Rosberg Hamiltont is állva hagyta Hockenheimben

Vágólapra másolva!
2014.07.19. 10:56
null
Nico Rosberg szombat délelőtt sokkal gyorsabb volt csapattársánál is (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg a péntek délutáni szabadedzéssel szemben szombat délelőtt nem hibázott első szuperlágy gumis mért körében, így hat tizedet vert csapattársára, Lewis Hamiltonra. A riválisok közül Fernando Alonso került legközelebb a két Mercedeshez, majd a Williamsek következtek. Kimi Räikkönen autójával újra gond van, a 14 órakor kezdődő időmérő előtt szerelni kell a motorját.

Péntek délután Nico Rosberg elrontotta a mért körét a szuperlágy gumikon, így Lewis Hamilton zárta az élen a Német Nagydíj első edzésnapját. Szombat délelőtt nem hibázott a német vb-éllovas, így hat tizedet vert Hamiltonra, aki nem követett el hibákat, a gyors köre után azt tudakolta, hol veszített időt csapattársával szemben. A legtöbbet a 6-os számú kanyarban, a hajtűben bukta el, a féktávon és a kanyarból kijövet is lassabb volt, mint Rosberg.

A hockenheimi hőségben a szuperlágy gumikon csak egy körük van a pilótáknak arra, hogy igazán gyors kört fussanak, az abroncs ugyanis hamar elkopik, az autók többségén már a kör végén, a lassú stadion-szektorban is érezni lehet, hogy drasztikusan csökken a tapadás. Ez az időmérőn is kritikus lesz a csaknem 60 fokos aszfalton.

A két Mercedeshez Fernando Alonso került a legközelebb, Hamiltontól csak négy ezredet kapott. A két Williams is biztató teljesítményt nyújtott, de a Red Bull visszaesett péntekhez képest – talán délután, amikor 10 fokkal melegebb lesz az aszfalt, gyorsabb lesz Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo.

Kimi Räikkönen a jól sikerült péntekje után balszerencsés volt, az üzemanyag-adagoló hibája miatt korán kiment a szuperlágy gumis gyors körére, aztán kiszállt a kocsiból, amelyet szűk fél órával az edzés vége előtt szerelni kezdtek, hogy az időmérőre elkészüljenek vele.

Időmérő 14 órakor.

NÉMET NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:17.779 átlag: 211.707 km/ó 24 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.380 0.601 mp h. 20
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:18.384 0.605 11
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:18.575 0.796 18
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:18.611 0.832 19
6. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:18.756 0.977 16
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:18.769 0.990 13
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.842 1.063 8
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:18.890 1.111 17
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:19.127 1.348 19
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:19.131 1.352 19
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:19.470 1.691 20
13. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:19.489 1.710 15
14. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:19.505 1.726 21
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:19.601 1.822 23
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:20.078 2.299 23
17. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:20.198 2.419 21
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:20.466 2.687 19
19. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:20.844 3.065 6
20. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:21.018 3.239 21
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:23.077 5.298 14
22. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:23.449 5.670 7

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

12.00 Leintették az edzést, Rosberg toronymagasan az első. Az első és a harmadik szektorban bő egy tizedet adott Hamiltonnak, a középsőben hármat. A legtöbb időt a hajtűkanyarban veszítette az angol.

11.59 Vettel a 9. helyre jött be Räikkönen mögé. Hamiltonnal közölték, hogy a hosszú féktávokon veszít időt Rosberggel szemben.

11.58 Rosberg, Hamilton, Alonso, Massa, Bottas, Magnussen, Ricciardo, Räikkönen a sorrend, Vettel is gyors körbe kezdett.

11.56 Hamilton négy ezreddel előzte meg Alonsót, feljött a 2. helyre, de hat tizeddel kikapott Rosbergtől. A Mercedes sok másik autóhoz hasonlóan a pálya utolsó szektorára elkoptatja a szuperlágy gumikat.

11.54 A lágy gumikon leggyorsabb Williams-pilóták Rosberg és Alonso mögé, a 3. és a 4. helyre jöttek be, Massa a jobb. Hamilton is a pályán, a gyors körét elkezdte.

11.52 Rosberg 1:17.779-cel megelőzte a ferrarist, két másodpercet javított a lágy gumis köréhez képest.

11.51 Alonso az első, 1:18.384-gyel az élen.

11.49 Räikkönen autóját most szerelik, a finn kijött egy gyors körre, mielőtt nekiestek az autója szerelésének. A többiek egymás után hajtanak a pályára a szuperlágy gumikon.

11.47 Sutil hat, Chilton hét kört tett meg, jó ideje mindketten a boxban vannak.

11.45 A szuperlágyas menetek előtt Räikkönen (ő már ment a lágyabb gumikon), Bottas, Massa, Ricciardo, Rosberg, Hamilton, Magnussen, Vettel, Alonso, Vergne az első tíz sorrendje.

11.41 A levegő már 33 fokos, az aszfalt közeledik az 50-hez. A Renault elárulta, hogy a pénteki szabadedzéseken szerzett tapasztalatok alapján magasabb az autók fogyasztása a vártnál – pedig eleve magas fogyasztással számoltak, de a jó tapadás miatt még magasabbak az értékek.

11.40 Hamiltonnak is gondja volt a 8-as kanyarral. Räikkönen korai szuperlágy gumis köre után nem indult invázió a piros mintás gumikon, még várni kell, hogy a többiek is váltsanak.

11.34 Rosberg a 4., Hamilton a 6., mindketten a lágy gumikon javítottak.

11.33 A finn szuperlágy gumikon jött ki, és 1:18.842-vel az élre állt. Alonso közben megcsúszott és megpördült a 8-as kanyarban.

11.32 Rosberg és Hamilton a pályán. A német feljött az 5. helyre, az angol most kezd mért körökbe. Räikkönen autójának szerelése nem tartott sokáig, már ismét a pályán van a finn.

11.29 Alonso a 7. helyen nyitott, Ricciardo a 3.-on.

11.27 Räikkönen autóját pénteken is szerelni kellett. Mivel fél óra van hátra a tréningből, kérdéses, hogy vissza tud-e térni a pályára. Alonso és Ricciardo kijött.

11.25 Räikkönent visszahívták a boxba, mert gond van az üzemanyag-adagoló rendszerével. Alonso és Ricciardo továbbra is vár.

11.24 Räikkönen a 3. helyen mutatkozott be első körével. Bottas, Massa, Räikkönen, Magnussen, Vettel, Rosberg, Vergne, Pérez, Hülkenberg, Buitton az első tíz sorrendje,.

11.21 Vettel a 4. helyen mutatkozott be. Räikkönen a pályán, Ricciardo és Alonso még vár.

Vettel szerint a Red Bullnak a Ferrarira és a Williamsre kell figyelnie, nem a Mercedesre
Vettel szerint a Red Bullnak a Ferrarira és a Williamsre kell figyelnie, nem a Mercedesre

11.20 Hamilton már a 11. körében van, de két másodperccel elmarad Bottastól. Folyamatosan gyorsul a Mercedes-pilóta, aki talán a versenyre próbálgat valamit. Bottas tovább javított: 1:19.052.

11.17 Bottas 1:19.259 perces körrel mutatkozott be, az élre állt. Csapattársa, Massa azt mondta pénteken, hogy a verseny miatt elgondolkoznak az esős beállításokon, azaz az időmérőn feláldoz néhány rajthelyet – az időmérő és a verseny között nem lehet változtatni az autón, így ez érdekes kérdést vet fel a kvalifikáció előtt.

11.16 A két Red Bull és a két Ferrari még kivár, nem jött ki a próbaköre óta.

11.13 Rosberg megelőzte Magnussent, aki 1:19.878-cal visszaállt az élre. Pérez és Hülkenberg is a pályán, a fél mezőny köröz.

11.10 A két Force India még mindig nem jött ki, Button és Hamilton is mért kört fut.

11.09 Rosbergé lett az első mért kör: 1:21.434. Magnussen, aki a McLaren szokásához tartja magát,. azonnal mért kört futott, s 1:20.034-gyel átvette a vezetést.

61. NÉMET NAGYDÍJ
A helyszín: Hockenheim
A pálya hossza: 4574 méter
Kanyarok száma: 17 (6 bal és 11 jobb)
A verseny hossza: 67 kör (306.458 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:13.306 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
2012-es pole pozíció:
1:40.621 (Fernando Alonso, Ferrari)
2012-es leggyorsabb kör:
1:18.725 (Michael Schumacher, Mercedes)
2012-es dobogó:
1. Fernando Alonso (Ferrari), 2. Jenson Button (McLaren), 3. Kimi Räikkönen (Lotus)
A Német GP helyszínei: Hockenheim (33), Nürburgring (26), Berlin AVUS (1)
Győzelmek a pole-ból Hockenheimben: 17
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Rubens Barrichello (2000) 18.
Hockenheimi győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 3, Hamilton

11.05 Csak Räikkönen, a két Force India és a két McLaren nem jött még ki. A McLaren pilótái általában későn kezdik a 3. szabadedzést, és ellenőrző kör nélkül egyből mért köröket futnak.

11.04 Egymás után hajtanak a pályára a pilóták, Sutil már a második körét is megkezdte – de nem fejezte be, a boxba hajtott..

11.02 A McLaren kihasználta az egyetlen lehetőséget arra, hogy megváltoztassa az idény folyamán a váltóáttételeket. Ezeket az idény elején meg kellett adni, és az eredeti szabályok szerint az egész évben ezeket kell használni, ám a McLaren közölte, hogy mindenkinek van egy lehetősége változtatni.

11.00 Elindult az óra, Sutil az első a pályán.

10.59 Valamivel többen vannak a lelátókon, mint pénteken, de a főtribün is messze van még attól, hogy dugig teltnek nevezzük.

10.57 A péntek délutáni szabadedzésen 58 fokos volt az aszfalt, ennyire forró felületen az idén még nem száguldottak az F1-es pilóták.

10.55 Az üldözők közül a McLaren és a Red Bull nyerte a legtöbbet a lebutított felfüggesztéssel, a teljes mezőnyből a Sauber gyorsult a legtöbbet – a svájci csapat autói eddig is szinte vezethetetlenek voltak.

10.54 A pénteki edzéseredmények alapján szinte minden csapat közelebb került a Mercedeshez a FRIC felfüggesztés betiltása után, de sokak szerint az „ezüstnyilak” altatták riválisaikat, a legjobb részidőkből összerakott ideális köridőket figyelembe véve megmaradt a vb-éllovas csapat előnye.

10.52 Szombaton is kánikula van Hockenheimben (máris 29 fok van), de az időjárás-jelentések megerősítették, hogy vasárnapra beborul az ég, és a felhők miatt biztosan nem emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet. Az is biztos, hogy a délutáni órákban záporokkal, zivatarokkal érkezik egy front, de azt továbbra sem lehet tudni, hogy a verseny alatt vagy csak utána ered el az eső.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 3 8 8 165
2. Lewis Hamilton 5 7 7 161
3. Daniel Ricciardo 1 4 7 98
4. Fernando Alonso 1 9 87
5. Valtteri Bottas 2 8 73
6. Sebastian Vettel 2 6 70
7. Nico Hülkenberg 9 63
8. Jenson Button 1 5 55
9. Kevin Magnussen 1 6 35
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 5 28
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 326
2. Red Bull-Renault 168
3. Ferrari 106
4. Williams-Mercedes 103
5. Force India-Mercedes 91
6. McLaren-Mercedes 90
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik