Hamilton a pole-ban, Vettel az első szakaszban kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 18:52
null
Lewis Hamilton karrierje 44. rajtelsőségével „beérte a rajtszámát, s csak egyre van Sebastian Vetteltől (Fotók: AFP)
Lewis Hamilton megszerezte karrierje 44. rajtelsőségét, s a negyediket a Kanadai Nagydíjon. Az angol mellől csapattársa, Nico Rosberg rajtolhat a vasárnap 20 órakor kezdődő 70 körös versenyen. A második sor a finneké, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas indul onnan, megelőzve a két Lotust. Az időmérő vesztese a bokszban ragadó Jenson Button mellett a motorhibával küszködő Felipe Massa, Sebastian Vettel páros, mindegyikük kiesett az első szakaszban.

A Mercedes Kanadában sem adott esélyt a riválisoknak az időmérő edzésen, könnyedén megszerezte az első két rajtkockát Montrealban. A pole pozíció a harmadik szabadedzésen szuperlágy gumis gyors kör nélkül maradó Lewis Hamiltoné lett, aki 44-edszer, az idén hét futamból hatodszor indulhat az első rajthelyről.

A második helyen Nico Rosberg végzett, a német az első két szakaszban szinte ezredre azonos időt ment, mint csapattársa, de a harmadikban bajlódott a gumikkal, és három tizeddel kikapott Hamiltontól.

A Mercedesnek ezúttal nem Sebastian Vettel Ferrarijától kell tartani a versenyen, hanem Kimi Räikkönenétől, a finn ugyanis az idén először befért az első háromba az időmérőn. Vettel ugyanakkor már az első szakaszban kiesett, autójában ugyanis nem működött a hőenergia-visszanyerő rendszer, így a hosszú egyenesekben erőtélen motorja miatt nem tudta teljesíteni a továbbjutáshoz szükséges köridőt.

A jó hír, hogy nem maga az eszköz ment tönkre, hanem a programozása, ami javítható a verseny előtt, így a németnek nem kell plusz büntetéstől tartania. Azaz a 16. helyett a 15. helyről indulhat, mert Max Verstappent a mezőny végére sorolják vissza büntetései miatt.

Az időmérő első szakaszában esett ki Felipe Massa is, neki is a motorjával volt baja, pedig csapattársa, Valtteri Bottas nagyon gyors volt, 4. rajtkockával feledtette monacói első szakaszbeli kiesését.

A harmadik sor a Lotusé, az arany-feketék idei legjobb versenyükre készülhetnek magas végsebességű autóikkal.

Verstappen a mezőny végéről rajtolhat, akárcsak Jenson Button (ő várhatóan a bokszutcából kezdi meg a versenyt), aki nem is vett részt az időmérőn, s mivel az ő hőenergia-átalakítóját cserélni kellett, neki is rajtbüntetést adnak, amit a hollandhoz hasonlóan tíz másodperces időbüntetésre vált a versenyen.

A futam magyar idő szerint vasárnap 20 órakor kezdődik.

KANADAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:14.393 átlag: 211.035 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.702 0.309 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:15.014 0.621
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:15.102 0.709
5. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:15.194 0.801
6. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:15.329 0.936
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:15.614 1.221
8. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:16.079 1.686
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:16.114 1.721
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.338 1.945
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:16.042
12. Max Verstappen* holland Toro Rosso-Renault 1:16.245
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:16.262
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:16.276
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:16.620
16. Sebastian Vettel német Ferrari 1:17.344
17. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.886
18. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:19.133
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:19.157
20. Jenson Button** brit McLaren-Honda idő nélkül
*15 rajthelyes büntetést kapott, 10 másodperces időbüntetést kap a versenyen
**nem vett részt az időmérőn, 10 másodperces büntetést kap a versenyen

AZ IDŐMÉRŐ PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

20.01 Hamiltoné a pole, karrierje során 44. alkalommal. Mint a rajtszáma. Räikkönen, Bottas, Grosjean, Maldonado, Hülkenberg, Kvjat, Ricciardo, Pérez a további sorrend.

20.00 Kockás zászló, Ricciardo csak a 8., Bottas feljött Räikkönen mögé a 4. helyre.

19.59 Räikkönen 1:15.0-ra javított, maradt a harmadik.

19.57 Maldonado keménykedett Grosjeannal a bokszutcában, de aztán a pályára érve elengedte a franciát. Még jó, hogy nem ütköztek össze.

19.56 Räikkönen, a két Lotus és Bottas bő két tizeden belül vannak egymáshoz képest.

19.55 Rosberg szerint nem tapad a Mercedes hátulja. Grosjean bejött a negyedik helyre, Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Grosjean, Maldonado, Bottas, Hülkenberg, Kvjat, Pérez a sorrend, Ricciardo még mindig nem jött ki.

19.52 Hamilton 1:14.393-mal az élen. Rosberg 1:14.7-tel második.

19.51 Räikkönen 1:15.126-tal első. A Mercedesek lassú körön melegítették fel abroncsaikat.

19.50 Hamilton a második szakaszban két tizeddel gyorsabb volt a tavalyi pole-körnél. Bizonyára lesz gyorsabb is.

19.49 Grosjean és a két Red Bull-pilóta kivételével mindenki a pályán.

19.48 Elkezdődött a szakasz.

19.47 Vajon Räikkönen behozza a harmadik helyre a Ferrarit, vagy Grosjean tartja jó formáját és meglepi?

19.43 A két-két Mercedes, Lotus, Force India és Red Bull mellett Räikkönen és Bottas az első tízben.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Grosjean 1:15.833 1. Hamilton 1:14.661
2. Rosberg 1:15.893 2. Rosberg 1:14.673
3. Hamilton 1:15.895 3. Grosjean 1:15.187
4. Maldonado 1:16.098 4. Räikkönen 1:15.348
5. Hülkenberg 1:16.186 5. Bottas 1:15.506
6. Räikkönen 1:16.259 6. Maldonado 1:15.622
7. Verstappen 1:16.361 7. Hülkenberg 1:15.706
8. Ricciardo 1:16.410 8. Kvjat 1:15.891
9. Kvjat 1:16.415 9. Pérez 1:15.974
10. Bottas 1:16.552 10. Ricciardo 1:16.006
11. Sainz 1:16.611 11. Sainz 1:16.042
12. Ericsson 1:16.796 12. Verstappen 1:16.245
13. Pérez 1:16.827 13. Ericsson 1:16.262
14. Nasr 1:16.968 14. Alonso 1:16.276
15. Alonso 1:17.012 15. Nasr 1:16.620
16. Vettel 1:17.344
17. Massa 1:17.886
18. Mehri 1:19.133
19. Stevens 1:19.157
20. Button idő nélkül

2. SZAKASZ

19.42 Verstappen visszakerül a mezőny végére, és még tíz másodperces időbüntetést le kell töltenie az első kerékcseréje előtt.

19.41 Kvjat feljött a 8. helyre, Sainz kiesett, akárcsak a mögé felzárkózó Verstappen, Ericsson, Alonso és Nasr.

19.39 Sainz feljött a tizedik helyre, Kvjat kieső helyen. Alonso a 13., nem jut tovább, de Verstappen és Nasr előtt van.

19.37 Maldonado feljött az ötödik helyre.

19.35 Sainz, Verstappen, Nasr, Alonso, Ericsson a kieső helyeken. Előttük Maldonado a 9., Kvjat a 10.

19.34 Bottas 1:15.5-tel harmadik. Megy az az autó, ha működik!

19.33 Csak Bottasnak nincs köre, de már kint van a Williams-Mercedesszel.

19.32 Hamilton 1:14.661-gyel átvette a vezetést, Rosberg 12 ezreddel elmaradt csapattárástól.

19.31 Räikkönen és Grosjean mögött a két Force India áll.

19.30 Räikkönen első szuperlágy gumis köre 1:15.602. A legjobb a hétvégén.

19.28 A második szakaszban Nasr az első a pályán, 1:17.1-gyel kezdett. Aztán Grosjean állt az élre 1:15.916-tal.

19.24 A Ferrari nem ilyen időmérőre számított az új motorral. Vettel rádiós reakcióját ki kellett sípolni a közvetítésben.

Vettel az időmérő nagy vesztese
Vettel az időmérő nagy vesztese

1. SZAKASZ

19.19 Vettel végül három tizeddel elmaradt Alonsótól, így kiesett. Vettel, Massa, Merhi, Stevens, Button az utolsó öt sorrendje.

19.18 Vettel első köre kevés, a 16. vele. De van még egy köre. Massa hiába nyomta a gázt, a 17. maradt, amivel biztosan kiesik a két Manor Marussia-pilóta és Button mellett.

19.17 Grosjean 1:25.833-mal az élre állt a szuperlágy gumikon, a két Mercedes és Räikkönen nem jött ki.

19.16 Elindult Vettel, még egy mért kör belefér neki.

19.15 Fogy az idő, Vettel még nem jött ki. Maldonado szuperlágy gumikon a 3.

19.13 Öt perc maradt, Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Bottas, Maldonado, Grosjean, Verstappen, Sainz, Kvjat, Ericsson az első tíz sorrendje.

19.11 Nasr javított, Massa a 16. helyen, a motorjára panaszkodik, nincs ereje. Monacóban Bottas esett ki az első szakaszban, most Massa kerülhet bajba.

19.09 Rosberg 1:15.893-mal két ezreddel megelőzte Hamiltont, Räikkönen négy tizedre tőlük feljött a harmadik helyre. Stevens, Merhi, Nasr, Vettel és Button a kieső helyeken.

19.08 Hamilton 1:15.895-re javított, miközben Maldonado a kettes kanyarban megpördült, és leállt – aztán némi segítséggel újraindult.

19.07 Nasr a pályán, csak Vettel és az időmérőt kihagyó Button maradt a bokszban.

19.06 Hamilton 1:15.979-re javított, Rosberg 1:16.002-vel közvetlenül csapattársa mögé került.

19.05 Rosberg 1:17.0-val második, aztán Räikkönen második gyors körével 1:16.6-tal visszaelőzte.

19.04 Vettelt a boxba hívták, a hőerengia-átalakítóval van baj. Közben Hamilton 1:16.395-tel vezet, Räikkönen 1:17.4-gyel második.

19.03 Csak a Manor Marussia pilótái vannak kint szuperlágy gumikon, a többiek lágyakon kezdtek. Alonso 1:18.752-vel kezdett, két tizeddel gyorsabb, mint Ricciardo a Red Bull-Renault-val.

19.01 Buttonról kiderült, a hőenergia-átalakítójából az ötödiket kapja meg a versenyen, amiért még 10 másodperces időbüntetést is kap a futamon.

19.00 Elkezdődött a 18 perces első szakasz. A levegő 16, az aszfalt 42 fokos.

18.59 Nasrról kiderült, a gumi melegítése közben véletlenül megnyomta a DRS-t kinyitó gombot, így teljesen megszűnt a hátsó tapadás, és a hirtelen kormánymozdulat hatására kitört az autó hátulja. Amatőr hiba volt.

ELŐZMÉNYEK

18.57 Hamilton 2007-ben itt szerezte meg első futamgyőzelmét, ma itt érheti el a rajtszámának megfelelő 44. első rajthelyét.

Az időmérő előtt Nico Rosberg lehet a legmagabiztosabb (Fotó: AFP)
Az időmérő előtt Nico Rosberg lehet a legmagabiztosabb (Fotó: AFP)

18.55 Max Verstappen 15 rajthelyes büntetéssel várja a kvalifikációt. Ötöt a Monacói Nagydíjon kapott baleset okozásáért, tízet pedig azért, mert Kanadában az ötödik belső égésű motorját használja. Ha nem tudja kitölteni az időmérőn a büntetését, időbüntetést visz át a versenyre. Ha nem sikerül kiemelkedően a kvalifikációja, egytől öt rajthely le nem töltött büntetésért 5, hattól tízig 10 másodperces büntetés jár, 11 vagy több esetén áthajtásos büntetés.

 

18.54 A szabadedzésen a falnak csapódó Felipe Nasr Sauber-Ferrarija csúnyán összetört, de a svájci csapat nem diagnosztizált nagy kárt az autón, így sikerült helyreállítani azt az időmérőre.

18.53 A montreali futamot 2011-ben megnyerő Button autója a harmadik szabadedzés hajrájában leállt, a kocsiban az energiaátalakító ment tönkre. Motort kell cserélni az autóban, ezért Button nem indul az időmérőn, és a bokszból rajtol vasárnap.

 

18.52 Köszöntjük olvasóinkat a Kanadai Nagydíj időmérőjét élőben követő cikkünkben!

A Kanadai Nagydíj a páros években rendre az Európa-bajnokság vagy a világbajnokság idejére esik, s most páratlan évben is sikerült az év legfontosabb futballestéjéhez kötni a versenyt. Háromnegyed órával az időmérő zárását követően kezdődik a Bajnokok Ligája döntője, amelyen a Barcelona a Juventusszal csap össze Berlinben. Az olasz csapat a Ferrari számára különösen fontos, hiszen a FIAT révén „rokonságban” vannak egymással, Maurizio Arrivabene csapatfőnök a Juve elnökségi tagja is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik