Hamilton: Megint izgulhatnak a főnökeink, de az F1 ilyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 19:11
null
Hamilton és Rosberg nem vett tudomást egymásról az időmérő után – a versenyen talán figyelnek a másikra (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton megkönnyebbült, hogy végre gondtalan időmérőn vehetett részt és megtörhette május óta tartó pole nélküli sorozatát, míg Nico Rosberg azt mondta, a vasárnapi versenyen is támadni fogja csapattárást. Hamilton amondó, az F1 sajátossága, hogy a csapatvezetőknek ilyenkor izgulniuk kell. A Mercedes-pilóták ütközetébe Valtteri Bottas is beleszólna, míg Fernando Alonso és Sebastian Vettel a harmadik sorból rajtoló McLaren-pilóták skalpjára vadászik. Romain Grosjeant furcsa „balszerencse-sorozat” üldözi Monzában.

Lewis Hamilton karrierje 36., idei ötödik rajtelsőségét szerezte meg Monzában, ahol karrierje során harmadszor indulhat az első rajtkockából, és ötödször az első sorból. Eddigi egy győzelmét két éve az első helyről indulva szerezte, s mellette szól, hogy a legutóbbi 14 monzai versenyből 11-et a pole-ból rajtoló versenyző nyerhetett meg – azaz, hiába a sebességbeli különbség, Monzában is akkora jelentősége van az első rajthelynek, mint Monte-Carlóban.

„Nagyszerű érzés és fontos, hogy megszereztem a pole-t Monzában, és nagy megkönnyebbülés, hogy hosszú idő után ismét a pole-ba juttattam a kocsit, kellett egy problémamentes időmérő ehhez – mondta Hamilton. – A futamon semmi sem fog változni ehhez a szezonhoz képest, szabadon versenyezhetünk, nagyon remélem, hogy sikerül kettős győzelmet aratnunk. A Williams és a McLaren is erős a Mercedes-motorokkal, Valtteri és a többiek is beleszólhatnak a csatánkba, érdekes lehet a verseny. A Mercedes vezetősége biztosan izgulni fog, de az F1 már csak ilyen.”

Bár Nico Rosbergnek a Belga Nagydíj után kialakult 29 pontos előnye miatt bőven megfelelne egy második helyezés, a német nem akar visszavenni, győzelemre tör Monzában.

„Győzni akarok – jelentette ki a német. – Nem foglalkozom azzal, kinek hány pontja van, és mi kell ahhoz, hogy világbajnok legyek. Az időmérő elején nem zavart, hogy lemaradtam a harmadik szabadedzésről, az első körben nagyon jó volt a kocsi, rosszabbra számítottam. Az utolsó köröm rendben volt, a második rajthely nagyon jó, jó rajttal eggyel előrébb kerülhetek.”

Bottas célba veszi a két Mercedest, beleszólna a csatába
Bottas célba veszi a két Mercedest, beleszólna a csatába

A legutóbbi öt versenyen négyszer dobogóra álló Valtteri Bottas úgy érezte, majdnem tökéletes kört futott, azaz a Mercedes előnye megkérdőjelezhetetlen.

„Nagyon közel voltam a tökéletes körhöz, a hepehupás fékezési zónákban is kordában tartottam az autót, ami nem volt könnyű, nem lehet sokkal jobb kört menni itt ezzel az autóval – mondta Bottas, aki szerint a versenyen még erősebb lesz a Williams. – Azt hittem, közelebb leszünk a Mercedeshez, de egy körön rá tudtak tenni egy lapáttal. A versenyen talán mi is meg tudjuk tenni. A Red Bullt nem szabad lebecsülni, Belgiumban megmutatta, milyen versenyképes a gyors pályán, de remélem, nem hátrafelé, hanem előre kell néznünk.”

Grosjean autója (Forrás: Twitter)
Grosjean autója (Forrás: Twitter)

A McLaren nagyon erős volt a szabadedzéseken, és a jó formáját az időmérőre is átmentette, így Mercedes-motoros autók sajátították ki az első hat rajtkockát. 1980 óta nem volt példa arra, hogy azonos motorral száguldó autók ekkora fölényben legyenek időmérőn, s – az 1950-es évek Indy 500-ait leszámítva – ez a 18. alkalom, hogy ez előfordul az F1-ben.

Jenson Button péntek délelőtt az első szabadedzésen második lett, s bár a Williams szokás szerint felgyorsult szombatra, a 2009-es világbajnok örült neki, hogy a McLaren a Ferrarik és a Red Bullok előtt maradt.

„A teljes hétvége jól sikerült, a beállításokat sikerült úgy finomhangolnunk, hogy folyamatosan javultunk. A Lesmo-kanyarokat nagyon jól be tudtam venni. Meglep, mennyire gyors a Williams. Pénteken a hosszabb távon nem voltunk elég gyorsak, egy körön jobb a kocsi, meglátjuk, mire jutunk a versenyen” – mondta Button.

A Ferrari a harmadik rajtsort célozta meg, de Fernando Alonso a 7. rajthelyet is elfogadja, hiszen a Mercedes-motoros autók ellen keveset tehetett.

„Rendben van ez a hetedik rajthely, mindent egybevetve nem rossz. Az is hízelgő rám nézve, hogy a két Mercedes, a két Williams, a két McLaren és a két Red Bull között egy Ferrari van – értékelt Alonso. – Hatalmas támogatást kapunk, Monzában az emberek megőrülnek a Ferrariért. Azt akarják, hogy a Ferrari nyerjen. Ha csak a hetedik rajthely a tied, az sem érdekli őket, akkor is azt hiszik, hogy vasárnap te nyersz a Ferrarival. Ez nagyon feldob, nagyon bízom benne, hogy valamit vissza tudunk adni nekik.”

Alonso és Vettel üldözőbe veszi a McLareneket
Alonso és Vettel üldözőbe veszi a McLareneket

Alonso elmondta, örül neki, hogy Luca di Montezemolo marad a Ferrari elnöke, és hogy az elnök személyesen biztosította róla, nem igazak a távozásáról szóló pletykák.

ERICSSONT MEGBÜNTETTÉK
Három büntetőponttal sújtották Marcus Ericssont, a Caterham pilótáját, mert nem lassított sárga zászlós figyelmeztetésnél az időmérőn. Az időmérőt a 22. helyen záró svédnek a boxból kell rajtolnia vasárnap a 14 órakor kezdődő versenyen. Ericsson így már öt büntetőpontnál tart, többnél, mint bárki más az F1-es mezőnyből – 12 hónap alatt 12 büntetőpontnak kell összegyűlnie ahhoz, hogy valakit egy versenyről eltiltsanak.
A BÜNTETŐPONTOK 2014-BEN
Marcus Ericsson 5
Jules Bianchi
4
Pastor Maldonado
4
Kevin Magnussen
4
Valtteri Bottas
2
Adrian Sutil
2
Jean-Éric Vergne
1

Sebastian Vettel a legutóbbi hat időmérőből negyedszer győzte le Daniel Ricciardót, de a nyolcadik rajtkockával nem elégedett.

„Nem örülök, hiszen olyan szoros a mezőny, hogy az emberben mindig ott motoszkál, előrébb is kerülhetett volna – mondta Vettel. – Most erre voltam képes, de a versenyen gyorsabbak lehetünk a McLarennél, a Ferrarit viszont nem tudom megítélni, talán náluk is gyorsabbak leszünk. A Williams és a Mercedes túl gyors, mondhatnám, hogy ha gondjuk lesz, még előrébb kerülhetek, de csak saját magammal szabad foglalkoznom.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (4.): – Csak egy pici hiányzott a harmadik rajtkockához. Mindent megteszek, hogy a dobogóra jussak, a korábbi éveimből tudom, mennyire jó hangulatúak itt az eredményhirdetések.
Kevin Magnussen (5.): – Az időmérőig vártam, hogy összeálljon a kocsi, de még épp időben sikerült! Nem hittem benne, hogy ennyire előrejutok, de innen már valós esély van a pontszerzésre is.
Daniel Ricciardo (9.): – Csalódott vagyok, a kilencedik rajthely nem hoz lázba. Jobb lett volna közelebb kerülni az első öthöz, és csak remélni tudjuk, hogy a versenytempónk jobb lesz. A rajt sok mindenről dönthet, utána, amikor a végsebesség számít, nem sok lehetőségünk marad, főleg, hogy csak egy kiállás lesz a verseny alatt.
Sergio Pérez (10.): – Talán meglehetett volna a kilencedik rajthely, de amit lehetett, kihoztam az autóból. A versenyen gyorsak leszünk, de a stratégia túlságosan egyhangú lesz ahhoz, hogy előrébb juthassunk.
Kimi Räikkönen (11.): – Jó volt az autó, ezért minimális változtatásokat hajtottunk végre, nehéz elhinni, hogy ezektől ennyire rémes lett a tapadás. A szabadedzésen nehéz autóval gyors voltam, biztos vagyok benne, hogy a verseny jobb lesz. Hogy előzni lehet-e, az más kérdés.
Jean-Éric Vergne (12.): – Az első és a második szakaszban is jó kört mentem, de sajnos az utóbbi nem volt elég jó a továbbjutáshoz. Az autó az idén eddig most a legrosszabb.
Nico Hülkenberg (13.): – Az első köröm gyenge lett a második szakaszban, a harmadik előtt pedig túlságosan le kellett lassítanom a forgalom miatt, így kihűltek a gumijaim. A jó rajt kulcsfontosságú lesz a pontszerzés szempontjából.
Adrian Sutil (14.): – Problémamentes időmérő volt, az autóval csak a szabadedzésen voltak gondok. Jó volt az utolsó köröm, a 15. hely jelenleg a maximum tőlünk.
Esteban Gutiérrez (15.): – A Belga GP óta bíráltam a Ferrarit, de meg kell köszönnöm neki, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a teljesítménye a többi gyártóéhoz.
Pastor Maldonado (16.): – Ilyen alacsony végsebességgel nem lehet esélyünk. A versenytempónk általában jobb, ezért bízom az előrelépésben.
Romain Grosjean (17.): – Ez a pálya nem kedvez nekünk. A kocsi hűtése elromlott délelőtt, a javítása benyúlt az időmérőbe, ezért csak az utolsó percekre jöttem ki. Jólesett, hogy miután Pastor elindult, az ő szerelői is besegítettek a kocsim javításában.
Kobajasi Kamui (18.): – Az először Spában bevetett újításaink beváltak, mert bár nem sokat ülhettem az autóban, nagyon jó eredményt értem el, ez jó visszatérés.
Jules Bianchi (19.): – Nagyon csalódott vagyok, hiszen abban bíztam, meglesz legalább az egyik Lotus, aztán végül az egyik Caterhamtől is kikaptam. Ennyire szoros itt a mezőny.
Max Chilton (20.): – Nagyon szoros a Lotusokkal és a Caterhamekkel vívott csatánk, erre számítok a versenyen is.
Danyiil Kvjat (21. – büntetés után): – Nagyon jól sikerült az időmérő, kár, hogy nem tarthatom meg a 11. rajtkockát, de legalább nem viszek át büntetést Szingapúrba. Nem tudom, mire mehetek a versenyen.
Marcus Ericsson (22., a boxból rajtol): – A szabadedzésen nem mentem a lágyabb gumikon, az időmérőn nem is tudtam kihozni mindent a kocsiból. A versenyen próbálok közelebb kerülni Kamuihoz.

OLASZ NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Nico Rosberg német Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari
8. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
17. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
21. Danyiil Kvjat* orosz Toro Rosso-Renault
Marcus Ericsson** svéd Caterham-Renault
*10 rajthelyes büntetés motorcsere miatt. **a boxból rajtol büntetés miatt
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.109 átlag: 247.144 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.383 0.274 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.697 0.588
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.865 0.756
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:25.314 1.205
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:25.379 1.270
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.430 1.321
8. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:25.436 1.327
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:25.709 1.600
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.944 1.835
11. Danyiil Kvjat* orosz Toro Rosso-Renault 1:26.070 1.510
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.110 1.550
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:26.157 1.597
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:26.279 1.719
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:26.588 2.028
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:26.692 2.132
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:27.520 2.157
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:27.632 2.269
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:27.671 2.308
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:27.738 2.375
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:28.247 2.884
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:28.562 3.199
*Kvjat 10 rajthelyes büntetést kap a belső égésű motor cseréje miatt.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 10 11 220
2. Lewis Hamilton 5 9 9 191
3. Daniel Ricciardo 3 6 10 156
4. Fernando Alonso 2 12 121
5. Valtteri Bottas 4 11 110
6. Sebastian Vettel 2 9 98
7. Nico Hülkenberg 11 70
8. Jenson Button 1 8 68
9. Felipe Massa 5 40
10. Kimi Räikkönen 8 39
11. Kevin Magnussen 1 7 37
12. Sergio Pérez 1 7 33
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 411
2. Red Bull-Renault 254
3. Ferrari 160
4. Williams-Mercedes 150
5. McLaren-Mercedes 105
6. Force India-Mercedes 103
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik