120 perc szenvedés után, 11-esekkel nyolc között Paraguay

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 14:57
null
Küzdeni küzdöttek, látványosság és játék viszont kevés volt – ez persze senkit sem zavar Paraguayban (Fotó: Reuters)
Paraguay csapata jutott be hetedikként a labdarúgó-vb negyeddöntőjébe, miután 0–0-s döntetlent követően tizenegyespárbajban 5–3-ra legyőzte Japánt. A nem túl színvonalas (sőt...) mérkőzésen történelmet írt a győztes paraguayi csapat, hiszen vb-története során először került be a nyolc közé. A negyeddöntőbe négy dél-amerikai válogatott is bejutott – európai viszont legfeljebb három lehet ott.

Japán vagy Paraguay ma sporttörténelmet ír – tudhatták meg kedves olvasóink mérkőzés előtti beharangozónkból. Mindkét csapat vb-története legnagyobb sikerét érheti el, más kérdés, hogy a japánoknál elhangzott a torna előtt olyan vélemény is (méghozzá a szövetségi kapitánytól...), hogy a célkitűzés a négy közé jutás. A győztesre az esti ibériai rangadó (Spanyolország–Portugália) továbbjutója vár.

Az első lövést a 3. percben a japánok eresztették meg, az előszeretettel kalandozó jobbhátvéd, Komano Juicsi révén, de Justo Villar simán hárítani tudott.

Az első percek sok darálást és kevés lehetőséget hoztak, igaz, a 7. percben Roque Santa Cruz veszélyesen tekert középre jobbról, de az érkező Benítez és Riveros egymást tarolta le...

Az első negyedóránál még a vuvuzelaszó is sokkal szórakoztatóbb volt, ez alighanem elegendő kritika a meccsre nézve.

A jellegtelen darálásba Lucas Barrios hozott némi színt, az övé volt az első igazi helyzet. A Dortmund csatára gyönyörűen pördült le két védő mellett, majd külsővel megpróbálta eltekerni a labdát Kavasima Eidzsi mellett, de a kapust találta el.

A japánok lövőkedvéről a dánok már eleget tanultak, a paraguayiak oktatását a 21. percben Macui Daiszuke kezdte, aki 25 méterről tette rá a labdát, a léc viszont megállította. Óriási lövés volt! Mindenesetre mind a japánok, mind a dél-koreaiak feltűnően jó barátságot ápolnak a Jabulanival a vb-n (ők nem is panaszkodnak, ami azt illeti...).

A 29. percben Santa Cruz kihagyta a mérkőzés addigi legnagyobb lehetőségét egy szögletet követő tömegjelenet után. A paraguayi 9-es jól reagált az elé csorgó labdára, lövése viszont elkerülte a bal alsó sarkot.

PONTATLANSÁG
Az első félidőben Paraguay 64, Japán 53 százalékkal passzolt mindössze – a dél-amerikaiak rövid átadásaiból mindössze 45, a japánok hosszú átadásaiból 21 százalék ment saját játékoshoz.

A 36. percben Da Silva rúgott mindent (labdát, Hondát, amit lehetett), De Bleeckere játékvezető szabadrúgást ítélt a japánoknak. Endo Jaszuhito középre tekert, Santa Cruz viszont szögletre mentett az érkezők elől.

A paraguayiak eladott labdái után a japánok megpróbálták felpörgetni a tempót, a 38. percben helyzetbe is keveredtek, Honda Keiszuke viszont ahelyett, hogy az üresen álló Okubo Jositonak passzolt volna, lőtt – erősen, de pontatlanul. A nyolcaddöntők legrosszabb félideje után 0–0-val vonultak le a csapatok – Paraguay vb-meccsein 1998 óta mindössze hat gól esett az első játékrészben...

A második félidőnek jót tett volna, ha varázsütésre megváltozik a játék képe, ehhez képest ugyanaz történt, mint az első 45 percben – meddő mezőnyjáték, nagyon sok pontatlansággal és nagyon kevés veszéllyel. Az 55.percben Nagatomónak leesett, hogy lövés nélkül nagyon kevés az esély a gólszerzésre, próbálkozása viszont rendkívül gyenge volt (és még meg is pattant...).

Az 56. percben a paraguayiak le tudták kontrázni Japánt (vártak már erre egy ideje), Vera passzolt balra,  Édgar Beníteznek, de a balszélső lövésébe belevetődött egy kék mezes bekk.

Egy óra után Gerardo Martino megunta a támadók tehetetlenségét, lehívta Benítezt, és Nelson Haedo Valdezt küldte be helyére a pályára. A 63. percben Endo tekert be jobbról egy szögletet, Tulio Tanaka nagy lendülettel érkezett, de fejese elkerülte a kaput. Váltott Japán is, Macui helyett a dánok elleni harmadik gólt szerző Okazaki Sindzsi állt be.

A 67. percben egy felezővonalról felívelt paraguayi szabadrúgás után Kavasima finoman fogalmazva is árnyékra jött ki, ezt kompenzálandó iszonyatos erővel tarolta le szegény Tulio Tanakát, aki ápolásra szorult, miután egy ideig azt sem tudta, hol van...

Az újonnan beállt Okazaki a 71. percben remek labdát kapott Hondától, de nem tudott kapura lőni, mert egy védő blokkolt. A szöglethez Endo állt oda, ezúttal Honda fejét kereste, de Da Silva menteni tudott. A másik kapu előtt Bonet csúsztatása okozott zavart, de Kavasima szögletre paskolta a továbbtett labdát (cserébe visszakapta Tulio Tanakától az előzőt, a védő mellbe fejelte a kapust).

PARAGUAYI NULLÁZÁSOK
Paraguay két egymás utáni mérkőzésén végzett 0–0-ra a rendes játékidőben világbajnokságon, ez legutóbb szintén neki sikerült, 1998-ban a csoportmérkőzések során – Bulgária és Spanyolország ellen.

A cserejátékosok közül Édgar Barreto is kipróbálta magát egy kapura lövéssel, de nem hozta a szívbajt a japán szurkolókra. Meg más sem: a két csapat jól zárta le a területeket, ügyelt a biztonságos védekezésre, a támadószekciók kreativitása pedig a nullához közelített. A 90. percben De Bleeckere még adott három perc lehetőséget a két csapatnak, hogy eldöntsék a meccset a rendes játékidőben. Endo megpróbált ezzel élni, szabadrúgása után Nakazava fejelte tovább a labdát, de Tulio Tanaka nem tudott kapura lőni. Honda kezezése (és sárga lapja) után a paraguayiak is kaptak egy felívelési lehetőséget, de nem mentek vele semmire – jöhetett a vb második hosszabbításos mérkőzése.

Hosszabbítás

Az első lehetőség Paraguay előtt adódott, Barrios fejesét viszont simán fogta Kavasima. Martino eleget látott, behozta a Benfica gólvágóját, Óscar Cardozót. A 96. perc két paraguayi helyzetet is hozott, először Valdez fordult le szépen, de a kapusba pofozta a labdát, majd az ismétlés elhalt a japán védőkön.

A másik kaput Honda veszélyeztette, erős szabadrúgását Villar ütötte oldalra. A 101. percben kitört az általános káosz a japán tizenhatoson belül, Barreto hátrahúzott labdája viszont elszállt a léc fölött. A játék kicsit megélénkült, de maradt a 0–0.

Cseréltek a japánok, Okubo kocogott le, és Tamada Keidzsi állt be az utolsó 15 percre. Endo újabb szabadrúgását a hosszún érkező Tulio Tanaka fejelte mellé (lehet, hogy jobb lett volna középre bólintani), majd Endo egy perc múlva beszedett egy sárga lapot, ezzel eldőlt, hogy továbbjutás esetén kihagyja a negyeddöntőt.

A 116. percben óriási helyzetet hagyott ki Japán, miután a paraguayi védelem elaludt a jobb oldalon.  Okazaki sarokkal továbbított Haszebéhez, aki középre passzolt a kirobbanó Villar mellett, viszont társa mögé – felszabadult a dél-amerikaiak kapuja. Több lehetőség nem akadt, először az idei világbajnokságon a tizenegyespárbajra maradt a döntés – Paraguay és Japán a 20. és a 21. csapat, amely vb-n átélhette ezt az idegölő döntési módszert.

Tizenegyesek

EGYSZER MINDIG JÖNNEK 11-ESEK
1990 óta minden világbajnokságon egy nyolcaddöntő dőlt el tizenegyesekkel: akkor az Írország–Románia, 1994-ben a Bulgária–Mexikó, 1998-ban az Argentína–Anglia, 2002-ben a Spanyolország–Írország, 2006-ban az Ukrajna–Svájc összecsapás.

Elsőként Édgar Barreto állt a labda mögé, magabiztosan bombázott a jobb alsóba (1–0). Az első pár másik tagja Endo volt, a japán 7-es szépen elküldte a kapust, és félmagasan a kapu bal oldalába lőtt (1–1).

Másodikként Barrios következett, ő sem hibázott, bár Kavasima érezte a bal alsó sarokba tartó gurítást. A japán csapatkapitány, Haszebe tette le következőként a labdát a pontra, hatalmas erővel a jobb fölsőbe bombázott (2–2).

A harmadik párban Riveros kezdett, elfektette Kavasimát, és simán begurította a labdát. Komanóra jutott az egyenlítés feladata, ám nagy erővel a lécre lőtt (3–2).

Valdez sem hibázott, a negyedik jó paraguayi tizenegyes után Hondának a japán remények életben tartásáért kellett rúgnia. A hatalmas tét ellenére nem remegett meg a vb legjobb japán játékosának a lába (4–3).

Óscar Cardozo rúghatta tovább Paraguayt a legjobb nyolc közé, lassan futott neki a labdának, Kavasima elment a bal alsóra, a csatár pedig a jobb alsó sarokba gurított. Tizenegyesekkel 5–3, a nyolc közé jutott Paraguay – vb-története során először! Így eldőlt, hogy négy dél-amerikai csapat – Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay – lesz ott a nyolc között.

A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik