A selecao sikere a Puhl vezette döntőben

Diego Maradona jött, látott – és megbukott. No, nem a pályán, a doppingvizsgálaton.

Minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgójának szervezetében olyan szerek nyomaira bukkantak, amelyek rajta vannak a doppinglistán. A már veteránkorban lévő tízes mindössze két mérkőzésen szerepelt Amerikában: a Görögország elleni 4–0-s diadalból góllal, a Nigéria elleni 2–1-es sikerből gólpasszal vette ki a részét.

Az argentin együttes nem tudta elviselni vezére elvesztését, s a nyolcaddöntőben búcsút is intett a tornának. A csapatkapitányi karszalagot a vb-ken 16-szor (tornacsúcs) viselő Maradonát utóbb 15 hónapos eltiltással sújtották.

Amíg az isteni Diegót utoljára figyelhettük a nagy seregszemlén, addig Bulgária válogatottját először láthattuk ott – győzni. Az 1962 óta zsinórban 17 vb-meccsen nyeretlen bolgárok első sikere (4–0 Görögország ellen) akkora lökést adott nekik, hogy meg sem álltak az elődöntőig! Bár a négy között mindkét mérkőzésüket elveszítették, a rossz végjáték nem tette keserűvé szájuk ízét.

Csakúgy, mint Hriszto Sztoicskovék, a bronzérmes svédek is hősként térhettek haza a tengerentúlról. A Kennet Andersson (5 gól a tornán), Martin Dahlin (4), Tomas Brolin (3) nevével fémjelzett gárda a kisdöntőben nyújtotta a legjobb teljesítményt, midőn egy félidő alatt négyet hintett az imént említett bolgároknak (4–0).

Oleg Szalenko a svédeken is túltett a tekintetben, hogy – vb-rekordnak számító – öt góllal terhelte meg az 1990-es Mondiale első számú meglepetéscsapata, Kamerun hálóját. Nem ez volt azonban az egyetlen csúcs a 6–1-es eredménnyel végződő orosz–kameruni csoportmeccsen.

A szépítőtalálatot jegyző afrikai ikon, Roger Milla két korrekordot is felállított e 90 perc során: 42 évesen és 39 naposan ő lett minden idők legéltesebb vb-szereplője és vb-gólszerzője is. Három esztendővel (volt) idősebb a döntőt dirigáló Puhl Sándornál…

No, igen, Puhl! Korának legprímább játékvezetőjeként négyszer bíráskodhatott a világbajnokságon, többek között a pasadenai brazil–olasz finálén is. Nyugodtan ideírhatjuk: a döntő mezőnyének legjobbja az egri Domus-igazgató volt.

Merthogy az a kilencven, sőt százhuszonvalahány perc nem az eget verő színvonaláról maradt örökké emlékezetes.

Sokkal inkább arról a drámáról, amely a 120 perces gól nélküli csata lefújása után következett: a tizenegyesrúgásokról. A finálék történetének első szétlövéspárbajáról.

Az elsőpárban Franco Baresi és Márcio Santos is „tököt lőtt", utána azonban már csak az itáliaiak ügyetlenkedtek. Előbb Daniele Massaro (akit fél év múlva hírbe hoztak a Péccsel...), majd az egész vb-n káprázatosan játszó Roberto Baggio tévesztett célt – Copfocska mellé-fölé durrantása zárta le a csatát.

Brazília pedig negyedszer is belefoghatott jól ismert világbajnoki táncába.