H. L. 2020.07.02 17:42

F1: Verstappen megállítja a Mercedest? Vettel újra szárnyal a Ferrarival?

A koronavírus-járvány miatti hosszú kényszerpihenőt követően pénteken újra pályán a Formula–1 mezőnye: megváltozott viszonyok között és több szabályváltozás után kezdhetik meg a csapatok a bajnoki címért zajló csatát egy olyan idényben, amelyről azt sem tudják, pontosan meddig fog tartani. Az idénynyitó Osztrák Nagydíj előtt górcső alá vettük a legnagyobb kérdéseket, megnéztük, miért nyílhat minden eddiginél nagyobb esély a Mercedes megállítására, és utánajártunk annak is, milyen hatásai lehetnek majd a világjárványnak.

Ők hárman lehetnek az év főszereplői (Fotó: AFP)

 

SÖTÉT FELHŐK GYÜLEKEZNEK A MERCEDES FELETT?

A német gárda a V6-os korszak kezdete óta letaszíthatatlan a Formula–1 trónjáról: sorozatban hat-hat konstruktőri és egyéni vb-címet szerzett, és a szabályváltozásokkor is képes volt megújulni, új irányt találni, innovatív maradni. A 2020-as tesztidény kétségtelenül legnagyobb durranása is az „ezüstnyilak" nevéhez fűződött, az úgynevezett DAS-rendszer a riválisokból is inkább elismerést váltott ki, s az azóta feketébe burkolózó W11-es sem muzsikált rosszul Barcelonában.

A Mercedes így újabb idényt várhat favoritként, amelyben csapatként és motorbeszállítóként is történelmi tettet hajthat végre, egymás után begyűjtött hetedik konstruktőri vb-címével ugyanis egyrészről maga mögé utasítaná az 1999 és 2004 között egyeduralkodó Ferrarit, másrészről utolérné az 1968 és 1974 között „bajnok" erőforrásokat szállító Ford-Cosworthot.

Ráadásul Lewis Hamilton vezérletével minden idők legsikeresebb csapat, versenyző párosa lehet, és a brit pilóta egy Mercedest hajtva válhat a sorozat legeredményesebb versenyzőjévé. Az „ezüstnyilak" tehát meghatározó mérföldkövekhez érhetnek, és újabb, sokáig biztosan megdönthetetlennek tűnő rekordokat állíthatnak fel. Ám, mint minden sikerszéria, egyszer a Mercedes és Lewis Hamilton dominanciája is véget ér, s egyre több jel utal arra, hogy rövidesen pont kerülhet a történet végére.

Igaz, az eredetileg 2021-re tervezett nagy szabályváltozásokat 2022-re halasztották, a szerződések lejárta nem tolódott el, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaeséssel így a csapatok életében és működésében még idén bekövetkezik a korszakváltás.

Határozottan megváltoztak a feltételek és a viszonyok, és az első hullámcsapások már el is érték a partot: a Sebastian Vettel távozásával induló pilótakeringő a Mercedest is utoléri, hiszen mindkét versenyzőjének lejár a kontraktusa az év végén, és a biztos pontnak tűnő Hamiltonra sem lehet már igazán hosszú távú tervként tekinteni, hiszen a feltörekvő fiatal generáció rövidesen teljesen átveszi az uralmat a sorozatban.

33. OSZTRÁK NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 11.00–12.30
2. szabadedzés: 15.00–16.30
JÚLIUS 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 12., 15.10Stájer Nagydíj
Július 19., 15.10Magyar Nagydíj
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj

Ugyanakkor míg a brit távozásáig és/vagy visszavonulásáig akár több év eltelhet, egy kulcsember már biztosan búcsút int a csapatnak. A Mercedes verhetetlen motorjának felelőse, Andy Cowell januárban jelezte kilépési szándékát, és bár 2021 elejéig tanácsadóként marad a gárdánál, a belső átszerveződések elkerülhetetlenek.

Igaz, a Mercedes az elmúlt években már eredményesen túlvészelte olyan meghatározó személyek, mint Ross Brawn, Dieter Zetsche és Aldo Costa elvesztését, Nico Rosberg váratlan visszavonulását meg a tanácsadó, Niki Lauda halálát, Cowell távozása lehet az egyik legnagyobb hatással, főleg, ha a szakember mellett a továbbra sem hosszabbító Toto Wolff is új kihívások elé néz majd. A csapatfőnök jövőjével kapcsolatban már tavaly is sok találgatás látott napvilágot, s a pletykák egyre csak erősödtek, amikor kiderült, az osztrák a jövőre gyári csapatot indító Aston Martinban is részvényt vásárolt.

Wolff, bár többször is leszögezte, hogy magánemberként tett befektetést, így ez nincs hatással a Mercedesnél betöltött szerepére, azt elismerte, hogy nemcsak arról folytat tárgyalásokat, hogy meghosszabbítja-e a szerződését, hanem arról is, miként vihetnék tovább a céget. A Mercedes átalakulásáról, illetve esetleges kiszállásáról ugyanis több hír is felröppent, és olyan sajtóértesülések is napvilágot láttak, miszerint Aston Martinná alakulhat a csapat, és a a német cég kizárólag motorbeszállítóként maradna a sportágban.

Noha ezeket mindenképp fenntartásokkal kell kezelni, egyvalami biztos: az átalakulás már elkezdődött, kérdés, hogy a Mercedes ezúttal miként navigál, s kiben vagy épp miként látja a hosszú távú célokat, a „bűvös" hetedik évben hozott döntések ugyanis alapjaiban határozhatják meg a Formula–1 következő pár évét.

A RED BULL ÉS MAX VERSTAPPEN MÁR KOPOGTAT AZ AJTÓN

Verstappen sorozatban a harmadik győzelmét szerezheti meg Spielbergben (Fotó: AFP)

A Mercedes pont a „vörös bikák" sikerszériáját szakította meg 2014-ben, az azóta több pilótacserén, illetve motorszállító-váltáson is áteső Red Bull azonban most, úgy tűnik, kész visszavágni, s újra visszaülni a száguldó cirkusz trónjára. A csapat vezéregyénisége a még mindig fiatal, de korántsem zöldfülű Verstappen, aki 2015-ben robbant be az elit szériába, s akire már egy ideje a jövő meghatározó alakjaként, világbajnokaként tekintenek.

A holland pilóta tavaly szintet lépett, s minden eddiginél kevesebb hibával bizonyította, hogy kezd beérni. Összesen kilenc alkalommal állhatott fel a dobogóra, ebből háromszor annak a felső fokára, pontosan ugyanannyiszor, mint a bajnokcsapat finnje, Valtteri Bottas, sőt, a nyári szünetben úgy tűnt, nem a mercedeses, hanem ő jelent nagyobb fenyegetést Hamilton újabb címére. Ez pedig erre az esztendőre sem változott, hiszen a szakértők és több Formula–1-es szereplő is úgy gondolja, Verstappen lehet  a brit legnagyobb, talán egyetlen kihívója 2020-ban.

A téli teszteken is jó benyomást keltő, és Spielbergbe több frissítést, továbbfejlesztett Honda-erőforrást hozó „vörös bikák" kezére játszhat a versenynaptár, illetve az idény hosszát övező bizonytalanság is: a kiírás a saját pályájukon, a Red Bull Ringen veszi kezdetét, ahol az elmúlt két évben nyertek, és ahol nem mellesleg két egymást követő hétvégén is versenyt bonyolítanak le; majd a Hungaroringen folytatódik, ahol hagyományosan jól szerepelnek.

Míg a Red Bullnak sikereket, a Mercedesnek bukást hozott az elmúlt két év Ausztriában: 2018-ban a dupla kiesés, 2019-ben hűtési gondok fosztották meg a németeket a győzelem esélyétől. Igaz, a mostani hétvégére nem jósolnak olyan forróságot, mint egy éve volt, ha a rossz széria mégis folytatódik, vagy esetleg nem sikerült kijavítani a teszteken többször is meghibásodó motorokat, akkor úgy tűnik, az osztrákoknak nem nagyon marad ellenfele.

A tavaly második Ferrari ugyanis a teszteken sem túl meggyőző formát mutató koncepciójával indul az osztrák futamokon, miután nem készült el az átfogó fejlesztési csomagja. Ha pedig az irányváltás sem hozza meg a várt eredményeket, akkor a maranellóiak nemcsak erre az évre, hanem a következőre is kiszállhatnak a bajnoki címért folyó csatából, hiszen jövőre több elem fejlesztését is befagyasztották költséghatékonysági célokból, ráadásul a vezetőségnek csapaton belül is nehéz helyzetet kell kezelnie.

VETTEL VALÓBAN SZÁRNYAL AZ UTOLSÓ FERRARIS ÉVÉBEN?

Vettel az utolsó idényét kezdi meg a Formula–1-ben? (Fotó: AFP)

A koronavírus-járvány olyan helyzetet teremtett, amilyenre nagyon sok ideje nem volt példa: több versenyző is abban a tudatban készült az idénykezdetre, hogy év végén távozik jelenlegi csapatától. Az egyik ilyen pilóta, az egész keringőt elindító Vettel, akiről május elején kiderült, hogy közös megegyezés után nem hosszabbította meg a 2020 végén lejáró kontraktusát.


Nem golyóálló a Mercedes; a Ferrari zavaros színjátékot adott elő – tesztelemzés

A Red Bull csatát indított a Ferrari és a Mercedes ellen a vb-címért – esélyek a mezőny 1. felében

Feltörekvő kiscsapatok és a Mercedes-klón – esélyek a mezőny 2. felében
Hamilton történelmet írhat; Verstappen és Leclerc utolsó esélye

A német sofőr nagy reményekkel érkezett a Ferrarihoz, a nagy előd, a gyermekkori hős, Michael Schumacher nyomdokaiba akart lépni, és bajnoki címet szeretett volna nyerni a csapattal. A várt sikerek azonban elmaradtak, Vettel az elmúlt években sokszor hibázott, méghozzá döntő pillanatokban, miközben fiatal csapattársa, Charles Leclerc már az első idényében meggyőzően teljesített, és hamar biztossá vált, hogy ő jelenti a jövőt a Ferrarinál, mi több, sokan úgy vélik, a monacói lehet majd Verstappen egyik legnagyobb ellenfele is.

A Ferrarinál tehát akarva-akaratlanul is Leclerc felé fog idén billenni a mérleg nyelve, azonban egyes szakértők szerint pont a nyomás nélküliség fogja visszahozni Vettel régi önmagát, aki már a múltban sem riadt vissza attól, hogy megszegje a csapatutasításokat. A német talán újra szárnyra kap, és ezzel jobb pozícióba navigálja magát a pilótapiacon, a további pályafutását (a Mercedesben?) ugyanis nagyban meghatározhatja az, hogyan teljesít majd ő és a csapata.

Ha a Ferrari esélytelenül bukdácsol, talán Vettel úgy dönt, egy évre vagy akár végleg búcsút int a Formula–1-nek, ha viszont újra jól teljesít, és új erőre kap, az arra sarkallhatja, hogy belefogjon valami újba, s persze azt is figyelni fogja, miként teljesítenek azon gárdák, amelyekkel új szakaszt nyithat a karrierjében.

KI LESZ IDÉN A KÖZÉPMEZŐNY KIRÁLYA?

Vettelt eleinte leginkább a McLarennel és a Renault-val hozták szóba, ám előbbi team hamar bejelentette, hogy Daniel Ricciardót szerződteti a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz Jr. helyére. Ezt követően kezdték el emlegetni a Mercedes nevét, illetve az idén még Racing Point néven induló, de jövőre már az Aston Martin gyári csapataként versenyző gárda is esélyessé lépett elő. Az említett alakulatokban egyvalami közös: valamennyien pályáznak 2020-ban a konstruktőri bajnokság negyedik helyére.

A tavaly egyértelműen negyedik erőnek számító McLaren jó tesztidényt zárt, és minden esélye megvan arra, hogy szép eredménnyel zárja utolsó évét a Renault-val, a wokingiak ugyanis 2021-től újra összeállnak a Mercedesszel, és nagy szabályváltoztatások elhalasztása okán egy évük lesz is összecsiszolódni a németekkel.

Az idén azonban talán nem lesz olyan biztos a középmezőny élén elfoglalt helyük, mint tavaly volt, mivel a teszteredményekből kiindulva valós kihívóvá lépett elő a 2019-es Mercedes-hasonmással induló Racing Point, amely egyes szakértők szerint a „nagyok" csatájába is beleszólhat egyes futamokon.

A wokingiak és a Lawrence Stroll által tulajdonolt alakulat tűnik tehát a legnagyobb esélyesnek a negyedik helyre, de nincs kizárva, hogy a Renault is csatlakozik hozzájuk. A franciáknak ugyanis, bár kimondottan a nagy szabályváltoztatásokra készültek, a halasztás, illetve Ricciardo kissé váratlan távozása után némileg változtatniuk kellett a hozzáállásukon. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy jelentős csomaggal készülnek, rögtön a harmadik fejlesztési lépcsőn indítják az évet, és a későbbiekben is szorosan együtt dolgoznak az ausztrállal, tudva, hogy több elemet is befagyasztanak, így a McLaren a motorcsere miatt felhasználja zsetonjai nagy részét.

Benne van tehát a pakliban, hogy a Formula–1 mellett elköteleződött enstone-iak a vártnál erősebb formában teljesítenek Ausztriában, ahol nem mellesleg a felkészülési tesztjüket tartották a 2018-as autóval.

MEGMENEKÜL A WILLIAMS?

A Williams 2015-ben még dobogós helyet ünnepelhetett Ausztriában (Fotó: AFP)

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés több csapatot is nehéz helyzetbe sodort, köztük az elmúlt két évben az utolsó pozícióban záró Williamst is. A grove-iak május végén jelentették be, hogy azonnali hatállyal szakítanak névadó szponzorukkal, a ROKiT-tal, és részben vagy egészben eladásra kínálják az F1-es csapatot, mert pénzhiány miatt befektetőkre van szükségük. A külsőleg is megváltózó gárdának a hírek szerint már komoly érdeklődői is vannak, ám hivatalos megerősítés még nem történt az ügyben.

A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MIKÉNT SZÓL MAJD BELE A BAJNOKI HARCBA?

A világjárvány miatti hosszú kényszünet tehát már az idény előtt hozott magával érdekességeket és változásokat: elindult a pilótakeringő, több szabályváltoztatás is történt, nem beszélve a csapatokat érintő gazdasági hatásokról. Ezenkívül azonban a pályán nyújtott teljesítményre is hatással lehet a hosszú kihagyás, hiszen hiába az előrehozott és meghosszabbított gyárleállás, a csapatok rendelkezésére többhétnyi extra munkaidő állt a teszteredmények kiértékelésére, illetve a szükséges fejlesztések elkészítésére.

Több alakulat így bevallottan teljesen más kocsival gurul pályára Ausztriában, mint Ausztráliában tette volna, aminek eredményeképp némileg megváltozhat az erősorrend is. Továbbá a kicsit sem teljes versenynaptár is nagy hatással lehet akár a versenyzők hozzáállására, az egyébként is megkurtított idényben minden egyes vezetői és csapathiba még inkább fájhat, s ha a tervezett 15-18 nagydíj sem jön össze, akkor egy erős idénykezdet akár el is döntheti a bajnokságot.

Egy eseteges fertőzés adott esetben egy csapat szereplését is meghiúsíthatja a versenyen, és a csökkentett létszám miatt a különböző problémák kijavítása is jóval időigényesebb lehet.

Hogy a több mint három hónapos kényszerszünet után ki milyen formában tér vissza a versenypályára, arra pénteken láthatunk ízelítőt, amikor a mezőny nézők nélkül és kiemelt óvintézkedések mellett két szabadedzésen is részt vesz, mielőtt a versenyzők szombaton a pole pozícióért, majd vasárnap a győzelemért szállnának harcba.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
 rajt*
Július 5.Osztrák Nagydíj, Spielberg15.10
Július 12.Stájer Nagydíj,Spielberg15.10
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 16.10
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone16.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10

*A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek

**A következő hetekben ismertetik a versenynaptár további részleteit

2020.08.02 12:35:45

F1 HARMATH ÁKOS, BÖRZÖLI BERNADETT

Hamilton defekttel szelte át a célvonalat, Bottas viszont pontot sem szerzett a Brit Nagydíjon.

2020.08.01 13:42:47

F1 H. L.

A második Bottas hátránya 3 tized, a finn mögött Verstappen, Leclerc és Norris az első ötösben.

2020.08.01 11:12:53

F1 H. L.

A második Hamilton hátránya 138 ezred • Újabb problémák Vettelnél és Albonnál.

2020.07.31 15:44:30

F1 I. SZ.

Vettel a második silverstone-i edzésen is küszködött, csak két riválisát előzte meg.

2020.07.31 11:27:47

F1 I. SZ.

A német percekkel az edzés előtt kapott engedélyt a koronavírusos mexikói pótlására.