niko Kovac.

UKRAJNA–FRANCIAORSZÁG 2–0

„Sok lehetőséget elpuskáztunk, így semmit sem lehet elérni. Az ellenfél erőnlétileg jobban bírta, és nem követett el nagy hibákat, mint mi. A vezető gól ráadásul feldobta őket. Nyilvánvaló, hogy ez borzalmasan rossz eredmény számunkra, azonban hinnünk kell a továbbjutásban! Kétségtelen, jobb helyzetben vannak az ukránok, de egy mérkőzés még hátra van” – hozta a kötelező optimista nyilatkozatot a franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps.

„Van még egy visszavágó a Stade de France-ban, bár tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Van még kilencven percünk a fordításhoz, a reményt pedig soha nem szabad feladni. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű Ukrajnában, készen álltunk, még ha nem is tudtuk magunkat teljesen kipihenni. Papíron mi vagyunk a jobbak, ez tény, de ez az este nem erről szólt. Segítették egymást az ukránok, csapatként működtek, ezért nyerték meg a találkozót. Nincs más lehetőségünk, ha ki akarunk jutni Brazíliába, gólokkal kell nyernünk!” – így a pénteken is góltalan maradt Karim Benzema.

„Nekimentünk a sárga falnak és összeestünk – mondta a sárga mezes ellenféllel vívott találkozó után a francia kapus, Hugo Lloris. – Agresszívek voltak, küzdöttek, támadtak, kapartak a gólért. A hozzáállásuk is nagyon jó volt, ez ám az igazi elkötelezettség! Mindig van remény, ma elmaradt a siker, a jövő héten megpróbáljuk újra. Nagy változáson kell azonban átesnünk, ha egy fordított mérkőzést akarunk látni. Tudjuk, a képességeink megvannak ehhez, ám közel tökéletesen kell futballoznunk, ha tovább akarunk jutni.”

„Nem érdemeltünk kétgólos vereséget. A visszavágón megmutatjuk agresszív arcunkat. Kihagytam egy helyzetet, ez kétszázezerszer megfordul majd a fejemben, de remélem, kedden lesz lehetőségem javítani. Nyerhetünk, de végig kell hajtani a kilencven percet” – adta meg a siker receptjét Samir Nasri.

„Köszönöm a sikert játékosaimnak – hálálkodott választottjainak az ukrán szövetségi kapitány, Mihajlo Fomenko. – Fontos szerepe volt a pszichológiának is, most azonban találni kell egy másik receptet a visszavágóra. Nem néztek le minket a franciák, egyszerűen nem voltak olyan jók, mint mi. Fizikailag és lelkileg fel kell töltődnünk a franciaországi mérkőzés előtt. Hogy hittünk-e a sikerben? Ha nem hittünk volna a győzelemben, nem is lépünk pályára! Volt még pár gólhelyzetünk, hármat is rúghattunk volna. A szünetben arra kértem a fiúkat, hogy adjanak bele mindent, támadjanak többet. Fontos volt, hogy megértették ezt, mert ez volt a siker egyetlen útja. A győzelem kulcsának mégiscsak mentális erősségünk nevezhető, az első gól pedig feloldotta maradék gátlásainkat is.”

GÖRÖGORSZÁG–ROMÁNIA 3–1

„Románia nagyon rosszul szerepelt Görögországban, és csak az idegenben szerzett gól ad csipetnyi reményt a fordításra. Piturca az a fajta edző, aki a legapróbb részletekig kidolgozott taktikát készít, de ezúttal a stratégiája hatástalan volt” – írja összegzésében, kissé már lemondóan a vezető román sportlap, a ProSport internetes kiadása, majd idézi is a szakembert.

„Ilyen játékkal csak veszíteni lehet. Félelmetes ellenféllel, nagyon jó játékosokkal találkoztunk. Igen nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a második meccsen kettő-nullára kellene nyernünk. Mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön, de sajnos Bourceanura és Lazarra sem számíthatunk a visszavágón eltiltás miatt, két kulcsemberről van szó. Tudtam, hogy a görögök jók, de azt nem gondoltam volna, hogy három gólt kapunk. Olyan érzésem volt, mintha egy iskolaudvaron lennénk” – utalt Victor Piturca arra, hogy gyermeteg hibákat követtek el.

„Mit mondhatok ezek után a szurkolóknak? Legyenek velünk, és mi megpróbálunk fordítani az álláson, habár nem lesz könnyű, pontosabban: nagyon nehéz lesz” – tette hozzá a román szövetségi kapitány.

A román sajtó egyébként azért is bírálja Piturcát, mert csak az utolsó percekre küldte pályára a Stuttgart középpályását, Alexandru Maximot, akivel a hírek szerint megromlott a viszonya (ez gyakran előfordul a román szakember és játékosai között, korábban Adrian Mutu is emiatt lett mellőzött).

„Igyekeztünk minél több helyzetünket gólra váltani, egyúttal blokkolni a románok kontrajátékát, ami az erősségük. Egy gólt kaptunk, ami kínos szakasza volt a meccsnek, de gyorsan tudtunk válaszolni. A második félidőben jó meccset játszottunk, megszereztük a harmadik gólunkat, és megvolt az esély a negyedikre is. Gratulálok a játékosaimnak. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy még egy meccs hátravan, Bukarestben óvatosnak kell lennünk, de mindent meg fogunk tenni, hogy kvalifikáljuk magunkat a vb-re – jelentette ki a görög válogatott portugál szövetségi kapitánya, Fernando Santos.

EURÓPAI VB-PÓTSELEJTEZŐK, 1. MÉRKŐZÉSEK
Izland–Horvátország 0–0

Portugália–Svédország 1–0
Ukrajna–Franciaország 2–0
Görögország–Románia 3–1

VB- RÉSZTVEVŐK ZÓNÁNKÉNT
Dél-Amerika:
Brazília (rendező), Argentína, Kolumbia, Ecuador, Chile
Ázsia: Japán, Ausztrália, Irán, Dél-Korea
Európa: Olaszország, Hollandia, Belgium, Németország, Svájc, Bosznia-Hercegovina, Oroszország, Spanyolország, Anglia
CONCACAF: Amerikai Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras
Az interkontinentális pótselejtezők és az egyik afrikai, kijutásról döntő selejtező már gyakorlatilag eldőlt, így a Jordánia ellen 5–0-s előnyt kovácsoló Uruguayt, az Új-Zéland ellen 5–1-re nyerő Mexikót és az Egyiptomot 6–1-es sikerrel elsöprő Ghánát tulajdonképpen szintén a mezőnyben köszönthetjük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik