BACSKAI JÁNOS 2010.03.01 16:20 Frissítve: 2015.03.31 02:52

A labdarúgó vb-k tizenkét legjobb mérkőzése

A nyári labdarúgó-világbajnokságig havonta jelentkezünk egy-egy olyan sportleggel, amelynek témája a futball legnagyobb ünnepéhez kapcsolódik. Sorozatunk első részében kiváló, de arany nélkül maradó válogatottakról esett szó, most megpróbáltuk összeszedni a világbajnokságok legjobb 90 (vagy 120) perceit. Természetesen az Önök véleményére is kíváncsiak vagyunk: fórumunkon jelezhetik, hogy milyen témájú vb-sportlegről olvasnának legközelebb.

Fachetti és Seeler az emlékezetes Olaszország–NSZK vb-elődöntő előtt (Fotók: Imago - archív)
Fachetti és Seeler az emlékezetes Olaszország–NSZK vb-elődöntő előtt (Fotók: Imago - archív)

Természetesen, mint az összes hasonló jellegű összeállításon, ezen is találnak majd fogást a kedves NSO-olvasók, de a több száz emlékezetes vb-mérkőzés közül hogyan is lehetne kiemelni a 12 legjobbat, a 12 legemlékezetesebbet? Például úgy, hogy a Telegraph és a World Soccer közös listájáról mazsolázgatunk, és a számmisztika kedvéért hozzácsapunk egy igazi klasszikust.

 
12. Brazília–Anglia 1:0 (0:0) (1970)


Miért?

Ez a mérkőzés nem szerepel a kiindulási alapként felhasznált listán, de több szakértő is esküszik rá, hogy a címvédő és a leendő bajnok egymásnak feszülése minden idők egyik legnagyszerűbb vb-eseménye volt.

Hogyan?

AZ NSO AJÁNLJA

Az előző tornán hazai pályán, szörnyű játékkal és nem kevés hátszéllel aranyat szerző szigetországiaknak jobb csapatuk volt 1970-ben, mint négy évvel korábban, az 1958-as és 1962-es világbajnok dél-amerikaiak viszont történelmük egyik (sokak szerint a) legerősebb gárdájával érkeztek a mexikói tornára, amelyet végül megnyertek. E 90 percben azonban az angolok egyenrangú ellenfeleik voltak. Bár sokan már csak arra emlékeznek a mérkőzésből, hogy Gordon Banks egy Pelé-fejesnél bemutatta minden idők egyik leghihetetlenebb kapusbravúrját, és az angoloknak is voltak helyzeteik, Jeff Astle-nek a legnagyobb. A bombaformában lévő Jairzinhóval, aki Pelé passzából bevette Banks kapuját, azonban nem bírtak az európaiak. Akkoriban bejárta a világot a mérkőzés végén készült kép, amely Pelé és Bobby Moore mezcseréjét örökítette meg.

Hogyan tovább?

Az angolokat a legjobb nyolc között a nyugatnémetek állították meg, a brazilok azonban díszlépésben lettek világbajnokok.

JEGYZŐKÖNYV

 Brazília–Anglia 1:0 (0:0)

1970. június 7., Guadalajara, Jalisco Stadion, 67 ezer néző. Vezette: Abraham Klein (izraeli)

Brazília: Félix – Carlos Alberto, Piazza, Brito, Everaldo – Clodoaldo, Rivellino, Paulo César – Jairzinho, Tostao (Roberto, 68.), Pelé. Szövetségi kapitány: Mario Zagallo

Anglia: Banks – Wright, Moore, Labone, Cooper – Mullery, Ball, B. Charlton (Bell, 63.) – Lee (Astle, 63.), Hurst, Peters. Szövetségi kapitány: Alf Ramsey

Gól: Jairzinho (60.)

 A TALÁLKOZÓ GÓLJA VIDEÓN
 

 

11. NSZK–Hollandia 2–1 (1–1) (1990)

Miért?

Az aktuális Európa-bajnok Hollandia nagy esélyesként érkezett az olaszországi világbajnokságra, és reményeiket az is táplálta, hogy az 1988-as Aranylabda-szavazáson Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard foglalta el a dobogós helyeket. Van Basten a következő évben is nyert, Rijkaard bronzlabdás lett, míg Gullit 1987-ben koronáztatott meg. E hármas 1989-ben és 1990-ben is BEK-győzelemre vezette a Milant, a finálékban ráadásul mindannyian gólt is szereztek. A nyugatnémeteknek szintén bombaerős csapatuk volt, a csúcsformában lévő Lothar Matthäusszal a pályán, Franz Beckenbauerrel a kispadon.

Hogyan?
 

Bár a hollandok csalódást keltően kezdték a tornát, az 1988-as kontinenstornán az NSZK-ban verték meg a Nationalelfet, így nem alaptalanul tartottak tőlük a nyugatnémetek. A két ország közös történelméről se feledkezzünk meg, ülön pikantériaként a milanos holland trióval szemben az interes Andreas Brehme, Matthäus, Jürgen Klinsmann hármas sorakozott. A legjobb nyolc közé jutásért zajló mérkőzésen végig roppant feszült hangulat uralkodott, jellemző módon Adri van Tiggelen már az első percben legyalulta Pierre Littbarskit, később Rijkaard leköpte Rudi Völlert, majd egy másik eset után dulakodni kezdtek, végül mindkét játékost kiállította a bíró (menet közben még egy Rijkaard-féle csomagot is kapott Völler). Később futballoztak is: a fordulás után Klinsmann szerezte meg a vezetést, majd Brehme lőtt csodagólt, így nem sokkal a vége előtt hiába talált be büntetőből Ronald Koeman.

Hogyan tovább?

Az NSZK éppen ettől a mérkőzéstől kezdve kapcsolt biztonsági fokozatra, de megnyerte a világbajnokságot, míg a hollandoknál egy nagy generáció játszotta el vb-álmait. Javításra már nem volt lehetőségük, bár némi szépségtapaszként két év múlva revánsot vettek a kontinenstornán. Ráadásul 1990 aranylabdása Matthäus lett.

JEGYZŐKÖNYV

NSZK–Hollandia 2–1 (1–1)

1990. június 24., Giuseppe Meazza Stadion, 75 ezer néző. Vezette: Juan Loustau (argentin)

NSZK: Illgner – Reuter, Kohler, Augenthaler, Brehme – Littbarski, Berthold, Matthäus, Buchwald – Völler, Klinsmann (Riedle, 79). Szövetségi kapitány: Franz Beckenbauer

Hollandia: Van Breukelen – Van Aerle (Kieft, 66.), Rijkaard, Van Tiggelen, R. Koeman – Van’t Schip, Wouters, Ri. Witschge (Gillhaus, 78.), Winter – Van Basten, Gullit. Szövetségi kapitány: Leo Beenhakker

Gól: Klinsmann (50.), Brehme (84.), R. Koeman (88.).

Kiállítva: Völler (22.), Rijkaard (22.).

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

 

A házigazda németek kikaptak az olaszoktól
A házigazda németek kikaptak az olaszoktól

10. Németország–Olaszország 0–2 (0–0, 0–0, 0–0) (2006)

 

Miért?

A legutóbbi világbajnokság elődöntőjében a rendező ország egyre magabiztosabb válogatottja, amelynek kispadján Klinsmann ült, találkozott az addig egyáltalán nem parádézó olaszokkal, akik a hosszabbítás végén két gólt szerezve léptek tovább.

Hogyan?

Klinsmann, mondhatni, kihozta a maximumot legénységéből, az olaszok viszont rengeteg kritikát kaptak addig sokszor borzalmas játékuk miatt, bizony, egyáltalán nem érdemtelenül. A két csapat az elődöntőben nem parádézott, bár igen izgalmas és mozgalmas találkozót láthattak a nézők. Amikor már mindenki a tizenegyespárbajra készült, amelyben a németek sokkal esélyesebbnek tűntek, a hosszabbítás utolsó előtti percében az olasz balhátvéd, Fabio Grosso a jobb oldalra átkeveredve hasonló gólt lőtt, mint 1990-ben Brehme a hollandoknak, majd a kitámadó Nationalelfnek Alessandro Del Piero is betalált egy gyönyörű kontra után.

Hogyan tovább?

A németek a bronzmérkőzésen méltóképpen búcsúztak fanatikus közönségüktől, hiszen 3–1-re legyőzték a portugálokat, majd a 2008-as kontinenstornán egészen a döntőig meneteltek. A taljánok a világbajnokság fináléjában a franciákon is felülkerekedtek: bár korábban többször is megtréfálta őket az „orosz rulett”, ezúttal jobban összpontosítottak. Két év múlva viszont csúnyán lebőgtek az Európa-bajnokságon, esélyük a címvédésre csekélyke.

JEGYZŐKÖNYV

 Németország–Olaszország 0–2 (0–0, 0–0, 0–0)

2006. június 4., Signal Iduna Park, 65 ezer néző. Vezette: Benito Archundia (mexikói)

Németország: Lehmann – Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Lahm – Schneider (Odonkor, 83.), Kehl, Ballack, Borowski (Schweinsteiger, 73.) – Podolski, Klose (Neuville, 111). Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann

Olaszország: Buffon – Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso – Camoranesi (Iaquinta, 91.), Pirlo, Gattuso, Perrotta (Del Piero, 104.) – Totti, Toni (Gilardino, 74). Szövetségi kapitány: Marcello Lippi

Gól: Grosso (119.), Del Piero (120.).

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 
 
9. Uruguay–Brazília 2:1 (0:0) (1950)


Miért?

Elsősorban a dráma miatt: az abszolút esélyes, elképesztő fanatizmusú drukkerhad buzdította selecao elbukta addigi története legfontosabb mérkőzését a Maracanában – egy sokkal kevesebbre taksált riválissal szemben.

Hogyan?

A második csoportkörben (amelynek első helyezettje lett a világbajnok) már nem tréfáltak az első körben szenvedő brazilok: 7:1-re verték meg a svédeket, 6:1-re a spanyolokat. Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Uruguay elleni rangadóra a Maracana természetesen zsúfolásig (vagy még azon is túl, hiszen a középső karéjban állóhelyek voltak) megtelt. A brazil újságok biztosra vették a Barbosa – Augusto, Juvenal, Bauer – Danilo, Bigode – Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico tizenegy győzelmét, néhány közülük előre legyártotta az aranyat ünneplő címlapot!

Sokáig úgy tűnt, nem hiába, hiszen a szélső Friaca a fordulás után megszerezte a vezetést a selecaónak. Ám ezután begörcsöltek Ademirék, a célestét pedig vállaira vette a legendás Juan Schiaffino, Alcides Ghiggia páros, amely kétszer megzörgette Barbosa hálóját. Fordított Uruguay, győzött, és bizonyossá vált: majd' 200 ezer ember is tud néma csöndben lenni hosszú percekig. Érdekesség, hogy az uruk szakvezetője, Juan López védekező taktikát dolgozott ki, majd mikor kiment az öltözőből, a csapat szellemi vezére, Obdulio Varela közölte a többiekkel: dobják a sutba, mert defenzív játékkal úgy járnak, mint a legázolt svédek és spanyolok.

Hogyan tovább?

Brazília gyászba borult, szó szerint, mert több drukker öngyilkosságot követett el. Jules Rimet FIFA-elnököt szó nélkül otthagyták a szervezők a stadion közepén, hogy ceremóniamentesen adja át az uruknak a trófeát. A brazil szövetség legyártotta a selecao játékosainak nevével az aranyérmeket (ekkor még a FIFA nem osztott érmeket), ezek mehettek a kukába…

JEGYZŐKÖNYV

 Uruguay–Brazília 2:1 (0:0)

1950. július 16., Maracana, 200 ezer néző. Vezette: George Reader (angol)

Uruguay: Máspoli – M. González, Tejera, Gambetta – Varela, Andrade – Ghiggia, Peréz, Míguez, Schiaffino, Morán. Szövetségi kapitány: Juan López

Brazília: Barbosa – Augusto, Juvenal, Bauer – Danilo, Bigode – Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico. Szövetségi kapitány: Flavio da Costa

Gól: Friaca (46.), Schiaffino (58.), Ghiggia (61.)

 

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

8. Olaszország–Brazília 3–2 (2–1) (1982)
 
Miért?
 

Az olasz válogatott 2006-os feltámadása nem volt előzmény nélküli, hiszen 1982-ben, amikor szintén megnyerték a világbajnokságot, bemutatták már ezt a bravúrt, ráadásul zseniális futballistákkal tömött brazil csapatot ütöttek el a továbbjutástól.

Hogyan?    

A középdöntő C-csoportjában az olaszok és a brazilok is megverték a címvédő argentinokat, ez a mérkőzés döntött tehát arról, hogy melyik gárda jusson az elődöntőbe. A tornán mágikus futball-varázslatot mutató brazilokat jóval esélyesebbnek tartották, mint az első csoportkörből három döntetlennel és két rúgott góllal beeső európaiakat. Nem számoltak viszont azzal, hogy a lassan már kiátkozott, addig egyetlen gólt sem szerző Paolo Rossi megtáltosodik. A rovott múltú ék kétszer is vezetést szerzett az olaszoknak, a dél-amerikaiak kétszer egyenlítettek, ám Rossi újabb találatára már nem érkezett válasz. A védelmek közötti különbség volt a döntő ezen az összecsapáson.

Hogyan tovább?

A vérszemet kapó Rossi kétszer is betalált a lengyeleknek az elődöntőben, majd az aranymérkőzésen is megszerezte a vezetést a nyugatnémetek ellen, hozták is a győzelmet társai. Ennek a generációnak ez volt a hattyúdala, míg a brazilok sztárjai négy év múlva is nagyot alkottak, de rossz szokásuk szerint érem nélkül maradtak.

JEGYZŐKÖNYV

 Olaszország–Brazília 3–2 (2–1)

1982. július 5., Sarria Stadion, 44 ezer néző. Vezette: Abraham Klein (izraeli)

Olaszország: Zoff – Gentile, Collovati (Bergomi, 34.), Scirea, Cabrini – Antognoni, Oriali, Tardelli (Marini, 75.), Conti – Rossi, Graziani. Szövetségi kapitány: Enzo Bearzot

Brazília: Valdir Pérez – Leandro, Oscar, Luizinho, Júnior – Sócrates, Zico, Falcao, Cerezo – Serginho (Paulo Isidoro, 69.), Éder. Szövetségi kapitány: Tele Santana

Gól: Rossi (5., 25., 75.), Sócrates (12.), Falcao (68.).

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 
 
7. NSZK–Magyarország 3:2 (2:2) (1954)

 

Miért?

A világ akkori, minden szakértő által a legjobbnak tartott csapata a második világháború után magához térő nyugatnémet együttes ellen. Az eredmény éppoly fájdalmas, mint amilyen váratlan, legalábbis a mi szempontunkból.
 

Hogyan?

Nem érdemes sokat ragozni: az utolsó találkozón a jóval könnyebb ágon beúszó NSZK ellen a 8. percben már két góllal vezettünk (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. felállásban), ám ekkor beütött a krach: a küzdőszelleme legendáját talán éppen ekkor megalapozó Nationalelf fordítani tudott. Puskás lőtt még egy gólt, fájdalom, az angol játékvezető, William Ling ezt nem adta meg. A magyar válogatott 1950 júniusa és 1955 novembere között 51 mérkőzést vívott, és csak ezt az egyet veszítette el…

Hogyan tovább?

A magyar válogatottra népharag, 1956 és utána szétesés várt, bár az Aranycsapatnak még félelmetesen erős éve volt 1955 is. Az NSZK labdarúgói nemzeti hősök lettek, de az 1958-as vb-n nem tudták megvédeni címüket: elkapta őket a házigazda svéd csapat.

 JEGYZŐKÖNYV

 NSZK–Magyarország 3:2 (2:2)
1954. július 4. , Wankdorf Stadion, 62 ezer néző. Vezette: William Ling (angol)

NSZK: Turek – Posipal, Kohlmeyer, Liebrich – Eckel, Mai – Rahn, Morlock, O. Walter, F. Walter, Schäfer. Szövetségi kapitány: Sepp Herberger

Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Zakariás, Bozsik – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

Gól: Puskás (6.), Czibor (8.), Morlock (10.), Rahn (18., 84.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

 

6. Brazília–Olaszország 4:1 (1:1) (1970)

 

Miért?

A két korábbi világbajnok első alkalommal találkozott fináléban, és parádés játékot hozott a két támadó szellemű, kiváló játékosokkal zsúfolt válogatott összecsapása. „Itt a bizonyíték arra, hogy ha úgy játsszák a futballt, ahogyan mindig kellett volna, azaz művészien és ügyesen, sikeres lehet a sportág a modern korban is” – lelkendezett a World Soccer a mérkőzés után.

Hogyan?

A brazilok magabiztosan meneteltek az aranymeccsig, az olaszok szokásuk szerint csak szenvedtek a csoportban, de később lemosták Mexikót, és hatalmas csatában felülkerekedtek az NSZK-n. Erejükre jellemző, hogy az előző évben Aranylabdát kiérdemlő, a Milant Európa trónjára vezénylő Gianni Rivera végigülte a kispadon a tornát. A harmadik vb-győzelmére készülő Pelét viszont senki és semmi sem akadályozhatta meg: „a Király” lőtte az első gólt, és még kettőt előkészített. A Sandro Mazzola, Roberto Boninsegna páros által húzott olaszok egyáltalán nem adták olcsón a bőrüket, de minden idők egyik legerősebb csapatát azon a napon nem lehetett megállítani. Külön figyelemreméltó a negyedik selecao-csapás, amely több tanulmányt ihletett meg talán, mint bármely más gól a labdarúgásban.

Hogyan tovább?

Pelé elérte nagy célját, a következő világbajnokságra már csak néhány hírmondó maradt a csodacsapatból, igaz, Johan Cruyffékkal még nekik is meggyűlt volna a bajuk. Az akkor sem kutyaütőkkel felvonuló olaszok még rosszabbul jártak: benn ragadtak első csoportjukban.

JEGYZŐKÖNYV

 Brazília–Olaszország 4:1 (1:1)

1970. június 21., Azteca Stadion, 107 ezer néző. Vezette: Rudi Glöckner (keletnémet)

Brazília: Félix – Carlos Alberto, Brito, Piazza, Everaldo – Clodoaldo, Gérson, Rivellino – Jairzinho, Tostao, Pelé. Szövetségi kapitány: Mario Zagallo

Olaszország: Albertosi – Burgnich, Cera, Rosato, Facchetti – Bertini (Juliano, 75.), Mazzola, De Sisti – Domenghini, Boninsegna (Rivera, 84.), Riva. Szövetségi kapitány: Ferruccio Valcareggi

Gól: Pelé (18.), Boninsegna (37.), Gérson (66.), Jairzinho (71.), Carlos Alberto (86.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

 

5. Anglia–NSZK 4:2 (1:1) (1966)

 

Miért?

A hazai csapat mindig lelkes, jó a sorsolása, sokszor szerencsés és nem utálják a játékvezetők – hatványozottan igaz volt ez 1966-ban. A semleges néző ráadásul egy csodás, hat gólt hozó döntőben gyönyörködhetett.

Hogyan?

Következzék egy idézet készülőben és félben lévő vb-adatbankunkból: „Alf Ramsey kapitány 1966-ra egy igazán jeles csapatot épített a hazai torna tiszteletére, bár kiváló játékosok ide, fergeteges hazai szurkolás oda, a szerencsével sem álltak hadilábon. No meg a játékvezetők is teljes mellszélességgel támogatták őket: az argentinok ellen furcsa kiállítással (szövegelésért, noha nem beszélt közös nyelvet a nyugatnémet sípmester, Rudolf Kreitlein és gauchó középpályás, Antonio Rattin), a portugálok ellen az ellenfélnek meg nem adott büntetővel, a döntőben pedig egy erősen véleményes gól megítélésével. Utóbbi esetben a kapufáról minden bizonnyal a gólvonal elé, és nem mögé pattant a labda, a szovjet-azeri partjelző, Tofik Bahramov mégis belengette. (Később róla nevezték el a bakui nemzeti stadiont, vélhetően a németek bosszantása céljából.) Igaz, egy kutyaütő tizenegyen a legfifikásabb Byron Moreno sem tud segíteni, és a fináléban pályára lépő angol tizenegy egyáltalán nem volt az. A döntőben az angolok egyenlítettek, és elviselték azt is, hogy ellenfelük a 89. percben cselekedett hasonlóképpen, majd jött a hosszabbítás és az említett gól. Amikor a nagy beugró, a csoportmérkőzések alatt megsérülő albioni legenda, Jimmy Greaves helyére bekerült Geoff Hurst belőtte a 120. percben mesterhármast jelentő találatát, néhány tucat fan már a játéktéren tombolt; ám sebaj. Ez volt a vesztes németek legkisebb gondja, a hazaiak pedig II. Erzsébet elé járulhattak az aranyakért. Az angol lapok kíméletlenül őszinték voltak: örültek a győzelemnek, de azzal a lendülettel el is siratták a technikás futballt…”

Hogyan tovább?

Mint említettük, amit akkor kaptak az angolok a labdarúgás isteneitől és egyéb szereplőitől, később kamatostul visszafizették, sőt, talán még ma is törlesztik. A szövetségi németek négy évvel későbbi sorsáról alant esik még szó.

JEGYZŐKÖNYV

 Anglia–NSZK 4:2 (1:1)

1966. július 30., Wembley, 93 ezer néző. Vezette: Gottfried Dienst (svájci)

Anglia: Banks – Cohen, J. Charlton, Moore, Wilson – Stiles, B. Charlton, Peters – Ball, Hunt, Hurst. Szövetségi kapitány: Alf Ramsey

NSZK: Tilkowski – Höttges, Schulz, Weber, Schnellinger – Beckenbauer, Haller, Overath – Held, Seeler, Emmerich. Szövetségi kapitány: Helmut Schön

Gól: Haller (12.), Hurst (18., 101., 120.), Peters (78.), Weber (89.)

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 
 
4. Franciaország–Brazília 1–1 (1–1, 1–1, 1–1, tizenegyesekkel 4–3) (1986)

 

Miért?

Egy ilyen csodálatos mérkőzés nem szolgált volna rá, hogy tizenegyesekkel döntsék el. Az 1986-os világbajnokság nagy esélyesei, a brazilok és a két évvel korábban kontinensbajnoki címet szerző franciák egyaránt nyílt sisakos támadójátékkal szolgálták ki híveiket, összezördülésük pedig évtizedekig visszhangzik még.

Hogyan?

A dél-amerikaiaknál a négy évvel korábbi „csodaközéppályából” a kezdőben csak Sócrates maradt meg hírmondónak, de csereként beszállt Zico is. A másik oldalon is egy mágikus kvartett állt össze a Giresse, Platini, Fernández, Tigana négyes személyében. Sokkal jobban kezdett a selecao, meg is szerezte a vezetést egy pazar góllal, majd egy kapufát is elért, de a „kékek” kijöttek a szorításból az első félidő végére, és a 31. születésnapját Platini góllal tette emlékezetesebbé. A hátralévő időben gyorsan és gyakran szemet gyönyörködtetően játszottak a felek, és éppen a „fehér Pelé”, a tornán végig sérüléssel küzdő Zico hibázott végzeteset, amikor a 74. percben gyatrán végezett el büntetőt, amit Joël Bats hárítani tudott. Később még egy nagyot védett Zico közeli fejesénél, a túloldalon Dominique Rocheteau hagyott ki ajtó-ablak helyzetet, majd Bruno Bellonét tiporta le Carlos következmények nélkül.

Az „orosz rulettre” a gigászok is elfáradtak: Sócrates elhibázta a nyitó lövést, majd a negyedik körben Platini is bakizott. Szerencséjére az őt követő Júlio César is, így amikor a nagy harcos, Luis Fernández hálóba vágta labdáját, az európaiak ugrálhattak egymás nyakába.

Hogyan tovább?
 

A legendás Sócrates-féle generáció utolsó nagy mérkőzése volt ez, a pályára lépők közül négy évvel később már csak Branco, Alemao, Silas, Careca és Müller volt kerettag. A gallok 1986-ban az elődöntőben kikaptak a szövetségi németektől, de a bronzérmet sikerült megszerezniük a belgák ellen. A generációváltás náluk sem zajlott le könnyedén, hiszen a következő két világbajnokságra ki sem jutottak.

JEGYZŐKÖNYV

 Franciaország–Brazília 1–1 (1–1, 1–1, 1–1, tizenegyesekkel 4–3)

1986. június 21., Jalisco Stadion, 65 ezer néző. Vezette: Ioan Igna (román)

Franciaország: Bats – Amoros, Battiston, Bossis, Tusseau – Giresse (Ferreri, 87.), Platini, Tigana, Fernández – Stopyra, Rocheteau (Bellone, 99.) Szövetségi kapitány: Henri Michel

Brazília: Carlos – Josimar, Júlio César, Edinho, Branco – Elzo, Alemao, Sócrates, Júnior (Silas, 91.) – Müller (Zico, 71.), Careca. Szövetségi kapitány: Tele Santana

Gól: Careca (18.), Platini (40.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

 

3. Magyarország–Uruguay 4:2 (1:0, 2:2, 2:2) (1954)

 

Miért?

Az Aranycsapat és a világbajnoki címvédő a legjobb négy között találkozott a svájci tornán. Ahogyan az várható volt, nem mindennapi csata kerekedett a találkozóból, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Szerencsére a javunkra.

Hogyan?

A sérült Puskás Ferenc nélkül, de az előző mérkőzésen kiállított Bozsik Józseffel (eltiltásától eltekintett a FIFA) felálló magyarok az ezen a vb-n is remeklő dél-amerikaiak ellen 2:0-ra elléptek, Czibor Zoltán és Hidegkuti Nándor találataival, de az égszínkék mezesek középcsatára, Juan Hohberg a 75. percben szépített, majd nem sokkal a vége előtt egyenlített (és gólöröm közben elveszítette az eszméletét). Az egalizálás nem törte össze a magyarokat, és Kocsis Sándor duplájával (természetesen két szép fejes gólról beszélünk) kicsikartuk a győzelmet. Az „uruknál” Juan Schiaffino lőtt kapufát, majd Victor Andrade megsérült, és mivel akkoriban még nem lehetett cserélni, létszámfölénybe kerültünk. Ezt a találkozót tartották e versengés legjobb mérkőzésének a szakemberek, a vesztes uruguayiak pedig nem győztek a lefújás után áradozni az Aranycsapatról. „Egész vagyonomat feltenném a magyarok vb-diadalára” – lelkendezett például az ellenfél kapusa, Gaston Máspoli. „A legjobb csapatot győztük le, amellyel valaha találkoztunk” – bókolt vissza Mándi Gyula, Sebes Gusztáv kapitány pályaedzője.

Amúgy Uruguay korábban nem szenvedett vereséget világbajnokságon!

Hogyan tovább?

Az Aranycsapat a „berni csoda” szenvedő alanyaként elveszítette a finálét, a dél-amerikaiak pedig a kisdöntőt, az osztrákoktól kaptak ki. A következő világbajnokságra ki sem jutottak, mi igen, de a legnagyobb sztárok nélkül nem jutottunk sokra.

JEGYZŐKÖNYV

 Magyarország–Uruguay 4:2 (1:0, 2:2, 2:2)

1954. június 30., Olympique de la Pontaise Stadion, 37 ezer néző. Vezette: Benjamin Griffith (walesi)

Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Palotás, Czibor

Uruguay: Máspoli – Santamaría, Martínez, Andrade – Carballo, Cruz – Souto, Ambrois, Hohberg, Schiaffino, Borges

Gól: Czibor (12.), Hidegkuti (46.), Hohberg (75., 86.), Kocsis (111., 116.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 



Fischer gólja a franciák ellen
Fischer gólja a franciák ellen
2. NSZK–Franciaország 3–3 (1–1, 1–1, 2–3, tizenegyesekkel 5–4) (1982)

 

Miért?

„Ha összeállítják minden idők legnagyobb vb-mérkőzéseit, a francia ügyességnek és a német kitartásnak eme párbaja biztosan közöttük lesz” – vélekedett a World Soccer 1982. augusztusi száma erről a találkozóról. Igaza lett.

Hogyan?

Mindkét részről felsorakozott egy-egy legendás csapat (a nyugatnémetek két vb-ezüstöt, a franciák egy Eb-aranyat és egy vb-bronzot nyertek ezzel a generációval), spanyolországi összecsapásuk pedig szikrát hányt, amely lángra gyújtotta a szurkolókat. S egészen másfajta érzelmeket is, miután Toni Schumacher egy előreívelésnél a medencecsontjával összetörte szerencsétlen Patrick Battistont… A találkozón viszonylag hamar vezetést szereztek a németek Pierre Littbarski révén, majd Platini egyenlített. Alig kezdődött el a ráadás, az előrelopakodó Marius Trésor betalált, majd Alain Giresse találata eldönteni látszott a mérkőzést. A nyugatnémetek nem adták fel (hogy, hogy nem): Karl-Heinz Rummenigge góljával szépítettek, Klaus Fischerével pedig egyenlítettek (ráadásul két igen attraktív hálózörgetésről beszélünk).  A tizenegyespárbajban végül gall részről Didier Six és Maxime Bossis, a másik oldalról pedig csak Uli Stielike hibázott.


Hogyan tovább?

A bronzmérkőzésen a megtört gallokat aztán a felszabadultan játszó lengyelek is megverték, az NSZK-t pedig az aranymérkőzésen múlták felül Rossiék. Mint láthattuk, négy év múlva nagyjából ugyanezzel a csapattal jutottak fel a dobogóra a „kékek”, míg Rummeniggéék újfent ezüsttel térhettek haza. Az elődöntőben akkor is összefutottak, és a franciák hagyhatták el ismét vesztesen a gyepet.

JEGYZŐKÖNYV

 NSZK–Franciaország 3–3 (1–1, 1–1, 2–3, tizenegyesekkel 5–4)

1982. július 8., Ramón Sánchez Pizjuán Stadion,  63 ezer néző. Vezette: Charles Corver (holland)

NSZK: Schumacher – Briegel (Rummenigge, 97.), Stielike, K. Förster, Kaltz – Littbarski, B. Förster, Magath (Hrubesch, 73.), Dremmler, Breitner – Fischer. Szövetségi kapitány: Jupp Derwall

Franciaország: Ettori – Amoros, Janvion, Trésor, Bossis – Giresse, Tigana, Platini, Genghini (Battiston, 50., Lopez, 59.) – Rocheteau, Six. Szövetségi kapitány: Michel Hidalgo

Gól: Littbarski (17.), Platini (26., 11-esből), Trésor (92.), Giresse (98.), Rummenigge (102.), Fischer (108.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN
 

1. Olaszország–NSZK 4:3 (1:0, 1:1, 3:2, 4:3)

Miért?

Kevés olyan összeállítást találni a legemlékezetesebb világbajnoki találkozókról, amelyikben ne ez a mérkőzés állna az élen. „Ha a németeket kérdeznék, náluk is ez lenne a legnagyobb vb-meccs – nyilatkozta Franz Beckenbauer, aki felkötött karral fejezte be a harcot. – De az emberek már el is felejtették, hogy a hosszabbítás előtt is micsoda remek kilencven percet láthattak. Az a harmincperces ráadás viszont megismételhetetlen.”

Hogyan?

Beckenbauerék az előző torna fináléját gyanús körülmények között veszítették el, az Eb-címvédő olaszoknál pedig több korszakos zseni (Enrico Albertosi, Giacinto Facchetti, Luigi Riva, Sandro Mazzola, Roberto Boninsegna és a kispados Gianni Rivera) köré épített csapatot Ferruccio Valcareggi. A taljánok hamar előnyre tettek szert, amikor összefutottak egymással az 1970-es világbajnokság elődöntőjében, majd az itt-ott brutális csontzene csúcspontjaként a nyugatnémetek a 90. percben egyenlítettek. Mondhatni, a futballvilág szerencséjére, hiszen történelmi félóra következett. Az aprócska Gerd Müller kezdetnek bekotort egy gólt közelről, jó szokása szerint, majd Siegfried Held adott gólpasszt Tarcisio Burgnichnek. Nem sokkal később Riva centizte ki a bal alsót, de Müller nem hagyta kihasználatlanul az olasz védelem menetrendszerű megingását. Ám rögtön a középkezdés után Boninsegna húzta meg a bal oldalt, beadását a Valcareggi kapitány által Sandro Mazzolával váltogatott Rivera pedig a 11-es pontról higgadtan a hálóba helyezte: 4:3! Alfred Hitchcock sem rendezhetett volna különbet odáig, és kissé meg is lepte a közönséget, hogy a hátralévő tíz percben már egyik fél sem ért el újabb találatot.

Hogyan tovább?

Az olaszokat a döntőben a brazilok szintén egy nem hétköznapi mérkőzésen győzték le. Ráadásul két kétszeres világbajnok csapott akkor össze, s a tét egyben az is volt, hogy melyikük viszi haza mindörökre a Jules Rimet-kupát. Az azzurrik némi meglepetésre a következő vb-n leégtek, miközben a némi vérfrissítésen áteső NSZK otthon tartotta a trófeát. Természetesen az újat.

 JEGYZŐKÖNYV

 Olaszország–NSZK 4:3 (1:0, 1:1, 3:2, 4:3)

1970. június 17, Azteca Stadion, 103 ezer néző. Vezette: Arturo Yamasaki (perui).

Olaszország: Albertosi – Burgnich, Cera, Rosato (Poletti, 91.), Facchetti – Bertini, De Sisti – Domenghini, Mazzola (Rivera, 46.), Boninsegna, Riva

NSZK: Maier – Schulz, Schnellinger, Patzke (Held, 63.), Vogts – Overath, Beckenbauer, Grabowski – Seeler, Müller, Löhr (Libuda, 53.)

Gól: Boninsegna (8.), Schnellinger (90.), Müller (94., 110.), Burgnich (98.), Riva (104.), Rivera (111.)

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN