Lippi szerint lehet, hogy „öregecske” a csapata, de világbajnok

Vágólapra másolva!
2009.06.15. 13:04
Ma a Konföderációs Kupa másik négy csapata is pályára lép Dél-Afrikában, köztük a – spanyolok mellett – a torna két nagy esélyesével, a brazil és az olasz válogatottal. Marcello Lippi, a squadra azzurra szövetségi kapitánya keményen visszaszólt az olasz nemzeti csapatot kritizálóknak, és elmondta, „öregecske” csapata felveszi a versenyt a spanyolokkal és a brazilokkal, mivel nem véletlenül nyerték meg a világbajnokságot sem.
Lippi fújt az olasz válogatottat kritizálókra
Fotó: Action Images
Lippi fújt az olasz válogatottat kritizálókra
Lippi fújt az olasz válogatottat kritizálókra
Fotó: Action Images
Lippi fújt az olasz válogatottat kritizálókra

Marcello Lippinek elege lett abból, hogy miközben mindenki az Európa-bajnok spanyol válogatottat dicséri, addig a világbajnoki címvédő olaszokkal kapcsolatban leggyakrabban a játékoskeret átlagéletkoráról beszélnek.

KONFÖDERÁCIÓS KUPA 2009

„Nincs szakadék az olasz válogatott és a brazil vagy a spanyol nemzeti csapat között – mondta Lippi. – Az én öregecske játékosaim jól fel vannak fegyverezve, és nem véletlenül világbajnoki címvédők. Egyébként pedig csak egy évvel magasabb a squadra azzurra huszonnyolc és fél éves átlagéletkora a brazilokénál, és kettővel a spanyolokénál. Mindenki a spanyol válogatottról beszél, pedig soha nem nyert vébét, és az Európa-bajnoki címre is negyven évet várt.”

„Brazíliát tartom a legerősebbnek a tornán – tette hozzá a kapitány. – A spanyolok technikás és gyors futballt játszanak, ami a kultúrájukból adódik. A selección fiatal futballistákból épült fel, de a sikerre hat-hét évet kellett várnia. Olaszországban várnának ennyit a sikerünkre? Meg kell mutatnunk, hogy az olasz labdarúgás még mindig az egyik legmagasabb szintű, mivel a kluboknak ez nem sikerült.”

Az olasz válogatott 20.30 órától csap össze az Arany Kupa-győztes Egyesült Államokkal, míg a B-csoport másik nagyágyúja, a brazil válogatott az Afrikai Nemzetek Kupája-győztes Egyiptommal találkozik 16 órától.

A selecao szövetségi kapitánya, Dunga sem azzal kezdte a meccs előtti sajtótájékoztatóját, hogy a találkozót elemezte, hanem Lippihez hasonlóan a kritikákra válaszolt.

„Amikor a brazil válogatott élére kerültem, sokan azt mondták, hogy két hónapig húzom a kispadon, ennek ellenére három év telt el, és még mindig itt vagyok – mondta Dunga. – Csak a munkámmal foglalkozom, megpróbálom megvalósítani a terveimet. Szerintem jobb, ha az ember megpróbál dolgokat, és néha hibázik, mintha csak ülne a babérjain.”

A tornához készült szurkolói szoftvert ide kattintva töltheti le.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik