Pelé - ez a gyerek egy igazi gyöngyszem!

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 13:28
null
A döntőben Peléék a svédeket verték meg
Címkék
Már csak tizenhárom nap van hátra a földtekén végigterjedő futball-láz kitöréséig, midőn útjára indul a labda a dél-afrikai futball-vb-n. A Nemzeti Sport Online az olvasók elé tárja az eddigi 18 világbajnokság eseményeit és eredményeit. Sorozatunk hatodik részében az 1958-as svédországi torna történéseit elevenítjük fel röviden.

Grosics Gyula, Bozsik József, Hidegkuti Nándor, Budai II László, Szojka Ferenc, Kárpáti Béla. A Svájcban ezüstérmet szerző (Arany)csapatból négy évvel később csak említettek maradtak meg hírmondónak a magyar válogatottban – no meg az alpesi vb-t ugyan megjáró, de a keretbe be nem nevezett Sándor Károly –, Puskás, Czibor és Kocsis ugyanis külföldön élt már, mások pedig kikoptak az együttesből.

Nemigen lehettek így (v)érmes reményeink a svédországi tornán, és az élet sajnos igazolta is a papírformát. Három pontot gyűjtő csapatunk már a csoportküzdelmek után szedelődzködhetett, mivel a vb-újonc walesiekkel szemben 2:1-re alulmaradt a továbbjutásért vívott ki-ki mérkőzésen.

 TUDTA-E, HOGY

...a Svédországban 24 és fél évesen kétszer is „fújó" spanyol Juan Gardeazábalnál fiatalabban még senki sem vezetett vb-meccset?

...a vb-k első mesterlövésze, Guillermo Stábile volt az 1934 után újfent vb-résztvevő argentin együttes szövetségi kapitánya?

...Eduard Sztrelcov, a „szovjet Pelé" azért nem lehetett ott a vb-n, mert a nyitány előtt pár nappal letartóztatták, majd munkatáborba küldték?

...1934-től 1958-ig tornáról tornára rendre kettővel nőtt az aktuális gólkirályok találatainak a száma (5, 7, 9, 11, végül 13)?

...a focitörténelem legtöbb gólt hozó vb-döntőjét, valamint -bronzmérkőzését is Svédországban játszották?

A 10. pozíció a magyarok addigi legrosszabb vb-eredményeként vonult be a futballtörténelembe...

Lev Jasint, az új csodakapust először láthatta a közönség a sportág csúcseseményén – még szép: az évtizedekig húzódozó szovjet válogatott is első ízben nevezett be a vb-re. S ha már benevezett, majd el is jutott oda, nem elégedett meg a csoportkörben való szerepléssel. Igaz, az 1956-os olimpia győztesétől el is várták a szakemberek a nyolc közé kerülést.

Sőt, többen titkos esélyesnek kiáltották ki a szbornaját, amely végül minden várakozás ellenére nem jutott be az elődöntőbe (0:2 a házigazdák ellen). A vereség nem Jasinon, a Fekete Pókon múlt, aki végig káprázatos formában védett a világbajnokságon. Az más kérdés, hogy mégsem az övé, hanem a „nevesincs" északír Harry Greggé lett a torna kapusa cím...

Just Fontaine, Raymond Kopa, Roger Piantoni. A vb legelegánsabb futballját az említett belső támadóhármassal felálló franciák játszották. Még a győztes brazil együttesen is túltettek e tekintetben!

De nemcsak szépen járatták a labdát, eredményesek is voltak a „kékek": Paraguaynak például hetet, Észak-Írországnak négyet, a címvédő nyugatnémet gárdának hatot hintettek, és a harmadik helyen fejezték be a tornát. Fontaine, a Francia-Marokkóból származó reimsi gólgép ráadásul 13 találatával gólkirállyá koronáztatta magát – azóta sem tudták lemásolni a teljesítményét. (Szegény, súlyos lábsérülése miatt már 29 évesen befejezte pályafutását.)

Ha Jasin esetében új csodakapusról írtunk, Brazília tejfelesszájú tízesét feltétlenül az új csodacsatár jelzős szerkezettel kell illetnünk. Európában addig még nem látták, de hírből már ismerték a mindössze 17 esztendős legényt: Pelét.

Aki aztán, igazolva hírnevét, boszorkányos dolgokat művelt a pályán. „Igazi gyöngyszem! – csettintettek elismerően a szakértők a majdani Fekete Gyöngyszem játéka láttán. Gyors volt, dinamikus, ördöngösen cselezett (e tekintetben még rajta is túltett Garrincha, a jobbszélső), és elképesztően érezte a kaput.

Máig ő a világbajnokságok történetének legifjabb gólszerzője, triplázója, valamint döntőbeli góllövője is!

 CSOPORTKÖR
A-CSOPORT
Észak-Írország–Csehszlovákia 1:0
G: Cush
NSZK–Argentína 3:1
G: Rahn (2), Seeler, ill. Corbatat
Argentína–Észak-Írország 3:1
G: Corbatta, Avio, Menendez, ill. McParland
NSZK–Csehszlovákia 2:2
G: Dvorák, Zikan, ill. Rahn, Schäfer
Csehszlovákia–Argentína 6:1
G: Hovorka (2), Zikan (2), Dvorák, Farajzl, ill. Corbatta
NSZK–Észak-Írország 2:2
G: Rahn, Seeler, ill. McParland (2)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. NSZK 4 7:  5
2. Csehszlovákia 3 8:  4
3. Észak–Írország 3 4:  5
4. Argentína 2 5:10
Helyosztó:
Észak–Írország–Csehszlovákia 2–1 (hu) G: McParland (2), ill. Zikan
B-CSOPORT
Franciaország–Paraguay 7:3
G: Fontaine (3), Wisnieski, Kopa, Piantoni, Vincent, ill. Amarilla (2), Romero
Jugoszlávia–Skócia 1:1
G: Petakovics, ill. Murray
Paraguay–Skócia 3:2
G: Agüero, Parodi, Re, ill. Collins, Mudie
Jugoszlávia–Franciaország 3:2
G: Veselinovics (2), Milutinovics, ill. Fontaine (2)
Franciaország–Skócia 2:1
G: Fontaine, Kopa, ill. Baird
Jugoszlávia–Paraguay 3:3
G: Veszelinovics (2), Ongjanovics, ill. Parodi (2), Aguero
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 4 11:  7
2. Jugoszlávia 4   7:  6
3. Paraguay 2   9:12
4. Skócia 1   4:  6
C-CSOPORT
Svédország–Mexikó 3:0
G: Simonsson (2), Liedholm
Wales–Magyarország 1:1
G: John Charles, ill. Bozsik
Mexikó–Wales 1:1
G: Belmonte, ill. John Charles
Svédország–Magyarország 2:1
G: Hamrin (2), ill. Tichy
Svédország–Wales 0:0
Magyarország–Mexikó 4:0
G: Tichy (2), Bencsics, Sándor
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Svédország 5 5:1
2. Magyarország 3 6:3
3. Wales 3 2:2
4. Mexikó 1 1:8
Helyosztó:
Wales–Magyarország 2:1
G: Medwin, Allchurch, ill. Tichy
D-CSOPORT
Brazília–Ausztria 3:0
G: Mazzola (2), Santos
Szovjetunió–Anglia 2:2
G: V. Ivanov, Szimonyan, ill. Kevan, Finney
Szovjetunió–Ausztria 2:0
G: A. Ivanov, V. Ivanov
Brazília–Anglia 0:0
Anglia–Ausztria 2:2
G: Kevan, Haynes, ill. Koller, Körner
Brazília–Szovjetunió 2:0
G: Vava (2)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brazília 5 5:0
2. Anglia 3 4:4
  Szovjetunió 3 4:4
4. Ausztria 1 2:7
Helyosztó:
Szovjetunió–Anglia 1:0
G: Iljin
NEGYEDDÖNTŐK
Franciaország–Észak-Írország 4:0
G: Fontaine (2), Wisnieski, Piantoni
Svédország–Szovjetunió 2:0
G: Hamrin, Simonsson
Brazília–Wales 1:0
G: Pelé
NSZK–Jugoszlávia 1:0
G: Rahn
ELŐDÖNTŐ 
Svédország–NSZK 3:1
G: Hamrin, Gren, Skoglund, ill. Seeler
Brazília–Franciaország 5:2
G: Pelé (3), Didi, Vava, ill. Fontaine, Piantoni   
A HARMADIK HELYÉRT
Franciaország–NSZK 6:3
G: Fontaine (4), Douis, Kopa, ill. Szymaniak, Rahn, Cieslarczyk
DÖNTŐ
Brazília–Svédország 5:2 (2:1)
G: Vava (2), Pelé (2), Zagallo, ill. Simonsson, Liedholm
Brazília: Gilmar – Djalma Santos, Bellini, Orlando, Nilton Santos, Zito, Didi, Garrincha, Vava, Pelé, Zagallo
Svédország: Svensson – Bergmark, Gustafsson, Axbom, Börjesson, Parling, Hamrin, Gren, Simonsson, Liedholm, Skoglund

 

A VÉGEREDMÉNY 
  1. Brazília
  2. Svédország
  3. Franciaország
  4. NSZK 
  5. Jugoszlávia
  6. Wales
  7. Szovjetunió
  8. Észak-Írország 
  9. Csehszlovákia
10. Magyarország
11. Anglia
12. Paraguay
13. Argentína
14. Skócia
15. Ausztria
16. Mexikó
Gólkirály: Fontaine (francia) 13 góllal
A világbajnok brazil csapat tagjai: Hideraldo Luiz Bellini, Nilton de Sordi, Dida, Didi, Sani Dino, Djalma dos Santos, Nilton dos Santos, Garrincha, Gilmar, Joel, Mazzola, Orlando, Pelé, Vava, Mario Jorge Zagallo Lobo, Zito
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik