Honvéd: „Szánalmas az UEFA reakciója” – eljárás indul a kispestiek ellen

2019.08.06. 12:18
null
A Honvéd tulajdonosa, Mendelényi Dániel kijelentette: a végsőkig elmennek az igazukért (Fotó: Török Attila)
Mendelényi Dániel, a Bp. Honvéd tulajdonosa kijelentette, a végsőkig küzdenek az igazukért, s az Európai Labdarúgó-szövetségtől az óvásukra kapott választ cinikusnak és ellentmondásosnak tartja. Kun Gábor, a csapat ügyvezetője megerősítette a korábbi hírt: fellebbeznek és személyes meghallgatást kérnek az UEFA-tól. A szövetség mindeközben a szurkolók rasszista magatartása miatt a kispesti klub ellen eljárást indít...   

Amint arról beszámoltunk az Európai Labdarúgó-szövetség elutasította a Budapest Honvéd óvását az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-visszavágó hosszabbításában történtek miatt. A kispesti együttes már hétfő este jelezte, nem fogadják el a döntést, fellebbeznek és személyes meghallgatást kérnek az ügyben.

Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa kedden a klub által összehívott sajtótájékoztatón szánalmasnak nevezte az UEFA hozzáállását, miután kiderült, az óvást nem hagyták helyben, sőt, a fővárosi klub ellen eljárás indul a csapat nem megfelelő viselkedése, a tömeg zavarása, valamint a magyar szurkolók állítólagos rasszista megnyilvánulásai miatt. A nyolcoldalas indoklás a sportvezető szerint több helyen ellentmond önmagának is, miközben a Honvéd által megjelölt kérdések jó részével nem is foglalkozik.

Van egy hatalmas UEFA-gépezet, amely egy jogi gépezet, ennek a látottak alapján egyre kevesebb köze van a futballhoz. Ebbe a gépezetbe egy porszem jutott, a fellebbezésünk, s ezt próbálják minél nagyobb erővel elnyomni. Ellenünk indítanak eljárást. Ez szánalmas. Látszik, hogy zavarunk, az üzenet, hogy hagyjuk abba ezt a zavarást. Ez rendkívül cinikus” – fogalmazott Mendelényi Dániel.

„Megengedhetetlen, hogy ilyen előfordulhat ma egy európai futballpályán, még akkor is, ha Európának a keleti részén. Egy dolog miatt nem fújták le a mérkőzést, mert a biztosításért felelős parancsnok azt mondta, hogy nem tudják biztosítani a védelmet sem a pályán belül, sem azon kívül. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy mérkőzést félbeszakítsanak? A hanggránátnak a bírón kell becsapódnia? Az UEFA által kiszabott büntetés nem büntetés, hiszen a következő körbe lépés jóval nagyobb díjat jelent a Craiovának. Az ítéletnek minden része elfogadhatatlan. Erősíti, hogy a rendőrséggel össze lehet játszani, hogy a rendőrség tizenharmadikként játékosként befolyásolhatja a mérkőzést” – tette hozzá Mendelényi.

A Honvéd tulajdonosa egyúttal megköszönte a magyar klubok kiállását, illetve a szurkolók támogatását. Arra a kérdésre, hogy Csányi Sándor és az MLSZ támogatja-e a Honvéd fellebbezését és számíthatnak-e segítségre, csak annyival válaszolt a klubvezető, hogy ezt az UEFA alelnökétől, valamint a hazai szövetség illetékeseitől kellene megkérdezni.

„Azt állítja a jelentés, hogy a bírót nem dobták meg. Hogy korábbi meccseket felhozni felesleges. Miért lenne az? Az angolszász jog nagyrészt pont a precedensekre épül. A román szurkolók és szervezők viselkedése mellett sem megyünk el. »A halott magyar a jó magyar« – skandálták. Nem a szurkolásról, hanem Magyarország gyalázásáról szólt a mérkőzés. Veszélyben voltunk, ezt nem mi mondjuk, hanem a mérkőzést biztosító parancsnok mondta. Az UEFA a döntésével mindennel szembe megy, amit állít a fair play melletti és a kirekesztés elleni harcról. Ezek után rasszista magatartás miatt eljárást indítani ellenünk? Mintha valamit gyorsan oda akartak volna csapni nekünk, hogy üljetek le és gondolkozzatok picit, aztán lépjetek tovább. (…) Nem adjuk fel. Lehet, hogy a mérkőzést nem tudjuk megnyerni, de ameddig lehet, az igazunkért harcolni fogunk.”

Kun Gábor, a Honvéd ügyvezetője a fellebbezés technikai hátteréről is beszélt. A csapatnak három napja van jelezni, nem fogadja el az UEFA döntését, az ezzel kapcsolatos papírokat Kun ígérete szerint még ma eljuttatják az európai szövetséghez. Ezt követően újabb öt napja lesz a klub elöljáróinak, hogy részletes dokumentációban próbálják alátámasztani igazukat.

„A nyolcoldalas indoklás ellentmondásokkal van tele. Elfogadhatatlan számunkra, ezért a klub továbbra is mindent megtesz az igazáért.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
UNIVERSITATEA CRAIOVA (román)–BUDAPEST HONVÉD 0–0 – 11-esekkel: 3–1

Craiova, Ion Oblemenco Stadion, 25 000 néző. Vezette: Hunter (Eakin, Argyropoulos – északírek)
U. Craiova: Pigliacelli – Martic (Briceag, 13.), Kelic, Acka, Bancu – Mateiu – Barbut, Cicaldau, Ivanov (Qaka, 75.), Vatajelu (Ionita, 63.) – Roman (Fortes, 94.). Vezetőedző: Corneliu Papura
Bp. Honvéd: Lefkovits (Berla, 40.) – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King, Kesztyűs, Moretti (Uzoma, 73.), Banó-Szabó, Kukoc (Niba, 92.) – Moutari, Kulacs (N'Gog, 78.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Továbbjutott: az Universitatea Craiova, 0–0-val, 11-esekkel

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
5 órája

Megvan, mikor fogadja a Fradi a Bragát az El-ben

Európa-liga
9 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
10 órája

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
14 órája

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
14 órája

„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

Európa-liga
18 órája

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
20 órája

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
2026.02.26. 23:36
Ezek is érdekelhetik