Felkészülés: hazai blamával mennek az Eb-re a spanyolok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.07. 22:43
null
Sergio Busquets a vérét adta, de a győzelemhez kevés volt (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen, hazai környezetben egygólos vereséget szenvedett Grúziától. A felkészülési időszakban két döntetlen, majd két győzelem után először kapott ki az Eb-címvédő.

Vicente del Bosque szövetségi kapitány (akinek örökébe az Eb után a spanyol sajtó szerint Marcelino, a Villarreal mestere léphet) négy három hármas felállással kezdett, de szélső védői is gyakran felléptek a támadásokkal. A klasszis csatárt nélkülöző tizenegye rögtön magához ragadta az irányítást. A saját térfelükön, még inkább tizenhatosuk előterében védekezésre kényszerített grúzok ritkán jutottak labdához, támadásaikat gyorsan elfojtották a házigazdák. Sergio Ramos és Cesc Fabregas helyzete után a csatárok közül elsőként Aritz Aduriz járt közel a gólhoz, ám a kapufa mellé bólintotta Lucas Vázquez beadását. Öt perccel később Thiago Alcántara 18 méteres lövése a kapufán végezte. Nyomott a házigazda, közel járt a gólhoz.

Érezhető volt a spanyolokon, hogy már a finomhangolásnál tartanak, minden félkemény grúz megmozdulásnál azonnal jelezték sérelmeiket. Pedig a lelkes grúzok nem vitték túlzásba a keménységet, tisztelték az ellenfelet és tudták, hogy hol van a helyük. Azért a szünet előtti hajrában éltek a spanyol védelem sorozatos hibáival (figyelmetlen passz, határozatlan szerelési kísérlet, rossz helyezkedés), és a 40. percben lesgyanús befejezéssel, Tornike Okriashvili révén megszerezték a vezetést.


A szünetben negyedmagával csereként pályára lépő Andrés Iniesta pörgette fel a hazaiakat. Az 52. percben Sergio Busquets és a grúz kapus, Nukri Revishvili szorult ápolásra, miután egy spanyol szabadrúgásnál fejjel ütköztek egymással. Mindketten vérző sérülést szenvedtek, de folytatták a játékot. A 60. perc tájékán már nagyon nyomta a háló a vendégek hátát. Többnyire hét mezőnyjátékosuk védekezett a tizenhatosukon belül, három közvetlenül a vonal előtti területen zavart. Ilyen betömörülő védelem ellen nem tudtak ritmust váltani a spanyolok, maradt a labdajáratás és az átlövés. Előbb-utóbb azonban mindig jött egy szerelés vagy egy blokk a vendégek részéről, máskor pedig a hazai befejezések voltak pontatlanok. Közeledett a végjáték, a spanyoloknak sürgősebb volt a dolog, igyekeztek gyorsítani a játékot – Pedro Rodríguez a gyorsaságát, Iniesta technikai képességeit, David Silva pedig mindkettőt kamatoztatta –, de a fáradó, olykor az idővel is játszó grúzok állták a rohamokat, és kihúzták a lefújásig kapott gól nélkül.

FELKÉSZÜLÉS
SPANYOLORSZÁG–GRÚZIA 0–1 (0–1)

Madrid, Coliseum Alfonso Pérez. V: Thórarinsson (izlandi)
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Juanfran (Bellerín, a szünetben), Piqué, Sergio Ramos (San José, a szünetben), Jordi Alba – Busquets (Pedro, 76.), Thiago Alcántara (Koke, a szünetben), Fabregas (Iniesta, a szünetben) – Lucas Vázquez (David Silva, 61.), Aduriz, Nolito. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gólszerző: Okriashvili (40.)

SPANYOLORSZÁG FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Március 24.: Olaszország–Spanyolország 1–1 (Aduriz)
Március 27.: Románia–Spanyolország 0–0
Május 29., St. Gallen: Spanyolország–Bosznia-Hercegovina 3–1 (Nolito 2, Pedro)
Június 1.: Salzburg: Spanyolország–Dél-Korea 6–1 (David Silva, Fabregas, Nolito 2, Morata 2)
Június 7.: Spanyolország–Grúzia 0–1

A D-CSOPORT PROGRAMJA
Június 12.15.00Törökország–Horvátország
Párizs, Parc des Princes
Június 13.15.00Spanyolország–Csehország
Toulouse, Városi Stadion
Június 17.18.00Csehország–Horvátország
Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 17.21.00Spanyolország–TörökországNizza, Allianz Riviera
Június 21.21.00Csehország–TörökországLens, Stade Bollaert-Delelis
Június 21.21.00Horvátország–SpanyolországBordeaux, Matmut Atlantique
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik