Vb 2022: az ifiben is oktatják, Gvardiolnak mit kellett volna tennie Messivel

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 15:13
null
Josko Gvardiolnak (20) többször is meggyűlt a baja a keddi meccsen Lionel Messivel (Fotó: AFP)
Az Argentína–Horvátország vb-elődöntőn a horvátok többet birtokolták a labdát (54 százalékban), viszont kaput eltaláló lövésekig ritkán tudtak eljutni, miközben védekezésben tehetetlennek bizonyultak az argentinok kényszerítő átadásaival szemben, ugyanis nem követték a kényszerítő elleni védekezés alapelveit – a keddi mérkőzéssel folytatjuk szakmai elemzéseinket. 

Sok helyen már az ificsapatoknál oktatják, hogy az úgynevezett kényszerítők levédekezésekor a védőjátékosnak az első passzt adó, és ebből beinduló játékossal érdemes mennie. A beinduló támadó felé érdemes fordulnia, mert így egy pillanatra sem veszíti szem elől és be tud „állni” elé, le tudja lassítani, így nem kerül előnybe a támadó. Ugyanis a beinduló játékos az igazán veszélyes, mert ha nem megy vele a védő, akkor felgyorsul, és behozhatatlan előnybe kerülhet.

Sok védő a labda felé fordul, ezért nem látja a beinduló ellenfelét, és nem is megy vele. Ennek hatására előnybe kerül a támadó a védőjéhez képest – ahogy ezt láthatjuk a horvátok hibáin keresztül az argentinok elleni vb-elődöntőben.

Messi kontra Gvardiol

 

Lionel Messi a sárga nyíl vonalán passzolt a társának. Piros nyíllal Josko Gvardiolt látjuk, akiért a hírek szerint 100 millió eurós ajánlatot tehet a Manchester City.

Messi lepasszolta a labdát (sárga karika) Enzo Fernándeznek, majd beindult az alapvonal felé. Gvardiola (piros nyíl) a labda felé fordult. Ezért szem elől vesztette és nem indult be Messivel, így óriási hátrányba került.

Habár a horvát védő még kézzel hozzá tudott érni Messihez, de az argentin kapura tudott lőni. Végül a kapus védett.

Egy másik nagyon hasonló eset a horvátoktól – Tagliafico kontra Juranovic

Nicolás Tagliafico passzolt (sárga nyíl) Julián Ávareznek, Josip Juranovic (piros nyíl) itt még Tagliafico felé fordult.

Tagliafico beindult a sárga nyíl irányába és már kapta is vissza a labdát (sárga karika). Juranovic (piros nyíl) azonban már nem a beinduló argentin felé fordult, hanem a labda felé. Még csak meg sem próbált menni a beinduló Tagliaficóval.

Ennek hatására óriási előnybe került az argentin játékos. Más kérdés, hogy hosszan kapta vissza a labdát, nem tudta beadni, és végül nem is lett belőle helyzet.

Az argentinok jobban védekezték le a kényszerítőátadásokat

 

Mislav Orsic passzolt Bruno Petkovicnak a sárga nyíl irányában. Az argentin védőt, Nahuel Molinát piros nyíl jelöli.

 

A labda (sárga karika) úton volt Petkovic felé. Orsic (sárga nyíl) a passz után beindult, és Molina (piros nyíl) egyáltalán nem foglalkozott a labdával, hanem a beinduló horvát támadó felé fordult.

Majd lelassította, „beállt” a horvát támadó elé, aki így abban az esetben sem tudta volna folytatni a támadást, ha jó labdát kapott volna vissza.

Molina tökéletesen mutatta be a kényszerítőátadás levédekezését, ami minden védőjátékosnak mintapélda lehet a hasonló helyzetekre!

Habár nem a kiemelt példák miatt buktak el a horvátok az argentinok ellen, érdekes volt látni ezt a visszatérő hibát, amely akár több dél-amerikai gólt is eredményezhetett volna. Ennek ellenére persze a horvátok jól szerepeltek vb-n, a keddi vereség ellenére a szurkolók büszkék lehetnek csapatukra.

RÓZANT JÁNOS

(edző, Neofutball)

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ
ARGENTÍNA–HORVÁTORSZÁG 3–0 (2–0)
Loszaíl,
Lusail Iconic Stadion, 88 966 néző. Vezette: Orsato (olasz)
ARGENTÍNA:
E. Martínez – Molina (Foyth, 86.), C. Romero, Otamendi, Tagliafico – Enzo Fernández, Paredes (Li. Martínez, 62.), Mac Allister (Á. Correa, 86.) – De Paul (Palacios, 74.) – Messi, Julián Álvarez (Dybala, 74.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Sosa (Orsic, a szünetben) – Modric (Majer, 81.), Brozovic (B. Petkovic, 50.), Kovacic – Pasalic (Vlasic, a szünetben), Kramaric (Livaja, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Messi (34. – 11-esből), J. Álvarez (39., 69.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik