Rosberg a leggyorsabb, Hamilton a leglassabb az időmérő előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 15:55
null
Rosberg zárta az élen a 3. szabadedzést
Nico Rosberg volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton pedig a leglassabb a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen az angol előbb a fékjeivel bajlódott, majd a piros zászlók miatt nem tudott értékelhető kört futni. Előbb Felipe Nasr csapta a falnak a Sauberjét a gumik melegítése (!) közben, majd az utolsó percekben Jenson Button McLaren-Hondája állt le.

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyet kétszer is megszakítottak piros zászlóval, így elég kusza végeredmény született.

Az nem meglepő, hogy Rosberg lett az első Kimi Raikkönen előtt, az annál inkább, hogy Lewis Hamilton csak az utolsó helyen végzett. Az autóját pénteken összetörő angol csak 20 perc elteltével jött ki a bokszból, ezután autója fékerőelosztására panaszkodott, s nem is ment gyors kört.

Mire megjavították az autót, Felipe Nasr miatt piros zászlót lengettek, a brazil ugyanis a hátsó egyenesben cikázva próbálta üzemi hőfokra hevíteni abroncsait, de az egyik határozott mozdulatától megcsúszott az autója, és a betonfalnak csapódott.

A piros zászló miatt tíz percük maradt a pilótáknak az újrainduláshoz, és a ki nem igyekezett, lemaradt a gyors kör megfutásának lehetőségéről, ugyanis Jenson Button McLaren-Hondája leállt, és újra meglengették a piros zászlót. Újraindítás ezúttal nem volt.

Hamilton mellett Sebastian Vettel sem ment mért kört a szuperlágy gumikon, így erre ma először az időmérőn lesz lehetőségük.

A kvalifikáció magyar idő szerint 19 órakor kezdődik.

KANADAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.660 átlag: 207.501 km/ó 17 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.233 0.573 mp h. 20
3. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:16.772 1.112 14
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:16.914 1.254 17
5. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.993 1.333 16
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:17.021 1.361 19
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.122 1.462 18
8. Sebastian Vettel német Ferrari 1:17.197 1.537 18
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:17.396 1.736 25
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:17.573 1.913 12
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:17.578 1.918 21
12. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.876 2.216 14
13. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:17.892 2.232 18
14. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.446 2.786 12
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:18.473 2.813 18
16. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:18.492 2.832 18
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:19.822 4.162 16
18. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:19.874 4.214 3
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:20.231 4.571 16
20. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:21.492 5.832 9

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

17.00 Lejárt az idő, ez volt a harmadik szabadedzés. Rosberg, Räikkönen, Grosjean sorrend a vége.

16.59 Többek között Vettel és Hamilton nem mehetett mért kört a szuperlágy gumikon. Így kezdik el az időmérőt magyar idő szerint 19 órakor.

16.58 A bokszban várakozó pilótáknak azt javasolják, maradjanak az autójukban. Még bíznak az edzés újraindításában.

16.55 „Minden erő elszállt az autóból, mintha az energiaátalakító nem működne. Jaj, nagyobb a baj, leállítom a kocsit” – mondta Button a rádión.

16.54 Button McLaren-Hondája leállt a pálya mellett, újabb piros zászló. Ennyi volt az edzés?

16.53 Tavaly 1:15.610 volt a leggyorsabb kör a 3. szabadedzésen, Hamilton jegyezte.

16.52 Räikkönen 1:16.233-ra javított. Rosberg még gyorsabb, 1:15.660-nal az élre ugrott. Alonso első mért köre után Hamilton már az utolsó.

16.51 Szinte mindenki szuperlágy gumikon jött ki. 32 fokos az aszfalt, nehéz felmelegíteni az abroncsokat. Ilyen körülmények között a szuperlágyak hajlamosak a szemcsésedésre, azaz sokat csúszkálnak.

16.50 Szabad a pálya, tíz percük maradt a versenyzőknek. Alonso is a pályán!

16.49 Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a BBC-nek nyilatkozva elmondta, a csapat számításai szerint Ricciardo és Kvjat a 8. és a 12. hely környékén lesz az időmérőn. Azt is elmondta, hogy szeretnének ugyanolyan gyorsan kopó gumikat, mint két éve. Rákérdeztek, akkor a Red Bull épp ellenük lobbizott, mire Horner: „Változtak a körülmények.”

16.44 Nasrt az orvosi autóban vizsgálták, majd a pálya ügyletére vitték, ahová saját lábán sétált be.

16.43 „Rengeteg törmelék volt a pályán, a bal elsőmet meg kellene nézni, lehet, hogy defektes lett” – mondta rádión a bokszba visszatérve Kvjat. Nagy balszerencse lenne, már szuperlágy gumikon volt.

Nasr csúnyán összetörte a Saubert
Nasr csúnyán összetörte a Saubert

16.39 „Nagy balesetem volt, de jól vagyok” – közöle a brazil a rádión. A csapat tudomásul vette.

16.38 Piros zászló, Nasr a hátsó egyenesben a gumijait melegítette, de túl erős kormánymozdulatot végzett, megcsúszott, és a falnak ment. csúnyán összetörte a Sauber-Ferrarit.

16.37 Räikkönen az élen 1:16.761-gyel. Egy ezreddel áll Rosberg előtt. Ricciardo és Kvjat már szuperlágy gumikon megy.

16.36 Rosberg mögött Grosjean a második, aztán Bottas, Kvjat, Bottas, Massa, Vettel, Maldonado és Pérez következik.

16.34 A levegő 13, az aszfalt 31 fokos. Többen panaszkodnak rá, hogy nem tudják üzemi hőfokra hevíteni az abroncsaikat.

16.32 Hamilton újra a bokszban. 1:21.7 a legjobb köre, amivel utolsó. Nem elégedett a fékjei beállításával, ezért tért vissza a garázsba.

16.31 Vettel mozgásienergia-átalakítója átmenetileg nem működött, de megjavult.

16.28 Már csak Alonsónak nincs mért köre, ami szétszedett autóját látva nem is csoda. Zajlik a motorcsere.

16.26 „Nincs beállítva a fékerőelosztásom” – panaszkodik Hamilton, aki pénteken épp ezt az aspektusát emelte ki az autónak, mint előrelépést tavalyhoz képest.

16.25 Hamilton 1:22-es körrel kezdett.

Szombaton már szép időben köröznek a pilóták
Szombaton már szép időben köröznek a pilóták

16.23 Rosberg 1:16.783-mal az élen, Bottas a második 1:17.0-val. Hamilton is a pályán.

16.22 Rosberg két lassabb kör után a harmadikban teszi oda magát először igazán. A 15. helyen áll.

16.20 Rosberg elhagyta a depót. Maldonado és Massa feljött a 2. és a 3. helyre Vettel és Räikkönen közé. Alonsónak, Hamiltonnak és Grosjeannak nincs még mért köre.

16.16 Vettel 1:17.543-mal az első. A Mercedesek továbbra sem jönnek ki a bokszból.

16.15 Az utolsó sikánra vonatkozó előírás szerint, aki a sárga, magas kerékvetőn átmegy, és az megdobja az autóját, annak nem a bóját megkerülve kell visszatérnie a pályára. Csak annak, aki a magas kerékvető bal oldalán halad el.

16.12 Alonso autójában belső égésű motort cserélnek, ez lesz a spanyol idei negyedik erőforrása, amiért még nem jár büntetés. Viszont kérdés, ki tud-e jönni a spanyol a pályára ezen a szabadedzésen?

16.11 Vettel a célegyenesre fordító lassítót levágta, de mielőtt visszatért a pályára, nem kerülte meg az új bóját, amit ilyenkor meg kellene.

16.09 Räikkönen 1:17.879-re javította a nap legjobbját..

16.08 Alonso, Rosberg és Hamilton még mindig nem jött ki a bokszból. Räikkönen mögött Ricciardo, Vettel, Verstappen és Button sorakozik.

16.06 Räikkönen egy lassabb kör után újra a gázra lépett, 1:18.521-re javított.

16.05 Vettel elsőre 1:20.092-t ment.

16.04 Räikkönen 1:20.409 perces körrel kezdett. A tavalyi győztes Ricciardo két tizeddel maradt el tőle.

16.03 Sokan a pályán vannak, van mit pótolni a tegnapi eső után. Hamilton még nem jött ki, a második edzésen esőben összetörte az autóját, melyet könnyedén megjavíthattak, nem esett rajta nagy kár.

16.01 Mivel percről percre melegszik az aszfalt, nem lenne meglepő, ha csak az edzés legvégén kerülnének fel az autókra a szuperlágy gumik. Ugyanakkor nem árthat még egyszer ellenőrizni, hány kört bír ez az abroncs. Dilemma.

16.00 Elkezdődött az edzés, Maldonado az első a pályán.

15.58 A Mercedes pilótái szerint a Ferrari sokat fejlődött az új motorjával, de nagy kérdés, hogy az időmérőn mire lesznek képeset Vettelék.

15.56 A nap híre, hogy megvan az első 2015-ös büntetés az ötödik motor használata miatt. Max Verstappen kapta meg, mert az ötödik belső égésű motorját kell használnia. Ehhez jön a Monacói Nagydíjon történt balesetének okozásáért járó öt rajthely. Ha az időmérőn nem végez az első ötben, a versenyen időbüntetést csapnak a rajtbüntetéséhez.

15.55 Köszöntjük olvasóinak a Kanadai Nagydíj 3. szabadedzését élőben végigkövető tudósításunkban. A pénteki esőzóna rég elvonult, tiszta az ég, de hűvös van, a levegő 12 fokos. Az aszfalt 27 fokos, de rohamosan melegszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik