BACSKAI JÁNOS 2012.02.07 18:48 Frissítve: 2015.03.16 02:43

Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata

Bizony, újabb négy évvel közelebb kerültünk a nyugdíjazáshoz, hiszen ha választásokat szerencsére nem, de olimpiát és labdarúgó kontinenstornát az idén is rendeznek. Ez utóbbi esemény felvezetésében egy sportleg-sorozattal jelentkezünk, amelynek első részében kijelöltük azt az öt aranyérmes csapatot, amely a legnagyobb hatást tette a kortársakra, és a legmaradandóbb emléket hagyta maga után az utókorra. A sportleg dandárját ezúttal a kedves olvasókra hagyjuk, kérjük, vegyék le a terhet a vállunkról, és válasszák ki, melyik gárda volt a futball Eb-k legjobbika!  Természetesen tudjuk, hogy ha mindenki egyetértését kivívnánk a lenti öt nemzeti tizenegy kijelölésével, megszűnne a világegyetemet összetartó tér-idő kontinuum és minimum szörnyű agyhalált halna az emberiség (azaz a valóságshowkban minden úgy menne tovább, mint eddig), de kérjük, ahelyett, hogy rituális – avagy ökumenikus – öngyilkosságra biztatnák a szerzőt, írják meg, melyik gárdáról olvasnának bővebben a később jelentkező Eb-történelmi sorozatunkban!

 

Platini, Gullit, Schmeichel és Casillas is a magasba emelhette a trófeát (Fotók: Action Images, NSO-montázs)

1972, NSZK

Miért?

Egy igazán remek gárda körvonalazódott a legendásan sikeres és szerény szakember, Helmuth Schön kezei alatt a hatvanas évek derekától, amely nem sokkal később a „mechanikus narancsokat", azaz a totális futballt a legmagasabb fokon mívelő hollandokat is maga mögött tudta tartani. Zseniálisak a játékosok, klasszisok a vízhordók, bátraké a szerencse, rutinos a mester – és ugyebár a végén általában ők győztek. A Franz Beckenbauer nevével fémjelzett „mannschaft" megcselekedte a lehetetlent: elhomályosította az 1954-es világbajnoki aranyosak ragyogását.

 
Helmuth Schön hátradőlhetett
A német futball legnagyobb alakjai

Hogyan?

Az Európai Nemzetek Kupájának első két kiírásban a nyugatnémetek nem vettek részt, 1967-ben Schönék pedig már a selejtezők során elbuktak – vb-ezüstösként. Négy év múlva simán eljutottak a Belgiumban rendezett négyes döntőbe, ahonnan a sziporkázó Gerd Müller főszereplésével az aranyakat is elhozták. Az elődöntőben a házigazdákat, a fináléban a szovjeteket gyűrte le a Maier – Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – U. Hoeness, Netzer, Wimmer – Heynckes, G. Müller, E. Kremers féle gárda (akik közül csak E. Kremers nem volt ott a két év múlva rendezett vb-n). Finomadalék volt a sikerek motorjához, hogy az év végi Aranylabda-szavazás élcsoportja így festett: 1. Franz Beckenbauer 81 pont, 2-3. Günter Netzer és Gerd Müller 79-79 pont... Díszlépésben lettek tehát aranyosak, olyannyira, hogy az egyetlen nehéz pillanat akkor következett be a viadalon a Nationalelf számára, amikor a finálé lefújása után az öltözőbe kellett menekülniük a futballistáknak és a vezetőknek a pályára özönlő diadal- és sörittas szurkolók elől... Amikor lenyugodtak a kedélyek, azért előmerészkedtek az öltözőkből, és átvették a díjakat.  

Hogy miért éppen eme frenetikus Bayern München, Borussia Mönchengladbach vegyes lett az első kiemelt? A kapuban az örök bohóc, de a büntetésből a jeges parkolóba vetődésekre kirendelést is szemrebbenés nélkül fogadó Sepp Maier korszakos hálóőr volt, előtte ugyebár a söprögető (sőt, több!) Beckenbauer megreformálta posztját, alkalmi karmesterré előlépve, mellette müncheni klubtársa, Hans-Georg Schwarzenbeck bazaltarccal végezte el a piszkos munkát. A bal oldal stílusos módon a maoista-marxista zsenié, Paul Breitneré volt, akiről elég legyen csak annyit mondani, hogy akkora futballista volt, hogy minden extravaganciáját, forradalmiságát képesek voltak emiatt elviselni. A karmesteri pálca a szintén későbbi realos Günter Netzert illette, mellette Herbert Wimmer és a mai Bayern-elnök, Uli Hoeness nem csupán a futkosáshoz értett (klubjaikban jóval támadóbb szerepkörben lubickoltak, de a válogatottért hajlandóak voltak ezen változtatni). Igen, elöl Jupp Heynckes az a Jupp Heynckes, aki ma neves edző, és a fiatalok kedvéért annyit jegyezzünk meg azért róla, hogy a Bundesligában csupán Klaus Fischer és Gerd Müller szerzett nála több gólt.

Hej, Gerd Müller... A szövetségi németek Bene Ference, aki „nem csinált semmit, csak rúgott pár gólt″ – de azt atombiztosan. Ez az Eb az övé volt: úgy lett a négyes döntő gólkirálya, hogy a belgák elleni elődöntőben, majd a fináléban is kettőt vágott (igaz, eme szolid duplával valamelyest rontott a szovjetek elleni átlagán, a kontinensviadal előtt nem sokkal ugyanis négyet rúgott nekik). Gut, besser, Müller – írták akkoriban, mi tagadás, nehéz ezzel vitába szállni.  A hazai aranycipőt 40 góllal kiérdemlő aprócska izomember a döntőben 50. és 51. válogatottbeli találatát szerezte, negyvenedik fellépésén!

„Minden klappolt akkor – emlékezett vissza a „Bombázó". – Kiváló harmóniában és megértésben működtünk, de csak kint a pályán. A többit ne kérdezzék..."

Hogyan tovább?

Az 1974-es, hazai vébé döntőjében jócskán módosult felállásban is győztek a hollandok ellen, és nem sok kellett az Eb-címvédéshez sem, ám a fináléban az előtte a hollandokat is kiverő csehszlovákok drámai csata után, tizenegyesekkel diadalmaskodtak. Az orosz rulett legvégét Antonin Panenka löbbölése jelentette, ez a pimasz-hanyag alányúlás ma már maga is egy darabka futballtörténelem.

 

1984, FRANCIAORSZÁG

Miért?

„Ugorgyunk" egy nagyot a nyolcvanas évek közepéig, ahol a korszak sarabolós futballjából kiemelkedett egy gall kakas, vagy inkább griffmadár, egy bizonyos Michel Platini, aki kiváló társak vállára állva olyan gólparádét csapott egymaga a kontinenstornán, hogy abban az egész sportvilág beleremegett. Ne feledjük, akkortájt erős gólaszály köszöntött a futballra, a mérkőzések pedig inkább a csontzenétől és az inak, izmok szakadásától volt hangos, mint a gólörömöktől. Egyébként némi fejvakarás után szavaztunk erre a francia csapatra, mert az 1998-as vb-győzelem után Eb-aranyat elérő Barthez – Thuram, Desailly, L. Blanc, Lizarazu (Pires, 85.) – Vieira, Deschamps – Djorkaeff (Trezeguet, 76.), Zidane, Dugarry (Wiltord, 58.) – Henry tizenegy is historikus tettet hajtott végre. De az első francia arany mégis nagyobb hatással volt a futballra, míg a jelenkorból a spanyolok mellett tettük le végül a garast.

Hogyan?

Maga a kontinenstorna gondolata egy francia úriember, Henri Delaunay fejében fogant meg, az első négyes döntőt Franciaország rendezte, 1960-ban. Kevés sikerrel, majd hol a selejtezőkkel, hol a csoportrendszerrel gyűlt meg a bajuk, így végül biztosra mentek a franciák: az 1984-es Eb-t ők maguk rendezték meg. A torna a nagy Platini diadalmenetét hozta: a támadó középpályásként, irányítóként és csatárként egyaránt zseniális és tarthatatlan, göndör üstökű futballista kilenc találatával (alighanem örök rekord) vezette végső győzelemre övéit. Igaz, a fináléban a Bats – Battiston (Amoros, 73.), Le Roux, Bossis, Domergue – Tigana, Platini, L. Fernández, Giresse – Lacombe (Genghini, 80.), Bellone összeállítású gárdának Fortuna istenasszony is a hóna alá nyúlt minden idők egyik legnagyobb potyagóljának képében (Platini szabadrúgását a spanyol Luis Arconada védte volna, de szerencsétlen módon a baszk kapus teste alatt a hálóba gurult a labda; a 90. percben Bruno Bellone gólja már csak a különbséget növelte), ám Michel Hidalgo legényeinek aranyérmét senki sem vitatatta. Frissen, üdén, kreatívan játszva messze kiemelkedtek a mezőnyből.

 
A legnagyobb francia futball-egyéniségek

A kapuban a Playboy Joel Bats igazán markáns egyéniség volt, akárcsak előtte a megbízható Maxime Bossis és a Toni Schumacher által 1982-ben „legyilkolt″ Patrick Battiston, vagy a balbekk Jean-Francois Domergue, aki duplázott a portugálok elleni elődöntőben. A középpályát a kőkemény ütköző, Luis Fernández, a vékonydongájúságához mérten elképesztően hasznos mezőnymunkát végző Jean Tigana vagy a villámgyors segédkarmester, Alain Giresse fémjelezte; a támadósor csillagai Dominique Rocheteau, a „Zöld Csillag" és Didier Six voltak, míg a tornán őket kiszorítók közül Bernard Lacombe igazi vadászterületének inkább a Ligue 1 számított, Bellone pedig inkább jeleskedett az előkészítésben, mint gólvágásban. Igaz, a Platini, Giresse, Tigana, L. Fernández „varázslatos négyszög" előtt akár a köztársasági elnök, Francois Mitterrand is csatárkodhatott volna...

Hogyan tovább?

Az 1982-es vb döntőjéről csak balszerencsés körülmények között maradtak le, így 1986-ban akartak javítani. Mexikóban elintézték a szárnyaszegett Mezey-legénységet, lejátszották minden idők egyik legjobb mérkőzését brazilokkal, de az elődöntőben ismét kikaptak az NSZK-tól, a bronz pedig csak szőre mentén vigasztalta őket. A következő Eb-re aztán Platinistől, Papinostól sem jutottak ki...

 

1988, HOLLANDIA

Miért?

A nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének mágikus hármasa a Frank Rijkaard, Ruud Gullit, Marco van Basten trió volt, amely a Milanban csodákat művelt, és a nemzeti tizenegyben is maradandót alkotott. Igaz, a narancsos mezben „csupán" egyetlen alkalommal aranyozódtak be, de akkor messze hangzó sikerrel, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a döntőben Van Basten minden idők egyik legnagyobb gólját vágta. De akkorát, hogy a helyszíni beszámolók szerint pár másodpercig csak pislogott a publikum, mert senki nem hitt a szemének: onnan, oda, úgy? Egyszóval lüktettek, szereltek, varázsoltak, idetették, odatették, aztán a végén Gullit és Van Basten bepofozta vagy befejelte. A futball végtelenül egyszerű, ha szeretik és tudják is művelni, nemde?

Hogyan?

Bizony, születni tudni kell! – állapítja meg a szerző maga is nap mint nap, amikor iskolája kapujához az egyik gyerek egy hatmilliós autócsodából kiszállva érkezik, a másik pedig átfázva, nyűtt ruhákban és üres gyomorral. Sportlegnyelven ez azt jelenti, hogy nem lett Eb-aranyos a „Tulipánok" közül Johan Cruyff, Ruud Krol vagy Johan Neeskens, miközben Sjaak Troost, Joop Hiele, Wim Koevermans vagy Hendrie Krüzen igen. Igaz, nem utóbbiaktól voltak hangosak akkortájt a stadionok, ha fellépett az oranje: a korábban botladozó csapatépítés végén az 1988-as tornára tökéletesen összecsiszolódtak a fiatal virtuózok és a megbízható veteránok. A kispadra a megbukott Leo Beenhakker helyére visszaült edzőlegenda, Rinus Michels Van Breukelen – Van Aerle, R. Koeman, Rijkaard, Van Tiggelen – Wouters (E. Koeman), Vanenburg, Gullit, Mühren – Van Basten (Bosman), Van't Schip (Kieft) féle csapata első fellépésén ugyan kikapott a szovjetektől, de Van Basten mesterhármasával legázolta az angolokat, majd Wim Kieft kései (és lesről esett...) találatával legyűrte a masszív íreket. Az elődöntőben Ronald Koeman büntetőjével és Van Basten klasszis kanalazásával felülkerekedtek a nyugatnémeteken, hogy a döntőben Van Basten felejthetetlen csodagóljával és Gullit emlékezetes sziporkázásával a szovjeteknek visszavágva egy darabka históriává váljanak.

 
A holland futballcsoda nyomában
A legnagyobb holland labdarúgó-egyéniségek
Kegyelmi állapotban

Nem véletlenül, szögezzük le rögtön. A kapuban a rettenetesen szigorú tekintetű óriás, Hans van Breukelen állt, előtte két pompás ékeltüntető, „Turbó" Berry van Aerle és Adri van Tiggelen végezte a piszkos munkát, hogy Rijkaard kedvére szűrhessen és irányíthasson. A „pulykatojás" Ronald Koeman bombalábától egy egész kapus- és sorfaltöltelék-generáció rettegett, testvére, Erwin középpályásnak klasszisokkal jobb volt, mint szövetségi kapitánynak, míg a töpörödött Jan Wouters elnyűhetetlen szűrő volt. Gerald Vanenburgöt nem véletlenül nevezték a holland futball Paganinijének, hiszen kiváló karmester volt, Gullit és Van Basten pedig éppen egymást váltotta az Aranylabda-szavazás élén. Mindemellett a minden hájjal megkent kapitány olyan kiegészítő emberekre számíthatott, mint a tornán befutó, de paradox módon a válogatottól tulajdonképpen el is búcsúzó középpályás, Arnold Mühren, aki a csodagólpasszt adta, az Ajax-szélső John van't Schip, a korszakhatározó gombafrizurával nyomuló gólszóró, európai aranycipős Wim Kieft, az igencsak gólerős, de méltatlanul elfeledett John Bosman vagy a hangyaszorgalmú középpályás, Aron Winter. Nem csoda, ha a legvégén a csúcsformában lévő „vörös hadsereg" sem állt ellen a „fapapucsosoknak" – azon a tornán, amelyet a mértékadó Kicker minden idők legszínvonalasabb Európa-bajnokságának nevezett.

Hogyan tovább?

Az 1990-es világbajnokságon a későbbi győztes NSZK állta útjukat egy emlékezetes légi alapú nyálcserével is megspékelt mérkőzésen, majd az 1992-es tornára Michels jó érzékkel lecserélte az idősödő harcosokat az Ajax fiataljaira (Danny Blind, Frank de Boer, Brian Roy, Wim Jonk, Dennis Bergkamp), de a dánok legyűrték őket az elődöntőben, tizenegyesekkel. Ráadásul úgy, hogy a hosszabbítást kilenc egészséges és két elöl elbicegő játékossal húzták ki az északiak, az orosz rulett során pedig csak egy ember hibázott: Van Basten...

 

1992, DÁNIA

Miért?

Ugyan a csapat tagjai egy-két kivétellel nem tartoztak szakmájuk legjobbjai közé, mégis a legnagyobb hatású futballgárdák közé tartozik az 1992-es Eb-győztes dán tizenegy, hiszen a selejtezők után kizárt jugoszlávok helyére beugorva, a szó szoros értelmében a strandokról összetrombitálva, az esélytelenek nyugalmának alapállásából egy viking berzerker elszántságába kicsapó, a piramisépítők összehangoltsága által megihletett nagybetűs csapatteljesítménnyel lettek aranyérmesek. Példájuk még sokáig megihlette az esélyteleneket, visszacsempészte lelkünkbe az olaszországi vb után már-már elfeledett tényt, hogy a labdarúgás végső soron játék. És, amiért a meglepetés-kategóriában nem a 2004-es „Eb-gyöszteszekre" esett a választásunk: azért a dánok a tornán támadófutballra is képesek voltak.

Hogyan?

 
A legnagyobb dán futballisták
Nyaraló nyertesek

A Morten Olsen, Sören Lerby, Preben Elkjaer Larsen féle „dán dinamitoktól" az 1986-os vb-n várták a nagy kiugrást, de a remek kezdés után az Emilio Butragueno vezette spanyolok kiütötték őket. Az 1988-as Eb-n a nagy generáció tagjai búcsúztak, három vereséggel, és nemigen akadt olyan ember a Földön, aki akkor sejtette volna, hogy a következő kontinenstorna a dánokról szól majd. Annál is inkább, mert selejtezőcsoportjukban a jugoszlávok megelőzték őket, ám időközben kitört az ex-jugoszláv tagállamok közötti háború, így az európai labdarúgó szövetség, az UEFA úgy döntött, hogy a dánok indulhatnak a kizárt balkáni tagország helyett. Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a „pláviknak" szenzációs csapatuk volt akkoriban, sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartották az 1991-ben BEK-et nyerő Crvena zvezdára – többek között Dejan Szavicsevicsre, Robert Prosineckire, Refik Sabanadzsovicsra, Vladimir Jugovicsra, Szinisa Mihajlovicsra, Darko Pancsevre – épülő legénységet. A dán csapat ellenben – légiósaik expressz megszakították nyári szabadságukat, az otthoniak pedig a futó bajnokságot hagyták oda – gyakorlatilag felkészülés nélkül nyerte meg a tornát. A csoportból csak nehezen jutottak tovább, majd az elődöntőben a címvédő hollandokat ütötték ki, a fináléban pedig a nagy esélyes németeket gyűrték le dinamiték, Schmeichel – Sivebaek, K. Nielsen, L. Olsen – Christofte, Piechnik, J. Jensen, H. Larsen, Vilfort – Povlsen, B. Laudrup féle, nem mellesleg sérülések miatt erősen tartalékos összeállításban. 

SZAVAZZON!
Ön szerint melyik volt a futball Eb-k legjobb csapata?

Szavazásomat meg akarom írni cikkhozzászólásként (csak bejelentkezett felhasználóknak):

Eredmények állása
 

A pénteki (!) fináléban a toronymagas esélyes, vb-győztes németek ellen jó negyedóra elteltével John „Faxe" Jensen meglépett, és húsz méterről mattolta Bodo Illgnert. A világbajnoki címvédő mezőnyfölényt harcolt ki, de a Karl-Heinz Riedle, Jürgen Klinsmann csatárkettős és a Matthias Sammer (később Thomas Doll), Stefan Effenberg, Thomas Hässler német középpályássor ezúttal fantáziátlanul játszott, pontatlan volt – hozzá kell tenni, Peter Schmeichel sem fogott ki éppen rossz napot. Ugyanez elmondható Kim Vilfortról is, aki a 78. percben megduplázta az északiak előnyét. Talán ez a gól is hozzájárult ahhoz, hogy a dán főváros nyugati pereméről való klub hívei idővel Vilfort Parknak nevezzék el a Bröndby stadionját, amelynek „névadója" 470 bajnoki mérkőzésen bizonyította klubhűségét. A fentiek mellett a kevés gólt szerző, de igen hasznos Brian Laudrupot, a csukaszürkén, ám elképesztő hatásfokkal védekező John Sivebaek, Lars Olsen, Torben Piechnik védőhármast, a torna gólkirályát, egyik meglepetésemberét, a semmiből felbukkant és nemsokára oda visszazuhant középpályást, Henrik Larsent és a dánok örök ígéretét, a lánykedvence középcsatárt, Flemming Povlsent említsük még meg mindenképpen – no és azt, hogy Richard Möller Nielsen, akit az esztendő végén az év edzőjének választott a World Soccer, még azt is el tudta feledtetni választottjaival, hogy Michael Laudrup nem óhajtott a válogatottal tartani, éppen a kapitánnyal való nézetkülönbségek miatt...

Hegyi Iván esküszik rá Eb-könyvében (itt említsük meg még NSO-s kollégánk, Kormanik Zsolt remek könyvét is, mint kihagyhatatlan forrást), hogy a dánok egy yachtklubban éltek a torna alatt, vígan söröztek és pöfékeltek két mérkőzés között, folyamatosan vigyorogtak (na, nem attól...) és duzzadtak az önbizalomtól. Például egy sajtótájékoztatón rákérdeztek az újságírók, hogy hová tűnt Schmeichel, erre ártatlan arccal közölték: a konditeremben edz, hogy elbírja majd a trófeát. Így is lett, aztán irány Koppenhága és a szűk körű, 150 ezres másnapi, pontosabban másnapos népünnepély...

Hogyan tovább?

A virtustánc egyben hattyútánc is volt, hogy egyik képzavarunkat a másik szólástévesztésünkbe öltsük, hiszen a dánok az 1994-es vb-re nem jutottak ki, majd az 1996-os Eb-ről simán kipottyantak címvédőként. Laudrupék végül a France ′98-on búcsúztak, meglehetősen szépen.

 

2008, SPANYOLORSZÁG

Miért?

Akárcsak az az NSZK-gárda, amelyikkel kezdtünk, ez a spanyol csapat is kontinensbajnokként ült fel a világ trónjára, de nem a keretes szerkezet kedvéért került be sportlegünkbe Luis Aragonés mester csapata, hanem azért, mert szintén egy egész érát meghatározó alakulat.

 
A spanyol válogatott adatbankja a 2010-es világbajnokságon
Spanyol csapatmustra a dél-afrikai vébé előtt
A spanyol futball legjobb 18 játékosa

Hogyan?

A 2000-es évek elején helyi klasszisokkal sem alkottak maradandót a spanyolok, Fernando Hierro, Gaizka Mendieta, Josep Guardiola, Raúl, Luis Enrique vagy Fernando Morientes ide vagy oda, aztán a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon elszenvedett kudarc után a „Hortalezai bölcs", az „öreg" Aragonés vette át a válogatottat , amelynek eme aktussal megkezdődött igazi aranykorszaka. A 2006-os vébén a legjobb tizenhat között a franciák még útjukat állták, ám a selección 2008-as Eb-szereplése jól ismert. Százszázalékosan nyerte meg a D-csoportot Oroszország, Svédország és a címvédő Görögország előtt, majd a negyeddöntő hozta a legnehezebb feladatot: Aragonés csapata tizenegyesekkel jutott csak tovább az olaszokkal szemben. A meglepetéscsapat oroszok kiütése után legyőzte Németországot, és megszerezte története második Eb-címét. A fináléban az Iker Casillas – Sergio Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila – Iniesta, Xavi, Fabregas (Xabi Alonso, 63.), Senna, D. Silva (Cazorla, 66.) – F. Torres (Güiza, 78.) spanyol gárda győzedelmeskedett, amelyből aztán kilencen is ott voltak a két évvel későbbi világbajnoki fináléban, a spanyol aranykor beteljesedésekor. A válogatott számára is mérvadó barcelonai tiki-taka taktikát mindenki ismeri, aki olvassa e cikket, ezt nem ragoznánk; a „Barcelona, Real Madrid vegyesben" a realosok keménységéről pedig éppen a katalánok tudnák a legfájdalmasabb emlékeket felhozni.

Hogyan tovább?

Az Aragonést váltó Vicente del Bosque hozta a kötelezőt a Dél-afrikai Köztársaságban (azaz megnyerte a vb-t), most az első címvédés vár legénységére. A 2008 óta felbukkant barcelonai fiatalokkal (Sergio Busquets, Pedro, Gerard Piqué, Thiago Alcántara) és a már Premier League-ben erősödő ex-valenciaiakkal (Juan Mata, David Silva) megacélosodott gárda a 2012-es torna első számú esélyese – hát ha még egy igazán megbízhatóan termelő (és egészséges) középcsatáruk is lenne! De ki tudja, talán ennek hiányában is históriát írnak egy újabb aranyéremmel.

2012.12.28 09:31:19

Foci Eb 2012

A német–görög meccs hat találata volt a legtöbb, a spanyolok négyet vágtak a döntőben.

2012.12.27 21:00:50

Foci Eb 2012 I.M.

Évértékelő sorozatunkban ezúttal a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot elemeztük.

2012.07.10 11:43:52

Foci Eb 2012

Bizonyíték a fejes gólok egyik jellemző tulajdonságára – Eb-visszapillantó.

2012.07.04 15:41:01

Foci Eb 2012

Kerzsakov negatív Eb-rekordot döntött, a levegőben a svédek voltak a legjobbak.

2012.07.03 15:42:20

Foci Eb 2012

Balotelli, Hummels és Pirlo fért be a címvédő ibériaiak mellé • Welbeck gólja mindent vitt.