Nagy az űr Hamilton és Rosberg mögött Kanadában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.05. 15:51
null
Hamilton villámrajtot vett Montrealban (Fotó: AFP)<br />
Lewis Hamilton zárta az élen a Kanadai Nagydíj első szabadedzését Montrealban, megelőzve csapattársát, Nico Rosberget. A két Mercedes mögött Romain Grosjean Lotusa végzett, a francia másfél másodperccel elmaradt Hamiltontól. Az edzés felhős, esőre hajló időben kezdődött, de közben kisütött a nap. Folytatás 20 órakor a második szabadedzéssel.

 

Felhős időben kezdődött, napsütésben folytatódott a Kanadai Nagydíj első szabadedzésen, amelyen a Mercedes a szokásos fölényét mutatta, Lewis Hamiltont és Nico Rosberget megközelíteni sem tudták a riválisok. A legközelebb Romain Grosjean került hozzájuk, ám a Lotus francia pilótája is másfél másodpercet kapott Hamiltontól.

A továbbfejlesztett motort használó Ferrarikat kormányzók közül Sebastian Vettel az ötödik, Kimi Räikkönen a 12. lett.

Az első kilencbe mind a négy motorgyártó autója odafért, Fernando Alonso kilencedik lett a McLaren-Hondával.

Folytatás 20 órakor a második szabadedzéssel.

KANADAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.212 átlag: 205.999 km/ó 34 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:16.627 0.415 mp h. 38
3. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:17.721 1.509 35
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.871 1.659 34
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:17.905 1.693 25
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.985 1.773 28
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:18.021 1.809 30
8. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:18.026 1.814 41
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:18.128 1.916 34
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:18.257 2.045 24
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:18.325 2.113 40
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:18.439 2.227 26
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:18.503 2.291 28
14. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:18.775 2.563 24
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:18.786 2.574 25
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.948 2.736 30
17. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:19.065 2.853 23
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:19.165 2.953 32
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:20.616 4.404 33
20. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:20.624 4.412 27

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

Hamilton és Rosberg közül az angol áll rossz irányban
Hamilton és Rosberg közül az angol áll rossz irányban

17.30 Vége az edzésnek. A leghosszabb menetet Maldonado tette meg, 15 kört ment egyhuzamban a lágy gumikon.

17.27 Rosberggel közölték, túl sokat fogyasztott az előző köreiben, figyeljen jobban erre.

17.26 Mivel Monacóban nem sült el jól a virtuális biztonsági autós időszak, és be kellett küldeni az igazit, az edzés végén tesztelik a virtuális safety cart.

17.24 Zsúfolt a pálya, senki sem maradt a boxban az utolsó percekre.

17.21 Tíz perc sincs hátra, egyik autóra sem kerültek fel a szuperlágy gumik. Azaz nem várható eső a második edzésre. Kellemetlen meglepetés lenne, akárcsak Monacóban.

17.19 Autók sorakoztak a boxutca végén, hogy rajtgyakorlatot hajtsanak végre, de Sainzra hiába vártak, nem indult el. Vissza kellett tolni a garázsba a spanyolt.

17.14 Massa a hatodik, de csak két tizedre van Grosjeantól. A harmadikat és a 9. helyen álló Alonsót csak négy tized választja el egymástól.

Egy ritka kép Rosbergről
Egy ritka kép Rosbergről

17.11 Hamilton a harmadik lassítót rontotta el, utána a visszatért a boxba. A harmadik helyen álló Grosjean 1.5 másodpercre van az angoltól.

17.07 Hamilton 1:16.212-t ment, továbbra is az élen áll. Rosberg átvágta a második lassítót.

17.06 Kvjat feljött a hatodik helyre, ami azt jelenti, hogy az első kilencben mind a négy motorgyártó képviselteti magát. Az első négy helyen továbbra is Mercedes áll.

17.05 Alonso új első légterelőt kapott, feljött vele a nyolcadik helyre.

17.03 Hamilton, Rosberg, Grosjean, Hülkenberg, Vettel, Maldonado, Massa, Bottas, Räikkönen, Kvjat, Pérez, Button, Alonso, Nasr, Sainz, Ericsson, Ricciardo, Verstappen, Merhi, Stevens a sorrend.

17.00 Alonso nem a boxban vár, hanem a pályán köröz, már a 11. helyen áll, Button a 13. Hamilton kicsúszott a hajtűkanyarban, pedig a körének első szektorában rekordidőt ment.

16.58 Sainz megcsúszott az egyes kanyarban, megpördült, aztán továbbment. „Az én hibám volt” – mondta a rádión. Bottas is megpördült ugyanott.

16.57 A német 19 ezredre megközelítette Hamiltont, maradt a 2. helyen.

16.53 Alonso közölte a rádión, visszatér a boxba, mert nincs ereje a motorjának. Rosberg gyors körön.

16.52 Megvan Button első mért köre, 1:20.1-gyel csak a két Manor Marussiát előzi meg.

16.49 Grosjean 1:17.2-vel a harmadik a Lotusszal.

A 46. KANADAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
16.00–17.30: 1. szabadedzés
20.00–21.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
16.00–17.00: 3. szabadedzés
19.00–20.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
20.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Alonso keresi a legtöbbet, de hol jár Hamilton?
A Ferrari beveti új motorját, 30 lóerőt nyer vele
Verstappen és Massa szájkaratéjával indult a hétvége
Button és az „első körös flepnis" beszólt Verstappennek
Alonso kiakadt a mai autókra, frusztrálja a vezetésük

16.48 A McLaren pilótái a hőenergia-átalakítóból és a turbófeltöltőből is az idei negyediket kezdték meg, a következőnél büntetés jár.

16.46 Hamilton, Rosberg, Vettel, Grosjean, Massa, Hülkenberg, Räikkönen, Maldonado, Bottas, Pérez, Ricciardo, Sainz, Kvjat, Verstappen, Alonso, Ericsson, Nasr, Stevens, Merhi a sorrend. Buttonnak még mindig nincs mért köre, de megint a pályán száguld.

16.44 Fogyasztás szempontjából a montreali pálya a legkegyetlenebb az évben, a köridő 45, a körtáv 59 százalékában padlógázzal mennek a pilóták.

16.42 Maldonado és Stevens a pályán.

16.40 Kisütött a nap, az aszfalt már 28 fokos. A csapatok a második edzés elejére sem várnak esőt, így nem kell elővenni a szuperlágy gumikat ezen a tréningen. A Williamsnél legalábbis így gondolkoznak.

16.38 Hamilton, Rosberg, Massa, Bottas, Grosjean, Maldonado (mind a másodikat), Vettel, Räikkönen, Merhi és Stevens (a harmadikat) kapott új motort ezen a hétvégén. Pérez az egyetlen, aki még mindig az idei első belsőégésű motorjával köröz. Alonso és Button azért nincs ezen a listán, mert a hőenergia-átalakító rendszerüket fejlesztette a Honda, abból kaptak újat.

16.35 Mért kör ezúttal sem fért bele az angolnak.

16.33 Button újra a pályán.

16.30 A pilóták visszatértek a boxba, hogy megszabaduljanak az első 30 percre kapott gumiktól. Már láttuk, hogy néhányan levágták a célegyenes előtti sikánt, amelyből az idén nem lehet visszatérni egyenesen a pályára, meg kell kerülni egy bóját a boxutca fala mellett, így le kell lassítania annak, aki hibázik, és sok időt veszít, ráadásul lassabban kezdi a célegyenest azoknál, akik az ideális íven maradnak.

16.27 Kvjattal közölték, hogy Hamilton 1:16.6-tal áll. „Nem kell tudnom ezt az információt” – közölte az orosz, aki 1:19.7-tel a 13. helyen áll a Red Bull-Renault-val.

16.26 Rosberg is 1:17 alá ment, de maradt a 2. helyen.

16.25 Már csak Buttonnak nincs mért köre, de az autója állítólag rendben van.

16.23 Hamilton 1:16.608-cal visszaállt az élre. Räikkönen a harmadik 1:18.5-tel. Aztán Vettel fejezi be körét, 1:17.9-cel csapattársa elé kerül.

16.22 Rosberg 1:17.105-tel az élen, gyorsabb, mint a tavalyi éllovas.

16.21 Hamilton 1:17.530-ra javított, már Bottas a harmadik. A Williams igyekszik a monacói leszereplése után.

16.19 Rosberg 22 ezredre megközelítette Hamiltont. Mögöttük Massa, Maldonado, Bottas, Räikkönen, Grosjean és Ericsson sorakozik.

16.17 Szerencsére nem volt nagy gond Button autójával, ismét a pályán a McLaren-Honda. Mind a húsz versenyző köröz.

Jenson Button nem egyedül érkezett a Kanadai Nagydíjra
Jenson Button nem egyedül érkezett a Kanadai Nagydíjra

16.16 1:17.734 Hamilton körideje. Tavaly 1:17.238 volt a legjobb köridő ezen a tréningen, Fernando Alonso ezzel 16 ezreddel előzte meg Hamiltont.

16.15 Ericsson második köre 1:21.9, a harmadik 1:21.0. Közeledik Hamiltonhoz, aki szektorrekordokat fut.

16.13 A két Mercedes visszatért a pályára. Így tettek a Williams pilótái is. Egyik csapat sem veti be tesztpilótáját vagy tartalék versenyzőjét Kanadában.

16.12 Ericsson 1:25.0-s körrel kezdett a lágy gumikon, amelyek ezen a hétvégén a keményebbek, a szuperlágy a másik keverék.

16.11 Péntekre kiderült, hogy a csapatok leszavazták a tankolás újbóli engedélyezésének tervét, így 2017-től is teli tankkal rajtolnak az autók.

16.09 Ericsson és Stevens megtörte a csendet.

16.08 A csapatok mégsem tartanak az esőtől, mindenki visszatért a boxba, és ott vár.

16.07 Az első mért kör a Mercedeseké. Hamiltoné 1:20.287, Rosbergé 1:23.011.

16.04 Visszatérve a motorokra, a Mercedes is új motorral érkezett, de nem kellett fejlesztési zsetont használnia. Ugyanúgy hét maradt neki, mint a Ferrarinak és a Hondának, míg a Renault még 12-t használhat fel. Lesz is mire…

16.03 Button visszatért a boxba. Alonso Monacóban váltóhiba miatt adta fel a versenyt.

16.02 Button nem tudja kiélvezni új motorját, első körében kettes fokozatban ragadt a McLaren, így gurul végig a pályán, vissza a depóba.

16.01 A Ferrari három, a Honda két zsetont használt el motorjai fejélesztésére, új motorral érkeztek, az olaszok 30 lóerőnyi javulást várnak, a japánok szerint nem lóerőben mutatkoznak meg az új motor előnyei.

16.00 Zöld a lámpa a boxutcában, indul az edzés. Räikkönen az első a pályán, Massa előtt, sokan követik őket.

15.57 A levegő jelenleg 16, az aszfalt 22 fokos. Az FIA 20 százalékra becsüli az eső esélyét az első szabadedzésen.

15.56 Vizes pályán senki sem akar körözni, szombatra és vasárnapra ugyanis már szép, napos időt jósolnak.

Nem lehet ma látni a napot Montrealban
Nem lehet ma látni a napot Montrealban

15.55 A pilóták öltözködnek, s ülnek be autóikba. Sietni fognak a pályára az edzés elején, mert bármikor eleredhet az eső.

15.53 Verstappen öt rajthelyes büntetést kap a Kanadai Nagydíjon, még Monacóban döntöttek így a sportfelügyelők.

15.52 Max Verstappen csütörtökön össztűz alá került Montrealban, Romain Grosjeannal történt monacói ütközése után összeszólalkozott Felipe Massával az FIA sajtótájékoztatóján, majd Grosjeantól és Jenson Buttontól is megkapta a magáét.

15.51 Köszöntjük olvasóinkat a Kanadai Nagydíj 1. szabadedzését végigkísérő cikkünkben! Bizonytalan az időjárás, felhős az ég, s néha szemerkél az eső. A csapatok már ebből a szempontból is izgalmas edzésre készülhetnek.

Lewis Hamilton két hete amatőr módon bukta el a győzelmet Monacóban, sokak szemében örvendetes, hogy olykor a legjobbak is tudnak hibázni. Az angol már túltette magát a történteken, Montrealban, első F1-es futamgyőzelme helyszínén javíthat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik