F1: Hamilton három évvel hosszabbított - hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 13:31
null
Lewis Hamilton és futamgyőztes Mercedese Bahreinben (Fotó: Reuters)
Szerdán a déli órákban megtörtént a hivatalos bejelentés: a Formula–1 világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton a következő három évben is a Mercedes pilótája marad.

 

„A Mercedes az otthonom, úgyhogy határtalanul boldog vagyok, hogy további három évet az istállónál tölthetek. A Mercedes-Benz 1998-ban kezdett támogatni, nagy büszkeséggel tölt el, hogy a mostani megállapodás értelmében 2018-ban közös húszéves jubileumot ünnepelhetünk” – kommentálta Lewis Hamilton a 2016 és 2018 közötti időszakra szóló megállapodás bejelentését.

Az F1 idei pontversenyében húszpontnyi előnnyel vezető autóversenyző hozzátette: az istállónál mindig mindenki éhes a sikerre, és nincs ez másként vele sem – a tavalyi világbajnoki győzelme után újabbakra vágyik.

„A mostani Mercedesemnél jobb autóban még nem ültem a pályafutásom során. Óriási élmény hétvégéről hétvégére beleülni és harcolni a futamgyőzelmekért.”

A 30 éves brit versenyző korábbi sajtóértesülések szerint évi 30 millió eurós (9.18 milliárd forint) fizetésért vezeti majd a 44-es rajtszámú Ezüstnyilat – a mostani megállapodás értelmében – 2018 végéig.

Hamilton eddigi szerződése az év végén járt volna le, s a hosszabbításról hónapok óta tárgyaltak. Az egyeztetés azért húzódott el, mert a kétszeres vb-győztes pilóta menedzser nélkül, önállóan intézi ügyeit.

Hamilton csapattársa, a német Nico Rosberg már tavaly júliusban hosszabbított a Mercedesszel, és bár a stuttgarti istálló nem hozta nyilvánosságra, mennyi időre szól a megállapodás, a német sajtó
szerint a 29 éves versenyző 2017-ig írt alá.

Az idei szezon első öt futama után Hamilton áll az élen 111 ponttal, Rosberg 91-gyel második.

Hamilton 2013, Rosberg 2010 óta a Mercedes pilótája.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
3 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
3 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik