F1: felfüggesztették a jegyértékesítést az augusztusi Belga GP-re

H. L.H. L.
2020.04.16. 10:30
null
Már az augusztus végi Belga Nagydíj megtartása is veszélyben van (Fotó: AFP)
A kormányzati rendelet következtében a Belga Nagydíj szervezői azonnal felfüggesztették a jegyértékesítést az augusztus  30-i versenyre.

 

Mint beszámoltunk róla, a belga törvényhozás úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt szeptemberig meghosszabbítja a tömeges rendezvények, illetve a sporteseményekre vonatkozó tiltást, ami meglehetősen rosszul érintheti az augusztus 30-i hétvégére kiírt F1-es Belga Nagydíjat.

A rendelet alapján így esélytelen nézőkkel lebonyolítani a nagy tömeget vonzó spái versenyhétvégét, aminek eredményeként a szervezők közleményben tudatták, azonnal felfüggesztik a jegyértékesítést, s most arra várnak, hogy megtudják, zárt kapuk mögött egyáltalán megtarthatják-e az eseményt a korlátozás idején.

Eddig összesen kilenc nagydíjat töröltek vagy halasztottak el a koronavírus-járvány miatt, s jelen állás szerint a június 28-i Francia GP-vel veheti kezdetét az idény, ám a Le Castellet-i hétvége lebonyolítása továbbra is bizonytalan, mint ahogyan a július 19-i brit futamé is – egyedül az Osztrák Grand Prix-val kapcsolatban érkeznek pozitív hírek.

Legfrissebb hírek

Verstappen már nem utasnak érzi magát a Red Bullban; Russell nem aggódik a hátránya miatt

F1
22 perce

Hadjart kizárták a miami időmérőről – hivatalos

F1
34 perce

F1: három órával hamarabb rajtolnak a Miami Nagydíjon – hivatalos

F1
6 órája

Antonelli Miamiban is pole pozícióban; Verstappen az első rajtsorba repítette a Red Bullt

F1
14 órája

Bortoletót kizárták a miami sprintversenyről – hivatalos

F1
16 órája

Az FIA esőveszélyt hirdetett Miamiban, előrébb hozhatják a verseny rajtját

F1
17 órája

Kettős McLaren-siker a miami sprintversenyen! Leclerc harmadik a Ferrarival

F1
19 órája

Alonso és Stroll is megkapta a rajtengedélyt a miami sprintversenyre

F1
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik