F1: a Red Bull csatát indított a Ferrari és a Mercedes ellen a vb-címért

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 19:50
null
Az előző idényt a Mercedes zárta az élen a Red Bull és a Ferrari előtt Abu-Dzabiban – a sorrend Melbourne-ben is könnyen megismétlődhet (Fotó: AFP)
Kétrészes beharangozó írásunk első részében a 2019-es konstruktőri bajnokság második felében záró csapatok kerültek a középpontba, így ezúttal az első öt helyen végző gárdát vettük górcső alá. A Renault hátrébb csúszhat, a McLaren ismételne, a Red Bull a Honda és Max Verstappen megtartásáért szállna harcba a bajnoki címért, a Ferrarira és Sebastian Vettelre nagy nyomás helyeződhet egy újabb rossz év után, míg a Mercedes történelmet írhat Lewis Hamiltonnal.

 

RENAULT
2019-es konstruktőri helyezés:
5. (91 pont)
2020-as pilótafelállás:
Daniel Ricciardo, Esteban Ocon

Az enstone-i alakulat volt a Williams mellett a másik olyan csapat, amely változtatott a pilótafelállásán: a Daniel Ricciardóval szemben alulmaradó, és újabb lehetőségeket elszalasztó Nico Hülkenberg helyére Esteban Ocon érkezett, akinek személyében hazai versenyzője lett a Renault-nak. Az egy évet kihagyó francia előtt nem kis feladat áll, mint bizonyítani, helye van a mezőnyben.

Az „ezüstnyilakkal” ugyanis elvágta a szálakat, így mindenképpen stabilan jó formát kellene mutatnia, hogy valóban elindulhasson az F1-es pályafutása. Persze nemcsak rá, hanem márkatársára is nagy nyomás nehezedhet majd, hiszen ha Ocon folyamatosan jobb eredményeket hozna, akkor azzal beárazná az ausztrált is, aki a 2019-es, csalódást keltő év után leginkább 2021-ben bízhat.

A Renault ugyanis kimondottan a nagy szabályváltoztatásokra készül, és Alain Prost már az előző idény kora őszi szakaszában elmondta, az idei mindenképpen átmeneti idény számukra, sőt, akkor közepes, de inkább rossz szereplést bocsátott előre.

A tesztidény azonban nem a francia gárda fogadkozásaitól volt hangos, sokkal inkább nyugodt és pozitív légkör uralkodott, és az előzetesen kijelölt autóbemutató időpontján végül nem leleplezett RS20-as is jól teljesített a Circuit de Catalunyán. Igaz, úgy tűnik, a Renault valahol a mezőny közepén foglalhat helyet, vagyis a tavalyi ötödik helyhez képest nem feltétlenül várható előrelépés, sőt, nagy eséllyel hátrébb is csúszhat a bajnokságban, mégis egyértelműen jobban áll a csapat.

Először is egyedül a francia motorgyártó erőforrásaival nem volt gond a tesztek során, ami már félsikernek számít, hiszen korábban sok probléma volt a hajtóegységekkel. Másodszor az enstone-iak a mezőny egyik legizgalmasabb és legjobb pilótapárosával indulhatnak, így ha jól kezdenek, az kellő lendületet adhat nekik a középmezőnyben zajló szoros csatában.

36. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 13., PÉNTEK
1. szabadedzés: 2.00–3.30
2. szabadedzés: 6.00–7.30
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
3. szabadedzés: 4.00–5.00
Időmérő: 7.00–8.00
MÁRCIUS 15., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 307.574 km) rajtja: 6.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 22., 16.10Bahreini Nagydíj
Április 5., 9.10Vietnámi Nagydíj
Május 3., 15.10
Holland Nagydíj

MCLAREN-RENAULT
2019-es konstruktőri helyezés:
4. (145 pont)
2020-as pilótafelállás: Carlos Sainz Jr., Lando Norris

A wokingi gárda remek idényt zárt 2019-ben, hiszen amellett, hogy Carlos Sainz Jr. többnyire a középmezőny elején autózott, egyszer dobogóra is állhatott – igaz, csak a hivatalos ceremónia után –, miközben csapattársa, Lando Norris is több kiugró teljesítmény ért el.

Ennek eredményeképp a McLaren a negyedik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban, és kérdés nélkül szavazott bizalmat a jól működő párosának.

A wokingiak célja így nem más, mint ott folytatni, ahol tavaly abbahagyták: a középmezőny élén. Ehhez az alap már adva van, hiszen úgy tűnik, az MCL35-ös előrelépést jelent az elődjéhez képest, és a mostani vezetőség képes megfelelően összetartani a csapatot, s jól kezelni gyors és megbízható versenyzőit, így mindenképpen magabiztosan várhatja az idényt, még ha a tesztek zárultával úgy is tűnt, a Racing Point előttük lehet. Ugyanis ha a páros csak a tavalyi formáját hozza, akkor nehéz lesz legyőzni a McLarent a topcsatok mögötti legjobb helyért zajló csatában. A gárda így szép eredménnyel zárhatja utolsó renault-s évét, hiszen jövőre már a Mercedes erőforrásait használja.

RED BULL-HONDA
2019-es konstruktőri helyezés: 3. (417 pont)
2020-as pilótafelállás: Max Verstappen, Alexander Albon

A „vörös bikák" az előző idény nyári szakaszától egyértelműen a második erővé léptek előre, s egyes helyszíneken favoritnak is számítottak, a mostani tesztidény után pedig úgy fest, már az első versenyhétvégén is a második helyen állnak. Az RB16-os a verseny- és az időmérős szimulációk során is jobban teljesített a Ferrarinál, és a Honda-motorokkal sem volt nagy probléma a hat nap alatt.

Nem mellesleg további bizakodásra adhat okot, hogy a Honda ügyvezető igazgatója, Jamamoto Maszasi elmondta, idén nem terveznek taktikai motorcserét, míg Max Verstappen nem kis célt tűzött ki maga elé, mint minden versenyen dobogóra állni. A tavaly az egyéni összetettet a harmadik pozícióban záró hollandnak így megvan az esélye, hogy újabb lépést tegyen meg előre az első világbajnoki címéig vezető úton, főleg, ha a Mercedesnél valóban megbízhatósági gondok lesznek, s a csapatnak is remek lehetősége nyílhat arra, hogy konstruktőri második helyen végezzen, sőt, csatában legyen akár a címvédővel is.

Ehhez persze egy erős Alexander Albon is kell, aki jól tudja, mi várhat rá, ha nem hozza a várt teljesítményt, hiszen tavaly pont a rosszul szereplő Pierre Gasly helyét foglalhatta el a Magyar Nagydíj után. A thaiföldinek azonban nemhiába szavaztak bizalmat, hiszen határozottan jobb benyomást keltett, és nem sokon múlt, hogy dobogóra is álljon Brazíliában – az ünneplését akkor Hamilton fújta le egy elrontott előzési kísérlettel.

A Red Bull tehát nagy ambíciókkal vág neki a 2020-as évnek: Albon újabb szerződésért harcol, Verstappen végre ténylegesen beleszólna a bajnoki címért folyó küzdelembe, míg a csapat nemcsak a pályán, hanem azon kívül is csatát indított már az idénynyitó előtt. Először az FIA és a Ferrari ügye kapcsán szólalt fel, s kijelentette, kész külön is megtámadni a megállapodást, majd a Mercedes hátsó fékhűtésével kapcsolatban írt a szövetségnek, amely egy direktívával a hírek szerint módosításra is késztette a csapatot.

A „vörös bikák" azonban itt még nem álltak meg, Helmut Marko azt állítja, óvást nyújtanak be, amennyiben a németek használják a DAS-t Melbourne-ben, de ezt érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen például a csapatfőnök, Christian Horner többször is elmondta, szabályosnak véli a megoldást.

Egy biztos, a Red Bull több fronton is csatát indított riválisaival szemben már az idényrajt előtt, és a harcias hozzáállás mögött nem kis tét húzódik meg, mint a csapat jövője. A Honda ugyanis nem kötelezte el még magát a 2021 utáni indulást illetően, míg első számú pilótája, Verstappen – bár 2023-ig hosszabbított – kilépési záradéka nagy eséllyel az előző kontraktuséhoz hasonlóan teljesítményen alapul. A Red Bullnak így a 2021-es mellett nagyon fontos az idei jó szerepelés is, hiszen ha a japán gyártó és/vagy a holland távozik, a csapat is könnyen búcsút inthet a sportágnak...

EZ TÖRTÉNT A 2020-AS TESZTEKEN
IDÉNY ELŐTT
Első hét
Barcelona – ELEMZÉS
Február 19., szerda
A Mercedes odapörkölt az első barcelonai teszt nyitó napján
Február 20., csütörtök
Räikkönen volt a leggyorsabb, de a Mercedes került a középpontba
Február 21., péntek
A Mercedes a 3. napot is behúzta Barcelonában, gondok a Ferrarinál
Második hét Barcelona – ELEMZÉS
Február 26., szerdaKubica maradt az élen a piros zászlóval záródó tesztnapon
Február 27., csütörtökFordult a kocka: a Ferrari az élen, a Mercedes sok időt veszített
Február 28., péntek
A Red Bull a végén robbantott, de Bottas zárt az élen az utolsó tesztnapon
A 2020-as idényben az előzőtől eltérően nem tartanak idény közben tesztet.

FERRARI
2019-es konstruktőri helyezés:
2. (504 pont)
2020-as pilótafelállás:
Charles Leclerc, Sebastian Vettel

Az olasz istálló került a középpontba a téli tesztidény után, ám nem a jó teljesítménye miatt, hanem a furcsa színjátéka, majd a már említett, FIA-val kötött bizalmas megállapodása okán. A 2019-es Ferrari-erőforrás szabályosságát firtató vizsgálatok ugyanis nem vezettek egzakt eredményekre, a Nemzetközi Automobil-szövetség így először kiadott egy furcsa közleményt, majd az az ellen fellázadó hét csapatnak volt kénytelen magyarázkodni, s bevallani: bár nem volt minden kétséget kizáróan legális a Ferrari, jogi eszközként használta az egyezséget, hogy elkerülje a hosszadalmas, kétes kimenetelű pereskedést.

Egyes hírek szerint a bizalmas megállapodás eredményeként a Ferrarinak teljesen új motort kellett építenie, amely nem annyira jó, mint az előző évi volt. Mattia Binotto nem is köntörfalazott, elmondta: nemcsak az erőforrással, hanem a tapadással és a beállításokkal is gondjaik vannak, és nem is lát sok esélyt a melbourne-i győzelemre. Sőt, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár pár futam után átálljanak a 2020-as évre.

A Ferrarinál tehát sok a kérdőjel, nem is beszélve a Sebastian Vettelt övező találgatásokra. A német versenyző esetleges távozása, illetve visszavonulása már 2019-ben is jó témát szolgáltatott, s ez most sincs másként. Míg csapattársa, Charles Leclerc már télen aláírta a 2024-ig érvényes szerződését, Vettel új kontraktusáról nemhogy nincs sok fejlemény, nemrég egy mclarenes váltás híre röppent fel.

Az előző idényben rossz teljesítményt nyújtó, a márkatársával szemben többször is alulmaradó négyszeres világbajnoknak így mindenképpen fel kell szívnia magát, s minimalizálnia kell a hibákat, hiszen Leclerc személyében fiatal és gyors csapattársat kell maga mögé utasítania, hogy megtarthassa csapaton belüli státuszát.

MERCEDES
2019-es konstruktőri helyezés:
1. (739 pont)
2020-as pilótafelállás: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas

Az „ezüstnyilak" 2019-ben még rejtőzködtek, és két különböző kocsival teljesítették a tesztidényt, most azonban az első naptól kezdve a mezőny elején autóztak, és a DAS-nak keresztelt innovációjukkal még a figyelem középpontjába is kerültek. A Mercedes az időlistán és a megtett körök tekintetében is az élen végzett, nem is beszélve a versenyszimulációjáról, amely egyértelmű előnyt jelzett előre a riválisokkal szemben.

Sok pozitívum mellett azonban került porszem is a gépezetbe, a tesztek során ugyanis olyan problémák hátráltatták a németeket, amelyek korábban nem voltak megszokottak náluk: az erőforrás betegeskedett. A gyári csapat, illetve az egyik partnere, a Williams együttesen nem kevesebb mint hat motort volt kénytelen használni a hat nap alatt, s a legtöbbször az olajnyomással akadt gond, ami azt a feltételezést erősítette, hogy konstrukciós hiba lehet a német erőforrással.

Hamilton el is mondta, aggódik a helyzet miatt, és bízik benne, hogy a gyárban még idejében rájönnek a baj okára, s elejét veszik az újabb meghibásodásoknak. Az idénynyitó kapujában úgy tűnik, a gárdának sikerült is megoldást találnia a problémára, hiszen a motorfőnök, Andy Cowell és a csapatfőnök, Toto Wolff szavai is erre engednek következtetni, ám az igazi teszt csak a hétvégén következik.

Ha a Mercedes megbízhatósága az elmúlt idényekben mutatotthoz hasonló lesz, könnyen történelmet írhat: sorozatban a hetedik konstruktőri címére hajt, amivel rekordot dönthet, míg Hamilton Michael Schumachert érheti utol a bajnoki serlegek számában. Az újabb sikerek nem mellesleg hosszabbításhoz is vezethetnek, miután a britnek és finn csapattársának, Valtteri Bottasnak sincs jelenleg 2021-re érvényes szerződése.

Igaz, előbbi sokkal jobb helyzetben van, hiszen a Mercedes kétségkívül meg akarja tartani a címvédőt, Bottasszal kapcsolatban azonban már nem ennyire egyértelműek a szándékai. A rendre egyéves kontraktust kapó finn még a télen elárulta, egyáltalán nem kényelmes számára a helyzet, és tudja, idén is sok spekuláció fog napvilágot látni a jövőjével kapcsolatban.

Tehát tudja, minden eddiginél jobban kell szerepelnie, ebben azonban nem lesz segítségére az állandó teljesítménykényszer, amely saját bevallása szerint is ront az eredményein. A Mercedes ülése jelenleg a leginkább vágyott a mezőnyben, és az első számú esélyes, George Russell biztosan nem bánná, ha Bottas megroppanna a rá nehezedő nyomás alatt.

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj programja pénteken hajnali 2 órakor veszi kezdetét az első szabadedzéssel, amelyen már némileg tisztább kép rajzolódhat ki az aktuális erősorrendről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik