A spanyolok bíznak benne, hogy hetedjére sikerül

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 11:09
null
Vajon a mérkőzés után is ilyen jókedvűek lesznek a spanyolok? (Fotó: Action Images)
Címkék
A címvédő, világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott arra készül, ami még sosem sikerült neki: tétmérkőzésen legyőzni Franciaországot. Eddig hatszor próbálkozott ezzel, a lengyel-ukrán rendezésű Eb negyeddöntőjében következik a hetedik alkalom.

Ha van a spanyol válogatottnak mumusa, akkor a franciát nyugodtan nevezhetjük annak, hiszen az ibériai csapat – hiába jobb az összesített mérleget tekintve – eddig hat tétmérkőzésén csak egy döntetlent tudott felmutatni a gallkakasosok ellen (az 1996-os Eb csoportkörében 1–1-re végeztek egymással), ötször kikapott. A vereségek között ráadásul több rendkívül fájó lehetett. Legelső alkalommal az 1984-es kontinenstorna fináléjában tréfálták meg a franciák szombat esti ellenfelüket tétmeccsen, majd a 2000-es Eb-n és a 2006-os vb-n is elbúcsúztatták őket.

Spanyol–francia 
20.45-től az m1-en
Spanyol–francia 20.45-től az m1-en

A spanyolok nagy menetelése éppen ez utóbbi fiaskójuk után kezdődött el, Európa-bajnok, majd világbajnok lett „a vörös düh” (La Furia Roja).

Vicente del Bosque fiai igazán látványos játékot csak az írek ellen mutattak a mostani tornán, de így is megnyerték csoportjukat. A franciák igen masszív csapat benyomását keltették az első két mérkőzésükön, a svédektől azonban meglepetésre kikaptak, így belefutottak a címvédőbe.

Laurent Blanc szövetségi kapitány feje nemcsak emiatt főhet, hanem azért is, mert eltiltás miatt nem számíthat védelme oszlopára, Philippe Mexesre, ráadásul megint megbomlott az öltözői egység, ami a 2010-es világbajnokságon meglehetősen csúnya végkifejlethez vezetett.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik válogatott játszhat az Eb elődöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Florent Malouda mindenesetre már tudja, milyen érzés legyőzni Spanyolországot, hiszen tagja volt a 2006-os, Raymond Domenech által irányított csapatnak, amely Hannoverben 3–1-re nyerni tudott a vb nyolcaddöntőjében.

„A tudat, hogy megvertük őket, segít abban, hogy elhiggyük, képesek vagyunk diadalmaskodni egy ilyen fontos mérkőzésen – nyilatkozta a Chelsea szélsője. – Egyáltalán nem lehetetlen. Nagyon tiszteljük Spanyolországot – az elmúlt hat évben a világ előtt jártak –, de mi az összes tornára úgy érkezünk, hogy mindent megteszünk a sikerért. Svédország ellen nem ment, azonban megtesszük a szükséges lépéseket a spanyolok elleni mérkőzésig.”

A franciák várható kezdőcsapata
A franciák várható kezdőcsapata

A klubjában Juan Matával és Fernando Torresszel együtt játszó Malouda tisztában van vele, hogy ellenfelük technikailag tökéletes, így csaknem hibátlan játékra van szükségük. „A labdával minden játékosuk jól bánik, nem csoda, hogy olyan sokat képesek birtokolni. Taktikailag nagyon fegyelmezettnek kell lenned ellenük, hogy ne adj nekik nagy területet.”

Széthúzásnak tehát nincs helye, ezzel pedig Blanc szerint nem is lesz probléma, a svédek elleni találkozó utáni balhé már a múlté.

„Nincs semmilyen viszály. Elhangzottak szavak a meccset követően, néhányan ingerülten reagáltak, felemelték a hangjukat, ez igaz. De időt szakítottunk rá, hogy mindenkit megnyugtassunk, és szerda óta csak a negyeddöntőre gondolunk” – mondta a francia kapitány, aki valószínűleg Laurent Koscielnyvel helyettesíti Mexest.

A KÉT CSAPAT EGYMÁS ELLENI MÉRLEGE SPANYOL SZEMPONTBÓL
30 mérkőzés, 13 győzelem, 6 döntetlen, 11 vereség, 57–35-ös gólkülönbség
Spanyolországban: 128 2 2 27–8
Franciaországban: 155 3 7 27–21
Semleges helyszínen: 3 1 2 3–6

Azon a bizonyos 2006-os találkozón a spanyol csapatból többen ott voltak a maiak közül, ám Juanfran – aki történetesen nem tartozik közéjük – nem hiszi, hogy a bosszúvágy hajtaná őket.

„Szomorú nap volt, amikor a világbajnokságon kiejtettek minket a franciák – emlékezett vissza az Atlético Madrid erőssége. – Franciaország ellen mindig nagy meccseket játszunk, de szó sincs bosszúvágyról.”

A Real Madrid és a spanyol válogatott kapusa, Iker Casillas többek között egyik klubtársával, Karim Benzemával néz ma este farkasszemet.

„Nagyszerű alakulat a francia, senki sem számít sétagaloppra – kezdte a címvédő válogatott csapatkapitánya. – Egy Európa-bajnokságon meg kell szenvedni a sikerért, különösen a kieséses szakaszban. Itt már semmit sem adnak ajándékba, Franciaországnak remek képességű csapata van, kiváló edzővel, aki generációváltást vezényel le. Tudjuk, milyen játékosaik vannak, de a mi támadósorunk a jobb. Azt azért remélem, hogy Karimnak nem lesz jó napja.”

Casillast nem érdeklik azok a vélemények, amelyek szerint játékuk minősége elmarad a legutóbbi Eb-n és vb-n látottól.

„Nagyon magasra tettük a lécet az előző években, ezért nagyok az elvárások. Jó csapatunk van, és csak ez számít, még ha nem is játszottunk úgy, mint az utóbbi tornákon” – tette hozzá a klasszis kapus.

A spanyolok várható kezdőcsapata
A spanyolok várható kezdőcsapata

Vicente del Bosquét sokan bíráltak, amiért az olaszok elleni nyitó mérkőzésükön vérbeli csatár nélkül küldte pályára övéit, a horvátokkal szembeni találkozón pedig Fernando Torres lecserélése után szintén ez a szituáció állt elő. A spanyol szövetségi kapitány még nem döntötte el – vagy legalábbis nem árulta el –, kiket küld harcba szombat este.

„Még nem döntöttem a kezdőcsapatról, remek játékosokat tudok a támadószekcióba jelölni. Huszonhárom nagyszerű futballistám van, akik a klubjukban meghatározó szerepet töltenek be, de itt nem használhatom mindannyiukat. Baj is lenne, ha nem lennének ilyen problémáim. Kiegyensúlyozott a teljesítményünk, szilárd a csapatunk, és minden poszton van választási lehetőségem – mondta Del Bosque, aki kitért a két válogatott egymás elleni múltjára is. – Mindenki minket tart favoritnak, mert négy éve megnyertük az Európa-bajnokságot, két éve meg a vébét. A tények azonban azt mutatják, hogy a franciák a tétmérkőzéseken jobbak nálunk. Nekünk viszont csak a jelennel szabad foglalkoznunk, nem a múlttal.”

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

EDDIGI SPANYOL ÉS FRANCIA GÓLOK AZ EB-N
EURO 2012
NEGYEDDÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG – a találkozót nyomon követheti az NSO online tudósításában
Doneck, Donbasz Arena, 20.45 (Tv: m1). Vezeti: Rizzoli (olasz)
SPANYOLORSZÁG
Kapusok: 1 Iker Casillas (Real Madrid), 12 Víctor Valdés (Barcelona), 23 Pepe Reina (Liverpool)
Védők: 17 Álvaro Arbeloa (Real Madrid), 5 Juanfran (At. Madrid), 15 Sergio Ramos (Real Madrid), 3 Gerard Piqué (Barcelona), 2 Raúl Albiol (Real Madrid), 4 Javi Martínez (Bilbao), 18 Jordi Alba (Valencia)
Középpályások: 16 Sergio Busquets (Barcelona), 14 Xabi Alonso (Real Madrid), 8 Xavi Hernández (Barcelona), 6 Andrés Iniesta (Barcelona), 20 Santi Cazorla (Málaga), 13 Juan Mata (Chelsea), 21 David Silva (Man. City), 10 Cesc Fabregas (Barcelona)
Támadó: 22 Jesús Navas (Sevilla), 7 Pedro Rodríguez (Barcelona), 19 Fernando Llorente (Bilbao), 9 Fernando Torres (Chelsea), 11 Álvaro Negredo (Sevilla)
FRANCIAORSZÁG
Kapusok: 23 Cédric Carrasso (Bordeaux), 1 Hugo Lloris (Lyon), 16 Steve Mandanda (Marseille)
Védők: 22 Gaël Clichy (Man. City), 2 Mathieu Debuchy (Lille), 3 Patrice Evra (Man. Utd.), 21 Laurent Koscielny (Arsenal), 5 Philippe Mexes (Milan), 4 Adil Rami (Valencia), 13 Anthony Réveillere (Lyon)
Középpályások: 6 Yohan Cabaye (Newcastle), 18 Alou Diarra (Marseille), 15 Florent Malouda (Chelsea), 19 Marvin Martin (Sochaux), 12 Blaise Matuidi (PSG), 17 Yann M'Vila (Rennes), 11 Samir Nasri (Man. City), 7 Franck Ribéry (Bayern München)
Támadók: 20 Hatem Ben Arfa (Newcastle), 10 Karim Benzema (Real Madrid), 9 Olivier Giroud (Montpellier), 14 Jérémy Ménez (PSG), 8 Mathieu Valbuena (Marseille)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik