Rosberg elhibázta, Hamilton először a pole-ban Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 13:46
null
Lewis Hamilton először indulhat az élről Monte-Carlóban (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton karrierje során először a pole pozícióból indulhat az F1-es Monacói Nagydíjon, miután a szombati időmérő edzésen legyőzte az utolsó körét csúnyán elrontó Nico Rosberget. Sebastian Vettelé a harmadik rajtkocka, míg Kimi Räikkönen mindkét Red Bull-Renault-tól kikapott, így csak a 6., megelőzve az időmérő meglepetésemberét, Sergio Pérezt.

Lewis Hamilton karrierje során először indulhat az élről a Monacói Nagydíjon, miután a szombati hivatalos időmérőn legyőzte csapattársát, Nico Rosberget. A német a harmadik szabadedzésen, illetve a kvalifikáció első két szakaszában is gyorsabb volt Hamiltonnál, de a Q2 végén rontott a célegyenes végén, és ez a hibája kihatott a harmadik szakaszbeli teljesítményére is: az utolsó körében is a célegyenes végi St. Dévote-kanyart rontotta el, be sem fejezte a kört, és a korábbi eredményével lett második.

A harmadik szabadedzést élen záró Sebastian Vettel harmadik lett, míg csapattársa, Kimi Räikkönen a két Red Bull-Renault mögé szorult. Daniel Ricciardo a napokban elmondta, a Red Bull célja, hogy a két Ferrari közé férkőzzön az időmérőn, és ezt sikerült is megvalósítaniuk.

Az edzés hőse a 7. rajthelyet a Force India-Mercedesszel megszerző Sergio Pérez lett, aki megelőzte a szabadedzéseken és a Q1-ben, Q2-ben egyaránt remeklő Toro Rosso-pilótákat.

A McLaren és a Williams időmérője nem a tervek szerint alakult, előbbinél Fernando Alonso autója tönkrement, Jenson Button pedig azért nem jutott a harmadik etapba, mert a tréning végén kicsúszó Rosberg miatt lassítania kellett.

A Williams egyszerűen lassú volt, Felipe Massa a 14., Valtteri Bottas a 17. helyen zárta a kvalifikációt – a finn Romain Grosjean váltócsere miatt kiszabott rajtbüntetése után is ott marad, a francia ugyanis a 11. hely helyett a 16.-ról startol vasárnap 14 órakor a 78 körös versenyen.

MONACÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.098 átlag: 159.966 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.440 0.342 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:15.849 0.751
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:16.041 0.943
5. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:16.182 1.084
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.427 1.329
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.808 1.710
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:16.931 1.833
9. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:16.946 1.848
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:16.957 1.859
11. Romain Grosjean* francia Lotus-Mercedes 1:17.007
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:17.093
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.193
14. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.278
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:26.632
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.101
17. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:18.434
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:18.513
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:20.655
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:20.904
*váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolják.

3. SZAKASZ

15.00 Rosberg első szektora nagyon rossz volt, Hamilton 1:15.098-ra javított. Räikkönen csak a hatodik lett, mindkét Red Bulltól kikapott. Ricciardo szerint ez volt a csapat fő célja Monacóban.

14.58 Az utolsó menetben vagyunk, csak Pérez maradt a boxban. Rosberg zsinórban harmadszor, vagy Hamilton Monacóban először? Netán Vettel?

14.55 Räikkönen elmondta, a gyors körében az alagútra fordító kanyarban kitört az autója hátulja, majdnem ugyanúgy odacsapta, mint a harmadik szabadedzésen a célegyenes utáni jobbosban.

14.54 Aztán a Force India pilótája feljött a hatodik helyre.

14.53 Mögöttük Ricciardo, Kvjat, Verstappen, Sainz, Räikkönen, Maldonado és Pérez sorakozik.

14.52 Hamilton 1:15.304-et, Rosberg 1:15.440-et ment. Vettel 1:15.8-cal harmadik.

14.51 Pérezé az első valamirevaló kör, 1:19.7-tel kezdett, a két Mercedes még nem tette oda magát.

14.50 Csak mutatóban csepergett az eső a paddockban, a pályán a belső kamerákon egy vízcsepp sem látszik.

14.48 Igyekeznek a pilóták a pályára, Hamilton az első, Rosberg a második.

14.46 Szemerkél az eső!

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Rosberg 1:16.528 1. Rosberg 1:15.471
2. Hamilton 1:16.588 2. Hamilton 1:15.864
3. Verstappen 1:16.750 3. Vettel 1:16.181
4. Kvjat 1:16.845 4. Räikkönen 1:16.440
5. Sainz 1:17.246 5. Kvjat 1:16.453
6. Ricciardo 1:17.254 6. Verstappen 1:16.546
7. Pérez 1:17.376 7. Ricciardo 1:16.706
8. Button 1:17.492 8. Sainz 1:16.762
9. Vettel 1:17.502 9. Maldonado 1:16.775
10. Hülkenberg 1:17.552 10. Pérez 1:16.999
11. Maldonado 1:17.630 11. Grosjean 1:17.007
12. Räikkönen 1:17.660 12. Button 1:17.093
13. Massa 1:17.679 13. Hülkenberg 1:17.193
14. Grosjean 1:17.767 14. Massa 1:17.278
15. Alonso 1:17.778 15. Alonso 1:26.632
16. Nasr 1:18.101
17. Bottas 1:18.434
18. Ericsson 1:18.513
19. Stevens 1:20.655
20. Mehri 1:20.904

14.42 Button sajnálja, hogy a Rosberg okozta sárga zászlók miatt nem mehetett neki az utolsó gyors körének. „Simán összejött volna” – mondja sajnálkozva a rádióban. Na igen, Monacóban ezért nem biztos, hogy érdemes a legvégére hagyni a gyors kört, amikor már mindenki kockáztat, és nagy esély van a kicsúszásra. Más kérdés, hogy mit keres Rosberg az utolsó percben biztos továbbjutóként a pályán? Valószínűleg utolsó beállítási próbákat tett a Mercedesen a pole-ról döntő harmadik szakasz előtt.

14.40 Rosberg kifutott a bukótérbe a célegyenes végén, Ricciardo pedig bejött az első tízbe. Grosjean, Button, Hülkenberg, Massa és Alonso esett ki. Grosjean a 11. helyett a 16. helyről fog rajtolni.

14.39 A váltócsere miatt büntetett Grosjean a 10. helyen, de a mögötte állók javíthatnak.

14.37 Kvjat a negyedik, Maldonado a hatodik helyen, Ricciardo, Button, Massa, Hülkenberg és Alonso áll kiesésre.

14.35 Hamiltontól elnézést kért4 a mérnöke, szerinte az ő hibája, hogy Rosberg 753 ezredes előnnyel zárta a körét az angolhoz képest. Hamilton megnyugtatta, nincs gond.

14.33 Alonso mellett Grosjean, Pérez, Massa és Hülkenberg a veszélyes zónában.

14.31 Rosberg 1:15.471-gyel az élre állt, Hamilton ezredre azonos kört ment Vettellel, ezzel harmadik.

14.30 Verstappen, Räikkönen és Button Vettel mögött, de jönnek a Mercedesek.

14.29 Vettel 1:16.224-gyel az első, Alonso McLaren-Hondája a célegyenes utáni kanyarban félreállt, lerobbant az autója.

14.27 Az angol első légterelőjén állítottak, már újra a pályán halad.

14.26 Räikkönen leszúrta a Ferrarit, mert rossz ütemben küldte ki a pályára, Rosberg arra panaszkodott, hogy Hamilton a box kijáratánál túlságosan lelassított. Hamilton egy kör után visszatért a boxba.

14.25 Elkezdődött a szakasz. A Mercedes és a Ferrari megtartotta friss készlet szuperlágy gumijait, nélkülük jutott tovább.

14.23 Az első szabadedzést a 2. helyen záró Verstappen ezúttal is remekel, az első szakaszban csak a két Mercedes előzte meg.

1. SZAKASZ

14.22 Több nagy félreértés volt a pályán, Ericssont Alonso, Hamiltont Grosjean tartotta fel.

14.21 Stevens a Manor Marussiával a nem esős GP2-es szabadedzésen a második lett volna.

14.19 Rémesen áll a Williams, Massa csak a 13. lett, nagyon nem megy a tavaly vb-3. csapatnak Monacóban.

14.18 Vége a szakasznak, Nasr, Bottas, Ericsson, Merhi és Stevens esett ki.

14.17 Bottas továbbra is csak a 17., ebből így kiesés lehet. Előtte Nasr, mögötte Ericsson.

14.15 Verstappen 1:16.7-tel harmadik, Kvjat negyedik. Ezek már természetesen szuperlágy gumis körök, a Mercedes és as Ferrari ússza meg a lágyabb gumi használata nélkül.

14.14 Pérez a harmadik helyen, a mexikói nagyon erős a Force Indiával.

14.13 Bottas, Ericsson, Button és a két Manor Marussia a kiesőzónában. Aztán Button feljött a 7. helyre, Massa csúszott hátra.

14.11 Maldonado a 4. helyen, Hülkenberg a Mirabeau-ban a falnak koccant.

14.09 Rosberg hat századdal jobb Hamiltonnál, 1:17.528-cal ő áll az élen. Räikkönen a negyedik.

14.07 Hamilton egy lassabb kör után ismét belehúzott, 1:16.588-ra javított. Nasr a szuperlágy gumikon feljött a 4. helyre.

14.05 Rosberg a második, a következő körében még jobb az első szektora.

Ki lesz a leggyorsabb a még mindig varázslatos Monte-Carlóban? (Fotó: AFP)
Ki lesz a leggyorsabb a még mindig varázslatos Monte-Carlóban? (Fotó: AFP)

14.04 Csak Pérez, Hülkenberg és Alonso maradt a boxban. Verstappen 1:18.6-ra javított, Vettel 1:18.3-at ment, Hamilton 1:16.884-gyel az élen.

14.03 Verstappen 1:19.803-mal kezdett, a többiek 1:24-en kívül a lágy gumikkal. Kell pár kör, mire kellőképpen felhevülnek.

14.02 A célegyenesre fordító Rascasse-ban a korábbi években sokan lelassítottak mért körük előtt, ami balesetveszélyes volt, az idén nem is engedik meg, büntetés jár érte. Ehhez képest már az első mért körök előtt nagy a torlódás azon az útszakaszon.

14.01 Az aszfalt 29 fokos, melegebb, mint ezen a héten bármelyik edzésen. A mezőny nagy része máris a pályán.

14.00 Elkezdődött az edzés. Az első szakaszban nagyon nagy lesz a forgalom.

ELŐZMÉNYEK

13.56 A szabadedzések eredményei alapján a Williams csak a Saubernél és a Manor Marussiánál gyorsabb ezen a pályán. Vajon nem mutatott meg mindent, vagy ez lesz az első időmérő 2015-ben, amelyen legalább az egyik pilótája lemarad a harmadik szakaszról?

13.55 Monacóban eddig hatan indultak a pole-ból a jelenlegi mezőnyből, Alonso és Rosberg kétszer, Massa, Button, Vettel és Räikkönen egyszer-egyszer. Hamilton még sohasem szerezte meg itt a pole pozíciót.

13.54 Vettel délelőtt a Mercedes tíz versenyhétvége óta tartó sorozatát szakította meg azzal, hogy az élen zárta a harmadik szabadedzést.

13.53 Az eddigi öt versenyhétvégén hat pilóta jutott el az összes időmérő harmadik szakaszába: Hamilton, Rosberg, Vettel, Ricciardo, Bottas és Massa.

13.51 Érdekes, hogy miközben az alkoholgyárak szponzorációjának betiltását szorgalmazzák, Monte-Carlóban a pálya mellett Sebastian Vettel Marlboro-reklámokon szerepel. Az F1-ben 2009 óta tilos a cigaretta reklámozása, a Ferrari mégis szerződést hosszabbított a Philip Morrisszal 2018 végéig, s Monaco a ritka helyek egyike, ahol értelmet nyer a több tízmillió dolláros megállapodás.

13.49 Romain Grosjean a Spanyol Nagydíjat negyedik sebességi fokozat nélkül fejezte be, Monacóban váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap.

13.48 A harmadik szabadedzésen a falnak ütköző Kimi Räikkönen autójával minden rendben van, a finn ott lesz az időmérőn.

13.46 Köszöntjük olvasóinkat a Monacói Nagydíj időmérőjét követő élő cikkünkben! Meglesz-e az első sor a Mercedesnek? Nico Rosberg az idén is legyőzi Lewis Hamiltont? Talán ez a két fő kérdés a kvalifikáció előtt, s azt még nem is említettük, hogy a forgalomban bárki pórul járhat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik