Megint Hamilton nyert, de az est hőse Räikkönen volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.19. 16:43
A pole pozícióból induló Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Bahreini Nagydíjat, így a brit pilóta a 2015-ös idény negyedik versenye után már három győzelemnél jár. A második helyen a ferraris Kimi Räikkönen futott be, miután a hajrában megelőzte Nico Rosberget. Sebastian Vettel orrkúpcsere miatt csak az 5. helyen ért célba Valtteri Bottas mögött.

Hamilton a rajtnál megtartotta első helyét, és újra nyert (Fotók: Action Images, AFP)
Hamilton a rajtnál megtartotta első helyét, és újra nyert (Fotók: Action Images, AFP)
Hamilton a rajtnál megtartotta első helyét, és újra nyert (Fotók: Action Images, AFP)

Lewis Hamilton megnyerte a Bahreini Nagydíjat, így 27 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben a második helyre ugró Nico Rosberg előtt. A német pilóta versenye felemásra sikeredett, hiszen azt követően, hogy a rajtnál visszaesett a negyedik helyre, háromszor is megelőzte Sebastian Vettelt, de a második helyről így is lemaradt, mert a verseny hajrájában Kimi Räikkönen utolérte, és a célegyenesben elkövetett hibáját kihasználva elhappolta tőle a második helyezést.

Rosberg így is előrébb lépett a vb-pontversenyben, hiszen Vettelnek orrkúpcserére volt szüksége, a pluszkiállása miatt visszaesett Valtteri Bottas mögé az ötödik helyre, amivel egy ponttal Rosberg mögé került a ponttáblán.

Az est hőse Räikkönen volt, aki remek rajttal megelőzte Rosberget, de miután a Mercedes visszaelőzte, alternatív stratégiára váltva megtartotta a végére a friss készlet lágy gumiját, és lehajrázta a németet. A Rosberg fékhibával is bajlódott, és a célegyenes végén hibát követett el, amikor a finn megelőzte, de ez nem csökkenti a verseny leggyorsabb körét is jegyző Räikkönen érdemeit.

A Vettelt maga mögött tartó Bottas idei legjobb eredményét érte el, de a másik Williamsben Felipe Massa már a rajtnál a mezőny végére került, mert nem indult el az autója a felvezető körre, Innen a brazil a 10. helyre küzdötte vissza magát. Még mindig jobban járt, mint Jenson Button, a brit McLaren-Hondája el sem indult a boxból, hogy a rajtrácsra álljon, mert nem sikerült megjavítani visszatérő meghibásodását.

Fernando Alonso a másik McLaren-Hondával a 11. helyen ért célba.

A leglátványosabb célba érése Daniel Ricciardónak volt, az ausztrál Red Bull-Renault-ja a célegyenesben füstölt el, megelőlegezve a verseny végi tűzijátékot. A mindkét autójával pontot szerző Red Bull a Saubert megelőzve feljött a csapat-vb 4. helyére. A két Toro Rosso még a verseny közben megállt, és kiesett.

Pontot szerzett még a Lotus és a Force India is.

A vb három hét múlva Spanyolországban folytatódik.

BAHREINI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 308.268 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:35:05.809
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 3.380 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 6.033 mp h.
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 42.957 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 43.989 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:01.751 p h.
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:24.763 p h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1 kör h.
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1 kör h.
16. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
17. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 3 kör h.
FELADTA
megtett körök
Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 34
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 29
NEM INDULT
Jenson Button brit McLaren-Honda
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 3 4 4 93
2. Nico Rosberg 4 4 66
3. Sebastian Vettel 1 3 4 65
4. Kimi Räikkönen 1 3 42
5. Felipe Massa 4 31
6. Valtteri Bottas 3 30
7. Daniel Ricciardo 4 19
8. Felipe Nasr 2 14
9. Romain Grosjean 2 12
10. Nico Hülkenberg 1 6
10. Max Verstappen 1 6
12. Carlos Sainz Jr. 2 6
13. Sergio Pérez 2 5
13. Marcus Ericsson 2 5
15. Danyiil Kvjat 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 159
2. Ferrari 107
3. Williams-Mercedes 61
4. Red Bull-Renault 23
5. Sauber-Ferrari 19
6. Lotus-Mercedes 12
7. Toro Rosso-Renault 12
8. Force India-Mercedes 11

A FUTAM (57 KÖR, 308.268 KM)

CÉL Eljutott a végéig, 3.3 másodperces előnnyel nyert Räikkönen előtt. Rosberg a harmadik, Bottas maga mögött tartotta Vettelt, így a Williams-pilóta a 4. helyen zárt. Ricciardo füstölő Renault-motorral ért célba a 6. helyen.

57. kör Hamilton 6.2 másodperces előnnyel kezdte az utolsó kört, a fékjei nem tökéletesek, de kihúzhatja. Óvatosságra inti a mérnöke.

56. kör Rosberg elrontotta az első kanyart, Räikkönen köszönte szépen, és átvette a második helyet.

55. kör Két kör maradt, egy másodperc a távolság.

54. kör Utolértek egy lekörözendő bolyt, amelyben Kvjat megelőzte Massát.

53. kör Vagy mégsem? Most 1.3-at hozott a finn a németen.

52. kör Räikkönen 3 másodpercre Rosbergtől, de kevésnek tűnik a körönkénti előny az előzéshez.

49. kör Räikkönen 5.8 másodpercre van Rosbergtől, a lekörözések lelassították, és a lágy gumijaiból származó előnye is egyre fogy.

47. kör Räikkönen 7.6 másodpercre van Rosbergtől, aki már nem akarja hallani, mekkora az előnye. Vettel nem tud mit kezdeni Bottasszal, nem jó előjel Räikkönennek.

45. kör Tíz másodperc Räikkiönen hátránya Rosberg mögött.

43. kör Rosberg körönként két-három másodpercet hoz Rosbergen a lágy gumikkal, már csak 14 másodperc a hátránya. Vettel már Bottast támadja.

42. kör Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Bottas, Vettel, Ricciardo, Grosjean, Massa, Pérez, Kvjat a sorrend. Maldonado a boxba állt, füstölt az autója, de újraindult.

41. kör Räikkönen 19 másodpercre van Rosbergtől, aki 4.5 másodperces távolságból üldözi Hamiltont.

40. kör Hamilton a pályán utolérte Räikkönent, meg is előzte a finnt, s közben majdnem nekiment a boxból a pályára hajtó Hülkenbergnek. Räikkönen lágy gumikért a boxba hajtott.

37. kör Rosberg 6.6 másodpercre van Hamiltontól. Vettel 7 másodperces hátrányban üldözi a 4. helyen haladó Bottast.

Rosberg háromszor előzte meg Vettelt a Bahreini GP-n
Rosberg háromszor előzte meg Vettelt a Bahreini GP-n

36. kör Rosberg utolérte Vettelt, aki elrontotta a célegyenesre fordító kanyart, így Rosberg könnyedén elment mellette. A másik Toro Rossóval Verstappen is feladta a versenyt. Vettel a kör végén új orrkúpért a boxba hajtott, mert rossznak érezte az autót. Így viszont Räikkönené a 3. helyezés.

34. kör Rosberg jött új kerekekért. Ő is megkapta a közepesen keményeket, amelyekkel elmegy a célig, Vettel mögött folytatja. Most Räikkönen vezet. A finn nem biztos benne, hogy a friss lágy gumikon kellene visszajönnie a hajrára. Más esélye viszont nemigen van a dobogóra.

33. kör Hamilton jött a depóba új gumikért, ezúttal Rosbergnek még egy körön át kint kell maradnia. A német az élre állt, Hamilton simán visszajött Vettel elé.

32. kör Vettel másodszor kapott új gumikat, már közepesen keményeket.

31. kör Hamilton, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Ricciardo, Grosjean, Pérez, Kvjat, Maldonado az első tíz sorrendje.

30. kör Sainz Toro Rossója leállt, a spanyol kiesett.

A rajtról lemaradó Button a Twitteren elemzi az eseményeket. Elsősorban Pérez gumikímélő versenyével van elfoglalva, de kiemelte, mennyire tartósak a gumik a második etapokban.

26. kör Elöl a 4. helyen haladó Räikkönen tartja Hamilton tempóját, egyre közelebb van Rosberghez és az egyik kanyart elhibázó Vettelhez, akitől csak 6.4 másodpercre van.

Megvalósult a várt Mercedes–Ferrari csata, a németek állnak jobban
Megvalósult a várt Mercedes–Ferrari csata, a németek állnak jobban

25. kör Nasr megelőzte Massát, együtt mentek a boxba, mögöttük Maldonadóval, aki a kerékcserék után a sor elejére került, Nasr pedig a végére. Nekik még egyszer jönniük kell, azaz három kiálláson vannak – és az élen álló hármas?

23. kör Massa most éppen az üldözött szerepét játssza, a 10. helyen halad Nasr előtt, a Sauberes Felipe támadja.

21. kör A két Mercedes már gyorsabb Räikkönennél, Vettel nem. Rosberg 1.6 másodpercre van Hamiltontól, Vettel 1.5-re Rosbergtől, Räikkönen 9.4-re Vetteltől.

20. kör Räikkönen a keményebb gumikon alig volt lassabb Vettelnél az első körében, sőt, a legutóbbi két köre gyorsabb volt.

19. kör Hamilton, Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas, Ricciardo, Grosjean, Ericsson, Hülkenberg, Massa az első tíz sorrendje.

17. kör Räikkönen 12.4 másodperces előnyből a boxba hajtott közepesen kemény gumikért. A finn eggyel kevesebbszer állhat ki, azaz ő van két kiállásos stratégián, a többiek pedig hármon? Majd kiderül.

15. kör Hamilton kapott új gumikat. Räikkönen állt az élre. Hamilton éppen Rosberg és Vettel csatája elé jött vissza, csapattársa a célegyenes végén megelőzte a Ferrarit, és nagyon közel került csapattársához is.

14. kör Rosberg kereket cserélt, Vettel mögé jött vissza.

13. kör Vettel a boxba hajtott. Maldonado az új lágy gumikon a verseny leggyorsabb körét futotta, két másodperccel gyorsabb volt Hamiltonnál a Lotusszal.

11. kör Hamilton egy másodpercet vert Rosbergre, aki már 6.2-vel marad el az éllovastól. A két Ferrari tapad a Mercedes németjére, Räikkönen a DRS segítségével sem tudja támadni Vettelt.

9. kör A célegyenes végén Rosberg megelőzte Vettelt. Tavaly leckét kapott Hamiltontól, most próbál biztosra menni az előzések során, és sikeres is eddig. Hamilton azonban már 5.3 másodpercre van csapattársa előtt.

8. kör Rosberg már a megcsúszó Vettelt támadja.

7. kör Massa Alonsót megelőzve már a 13. helyen halad.

5. kör A két Mercedes két tizeddel gyorsabb a két Ferrarinál körönként. Vettel 1.9 másodpercre van Hamiltontól, Rosberg 1.7-re Vetteltől.

Mire megy a Ferrari a Mercedes ellen a bahreini éjszakában?
Mire megy a Ferrari a Mercedes ellen a bahreini éjszakában?

A Pirelli közölte, a Mercedes és a Ferrari pilótáinak egy-egy készlet teljesen friss lágy gumijuk van, a közepesen keményekből Vettelnek három, a többieknek kettő maradt az időmérő után. Várhatóan két kerékcsere lesz, egy-egy lágy és közepesen kemény készletért.

4. kör Rosberg a célegyenes végén megelőzte Räikkönent, aki visszatámadott, de Rosberg agresszív védekezéssel maga mögött tartotta a Ferrarit.

2. kör Hamilton 1.4 másodperccel halad Vettel előtt, Räikkönen és Rosberg nem szakadt le a ferraris németről.

1. kör Hamilton, Vettel, Räikkönen, Rosberg, Bottas, Ricciardo, Grosjean, Hülkenberg, Ericsson, Pérez az első tíz sorrendje. Massa máris a 17. helyen halad. A hét végén a legnagyobb végsebességet a brazil jegyezte, könnyedén előzgetheti riválisait, míg Ricciardo vagy Bottas mögé nem ér.

RAJT Hamilton jól eljött a rajtnál, mögötte Vettel megtartotta második helyét, Räikkönen viszont az egyes kanyar külső ívén elment Rosberg mellett.

17.02 Massa el tudott indulni, a boxutca végén várja meg, hogy elrajtoljon a mezőny, és utánuk induljon.

17.01 Sainz öt másodperces büntetést kap, mert a rajtrácsra vezető körében túl lassan haladt a pályán. Massa autójával elektronikai gondok vannak.

17.00 Massa Williams-Mercedese nem indult el a felvezető körre. A fehér autót a boxba tolták, a többiek simán eljöttek.

ELŐZMÉNYEK

16.59 Hamiltonnak azt javasolják, spóroljon az üzemanyaggal a versenyen. Montreal után a bahreini pályán a második legnagyobb az autók fogyasztása.

16.57 Tavaly Hamilton és Rosberg óriásit csatázott Bahreinben, a Mercedes Twitter-üzenetben azt írja, az idén „nem bírná ezt a szívünk”.

A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Nico Rosberg német Mercedes
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault
10. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
15. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
17. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari

16.54 A Pirelli szerint a verseny három kiállással lenne a leggyorsabb, de akárcsak Kínában, a hajszállal lassabb kettőt javasolja, mert a forgalomban nem lehet optimalizálni a három kerékcserés versenyt.

16.51 A Ferrari győzelemre hajt, James Allison technikai igazgató azt ígérte a BBC-nek, hogy nagyon-nagyon izgalmas verseny lesz a villanyfényben.

16.50 A levegő 26, az aszfalt 31 fokos, Ugyanolyanok a körülmények, mint a szombati időmérő edzés alatt.

16.48 „A motor beindításakor ugyanazok a jelenségek mutatkoztak Jenson autóján, mint amikor az autó az első körökben leállt" – ezzel magyarázta a McLaren, hogy el sem indította Buttont a rajtrács felé.

16.46 A többiek rendben odaértek a rajtrácsra, 19 autó készen áll a rajtra. A nap hamarosan, pontosabban a felvezető kör alatt lemegy.

Button autója a boxban, az angol nem áll rajthoz Bahreinben
Button autója a boxban, az angol nem áll rajthoz Bahreinben

16.43 Köszöntjük olvasóinkat a Bahreini Nagydíjról szóló élő közvetítésünkben! Vajon mit hoz a Mercedes és a Ferrari csatája a sivatagos szigetország estéjében?

A két istálló csatáját kívülről szemlélheti Jenson Button, akinek McLaren-Hondája egész hétvégén rakoncátlankodott, s vasárnap el sem indult a rajtrács felé. Az angol nem állhat rajthoz ezen a viadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik