Hamilton verhetetlen, Vettel megelőzte Rosberget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 16:40
null
Lewis Hamilton az idei negyedik időmérőn a negyedik pole pozícióját szerezte meg (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton az idei negyedik időmérő edzést is megnyerte, így továbbra is hibátlan a kvalifikációkon. A Bahreinben először pole pozíciós angol mellől a ferraris Sebastian Vettel rajtol a vasárnap 17 órakor kezdődő 57 körös versenyen. Nico Rosberg ezúttal csak a 3. rajthelyet csípte meg, a másik Ferrarit kormányzó Kimi Räikkönennel osztozik a második rajtsoron. A harmadik sor a papírformának megfelelően a Williamsé.

Az idei negyedik időmérő edzés is Lewis Hamiltoné volt, a kétszeres világbajnok angol több mint négy tizedmásodperccel győzte le a második leggyorsabb versenyzőt, a Ferrarival száguldó Sebastian Vettelt. A Scuderia német pilótája a malajziai időmérő után másodszor is odafértaz első sorba, ráadásul ezúttal száraz pályán. A Ferrari fejlődése már egy körön is aggasztó lehet a Mercedesre nézve, nemcsak versenytávon.

Vettel Malajziában győzelemre tudta váltani a második rajthelyét, és az itteni szabadedzéseken is nagyon erős volt, így ha jól rajtol a német, valamint jól sikerül a versenyének első fele, most is lehet esélye arra, hogy legyőzze a Mercedeseket.

Kimi Räikkönen idei legjobb időmérős teljesítményét nyújtva a negyedik lett, így méltán bízhat abban, hogy karrierje során hetedszer is dobogós lesz Bahreinben. Ahhoz, hogy folytassa kiváló szahíri eredménysorát, Rosberget kell megelőznie, és látva, milyen mély gödörben van a német, ez sikerülhet is.

A harmadik sor a Williamsé, ezzel a brit csapat hozta a papírformát. Daniel Ricciardo is kihozta Red Bull-Renault-jából, ami benne van, a 8. rajthelyen a Force Indiával hatalmas bravúrt végrehajtó Nico Hülkenberg foglalhat helyet.

A McLarennek felemás időmérője volt, Jenson Button autója hozta pénteki formáját, és rögtön az időmérő elején leállt, míg Fernando Alonso továbbjutott az első szakaszból, és a 14. rajtkockát szerezte meg.

A verseny vasárnap 17 órakor rajtol.

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.571 átlag: 210.467 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:32.982 0.411 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.129 0.558
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:33.227 0.656
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:33.381 0.810
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.744 1.173
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:33.832 1.261
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:34.450 1.879
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:34.462 1.891
10. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:34.484 1.913
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.704
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:34.737
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:35.034
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:35.039
15. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:35.103
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:35.677
17. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:35.800
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:38.713
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:39.722
20. Jenson Button brit McLaren-Honda idő nélkül

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

18.02 Hamilton, Vettel, Rosberg, Räikkönen, Bottas, Massa, Ricciardo, Hülkenberg, Sainz, Grosjean az első tíz sorrendje. Hamilton az idén negyedszer, Bahreinben először a pole-ban.

18.01 Rosberg kikapott Vetteltől, Räikkönen is. Hamilton 1:32.571-gyel a pole-ban.

18.00 Ricciardo minimálisat javított, maradt a 2. Vettel aztán 1:32.982-t ment.

17.59 A Sky Sportson Räikkönen meneteit elemezték, a finn rendszeresen kiszélesíti a pályát. Lesz-e ügy belőle?

17.58 Kezdődik a tűzijáték. Tíz autó a pályán. Hamiltoné lesz az utolsó kör.

17.57 Ricciardo és Hülkenberg a pályán az utolsó körökre. Most már mindenki új lágyakon megy.

17.55 Mindenki a boxban. Hamilton most „csak” három tizedet adott Rosbergnek.

17.53 Rosberg a használt gumikon négy ezreddel kikapott a Red Bulltól, Hamilton 1:33.522-vel az élre állt. Az utolsó pillanatokra marad a döntés.

17.52 Vettel 1:34.522-vel kezdett, Räikkönen 13 ezreddel mögötte. Ricciardo a friss lágyakon az élen: 1:33.850.

17.51 Használt gumikon a mezőny, kivéve Ricciardót.

17.50 Hülkenbergen és Sainzon kívül mindenki a pályán.

17.48 Räikkönen és Vettel a pályán.

17.46 A két-két Mercedes, Ferrari és Williams mellett egy-egy Red Bull, Lotus, Toro Rosso és Force India az első tízben. Ha az első három futam alapján Hamiltont előre beírjuk a pole-ba, Grosjeant is beírhatjuk a 8. rajthelyre, mert a francia az eddigi összes időmérőt a 8. helyen zárta – igaz, Malajziában szabálytalanság miatt visszasorolták a 10. rajtkockába.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:33.928 1. Hamilton 1:32.669
2. Bottas 1:34.161 2. Räikkönen 1:33.540
3. Rosberg 1:34.398 3. Massa 1:33.551
4. Massa 1:34.488 4. Vettel 1:33.623
5. Räikkönen 1:34.568 5. Rosberg 1:33.878
6. Ricciardo 1:34.691 6. Bottas 1:33.897
7. Vettel 1:34.919 7. Grosjean 1:34.123
8. Grosjean 1:35.007 8. Ricciardo 1:34.403
9. Alonso 1:35.205 9. Hülkenberg 1:34.613
10. Nasr 1:35.310 10. Sainz 1:34.641
11. Sainz 1:35.371 11. Pérez 1:34.704
12. Ericsson 1:35.438 12. Nasr 1:34.737
13. Pérez 1:35.451 13. Ericsson 1:35.034
14. Verstappen 1:35.611 14. Alonso 1:35.039
15. Hülkenberg 1:35.653 15. Verstappen 1:35.103
16. Maldonado 1:35.677
17. Kvjat 1:35.800
18. Stevens 1:38.713
19. Mehri 1:39.722
20. Button idő nélkül

17.41 Az utolsóként célba érő Sainz lett a 10., megelőzte a kiesőket, akik sorrendben: Pérez, Nasr, Ericsson, Alonso, Verstappen. A holland a motorral bajlódik, pedig vadonatúj.

17.40 Nasr megelőzte a két Toro Rossót és a két Force Indiát. Hülkenberg viszont visszajött a brazil elé.

17.38 Alonsónak és a két Saubernek nincs még mért köre ebben a szakaszban.

17.37 Räikkönen megelőzte Massát, Vettel a brazil mögött, a 4. helyen áll.

17.35 Most csak a két Ferrari van kint a pályán.

17.33 Massa bejött Rosberg elé a Williamsszel. Bottas a 4.

17.32 Rosberg 1:33.878-cal az élen. Hamilton 1:32.669-cel maga mögé utasította csapattársát.

17.30 Az élcsapatok pilótái új lágy gumikon jöttek ki.

17.28 Pérez az első a pályán. Na, ő használt lágyakon jött ki, mert az első szakaszban két szettet is megkezdett.

17.27 Még nincs autó a pályán. Mindenki használt lágy gumit az első szakaszban, ezért inkább spórolnak a pilóták. A versenyen is szükség lehet az el nem fékezett lágy gumikra.

17.25 Elkezdődött a második szakasz. Az elsőben az első hat helyen Mercedes-motoros autó zárt a végsebességek terén. Massáé volt a legnagyobb a mérési pontnál: 334.4. A leggyorsabb ferraris Vettel 329-cel.

17.24 Tavaly 1:33.185 perccel lett Rosbergé a pole. A második szakaszt 1:33.708-cal zárta az élen a német 2014-ben.

17.23 A Williams a hűvös aszfalton nagyon gyors, lehet, hogy nem is a Ferrarié lesz a második rajtsor?

1. SZAKASZ

17.21 Alonso a 9. helyen jutott tovább a McLarennel.

17.19 Végül Maldonado, Kvjat, Stevens, Merhi és Button esett ki. Ahhoz képest, hogy a Lotus a negyedik sorba várta a két autóját… Maldonado mérnöke szerint a motorral van baj.

17.18 Verstappen és Maldonado gyors körön, menekülnének a veszélyzónából. Alonso a 9. a McLaren-Hondával, ezzel biztosan továbbjut.

17.17 Bottas 1:34.1-gyel második. Verstappen, Maldonado, Stevens, Merhi és Button a kieső helyeken.

17.16 Hamilton 1:33.928-at ment, ezzel vezet.

17.15 Räikkönen 1:34.568-cal megelőzte csapattársát. Rosberg nála is jobb: 1:34.398.

17.14 Vettel 1:34.919-cel az élen a Ferrarival.

17.13 A Ferrarik és a Mercedesek lágy gumikon a pályán.

Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin, fókuszban a 2015-ös idény!

17.12 Alonso a 9., Räikkönen elé jött az időlistán, a finn lágy gumikon kijött.

17.11 A svéd bejött a 6. helyre a lágy gumikon.

17.10 Button mellett Alonso, Ericsson és Vettel áll még idő nélkül.

17.08 A lágy gumikon száguldó Force Indiák és Nasr Sauberje bejött Hamilton elé. Igyekezniük kell, még úgy is, hogy a két Manor Marussia mellett Button biztosan kiesik.

17.07 Button McLaren-Hondája ismét megállt, akárcsak a két pénteki szabadedzésen. Az angol az egyik biztos kieső.

17.05 Rosberg 1:35.657-tel az első, Hamilton 1:35.9-cel a második. Räikkönent a két Williams is megelőzte.

17.04 Räikkönen vibrációt érez az autóján, megy is a boxba.

17.03 Räikkönen 1:36.731-gyel kezdett, az első kanyar előtt hatalmasat fékezett, blokkolt a jobb első kereke.

17.02 Bottas, Massa, Hamilton és Rosberg is a pályán. A nagyágyúk máris elkezdték.

17.00 Elindult az óra, Räikkönen az első a pályán. Közepesen kemény gumikat használ a finn.

ELŐZMÉNYEK

16.58 A szél csillapodott a szabadedzéshez képest, homokviharról szerencsére szó sincs, de azért megzavarhatja a pilótákat a gyors körükben egy-egy széllökés.

16.53 A harmadik szakaszba a két-két Mercedes, Ferrari és Williams mellett a két Lotus pályázik jó eséllyel, no meg Daniel Ricciardo a Red Bull-lal – vele mindig számolni kell az 5-9. helyek környékén.

Művészi, beállított fotó az időmérőre készülő Vettelről
Művészi, beállított fotó az időmérőre készülő Vettelről

16.50 A lemenő napot fátyolfelhők takarják el, a nagy szél miatt is hűvösebb volt ez a nap, mint a péntek – persze minden relatív, így is 31 fok volt délután.

16.49 Fontos kérdés, mire lesz képes a két McLaren-Honda? A szabadedzések alapján az időmérő második szakaszába jutás nem kizárható, de korábban a McLaren kevésbé tudta feltekerni a motorját az időmérőre, mint riválisai.

16.47 A levegő 25 fokos, az aszfalt hőmérséklete 31 fok.

Az eddig megkezdett motoregységek (Fotó: Twitter/@gianluca_medeot)
Az eddig megkezdett motoregységek (Fotó: Twitter/@gianluca_medeot)

16.43 A Toro Rossónál motorcsere mellett döntöttek, Max Verstappen az idei harmadik belsőégésű motorját kezdi meg szombaton. Ezzel úgy áll, mint a Red Bull pilótái.

16.41 Ezen a pályán Hamilton még sohasem szerezte meg az első rajtkockát, a mezőnyből Rosberg és Sebastian Vettel kétszer, Felipe Massa és Fernando Alonso egyszer indult az élről.

16.40 Köszöntjük olvasóinkat a Bahreini Nagydíj időmérő edzését élőben végigkísérő cikkünkben! Nico Rosberg tavaly az első öt kvalifikációból csak a szahírin tudta legyőzni csapattársát, aki az idén háromból háromnál tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik