Abou Diaby portréja

Vágólapra másolva!
2007.04.06. 15:25
nemzetisége:
francia
2/0
születési hely:
Párizs
ideje:
1986.05.11.
pozíció:
védekező középpályás
magassága:
188 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
PSG, INF Clairefontaine, AJ Auxerre
sikerei:
U-16-os francia bajnok (2003), Amszterdam-kupa-győztes (2007, 2008), Emirates-kupa-győztes (2007), U-19-es Európa-bajnok (2005)

Vassiriki Abou Diaby egyike Arséne Wenger mester legnagyobb meglepetéseinek, hiszen a fiatal középpályást még odahaza, Franciaországban sem igazán ismerték az átlagdrukkerek, ám az éles szemű mester egy év alatt befutott, válogatott játékost faragott belőle - úgy, hogy a játékosnak kilenc hónapot ki kellett hagynia bokatörése miatt!

Igaz, az Arsenal menedzsere mindig is figyelemmel követte hazájának utánpótláscsapatait, s így került érdeklődési körébe, majd noteszébe a sokszoros U-válogatott Diaby. A bevándorló-utód fiatal szülőhelyén, Párizsban kezdett el futballozni, s első komolyabb klubja a nagy múltú Red Star Paris (jogutódja) volt. Szárnybontogatására felfigyelt a Francia Labdarúgó-szövetség is, így Diaby bekerült a zsenigyárba, az INF Clairefontaine iskolájába. 17 esztendősen az Auxerre "draftolta", akiknek serdülőcsapatával országos bajnok lett, majd nemsokára a felnőttek között is bemutatkozhatott. 2005 nyarán az U-19-esekkel Európa-bajnok lett (csapatkapitányként), majd egyre többször léphetett pályára a Ligue 1-ben, gólt is lőtt, így abszolúte nem volt meglepő, hogy 2006 januárjában Wenger leigazolta őt, 3 millió euró ellenében. Az Ágyúsoknál abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy megkapta a 2-es mezt, aminek viselésére a legendás gyeptúró, Lee Dixon visszavonulása óta senkit sem tartottak méltónak. Egyébként Diaby a teljes jobb oldalt képes bejátszani, annak minden posztján elboldogul (és középen is vízhordóként), de legjobban a középpályán érzi magát.

Pár nappal a négy idényre szóló szerződés aláírása után már be is dobták a mély vízbe, az Everton ellen, áprilisban a Villa ellen pedig már első gólját is megszerezte. Ám a Sunderlanddel vívott bajnokin Dan Smith páros lábbal elkövetett belépője után bokatörést szenvedett, ráadásul ízületei s szalagjai is nagyon súlyosan megsérültek. Szerencséjére a legjobbkor, fiatalságának teljében érte a sérülés, így "mindössze" 9 hónapot kellett kihagynia. 2007 elején, a Liverpool elleni mesés Ligakupa-mérkőzésen tért vissza (6-3-ra győztek az Ágyúsok), Theo Walcott helyére állt be csereként. A Ligakupa-fináléban már kezdő volt, kiválóan, üdén és nyugodtan futballozott, de nem emiatt marad örökre emlékezetes az a 90 perc, hanem amiatt, hogy véletlenül szörnyen fejbe rúgta John Terryt. A bekk úgy esett össze, mint egy darab rongy, de hála az égnek semmi komolyabb baja nem esett. A "tettest" is megviselte az ügy, nem sokkal ezután cserét is kért. Diaby egyébként felépülése után olyannyira formába lendült, hogy márciusban a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott, a Litvánia elleni Eb-selejtezőn. Malouda helyére állt be csereként, de a Les Blues következő fellépésén, Ausztriában már a kezdőben kapott helyet!

Egyébként 2006 elején nem csak Arsenal, hanem a Chelsea is le szerette volna igazolni az ifjú tehetséget, ám végül is az Auxerre alelnöke, Gerard Bourgoin az ágyúsok felé terelte a labdarúgót. "Diabyé a választás. De Arséne Wenger jobb, mint Jose Mourinho, ennyi az egész" - indokolt röviden a vezető.

2003/04
AJ Auxerre
6
1
       
2004/05
AJ Auxerre
14
4
       
2004/05
AJ Auxerre
5
0
UEFA
2
0
 
2005/06 (jan)
AJ Auxerre
6
1
UEFA
2
0
 
2005/06
Arsenal
12
1
BL
2
0
6.30
2006/07
Arsenal
12
1
BL
1
0
6.50
2007/08
Arsenal
15
1
BL
6
2
5.80
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik