Sakkolimpia: „Rapport semmibe veszi a csapatérdeket”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.16. 11:31
A jochapress.hu felkérte Pintér József nemzetközi nagymestert, kétszeres magyar bajnok sakkozót, hogy értékelje a baki sakkolimpián elért eredményeket. Az azeri fővárosban rendezett tornán a nyílt versenyben a 15. lett a Polgár Judit irányította magyar válogatott.

„Rapport csődöt mondott! Elvégre négy „tojást” (vereséget – a szerk.) begyűjteni az éltáblán, ez nem mindennapi, negatív előjelű bravúr! Rapport csak Nicaragua és Uruguay ellen nyert, amely országok más sportágban sikeresek, de a sakkban eddig még nem villogtak. Megvallom, ha én lennék a kapitány, nem játszatnám őt!”

„Nem a tehetséggel van a baj, hanem a stílussal, a csapatérdek semmibe vételével. Ha egy első táblás jól játszik, az extra tartást ad a csapatnak is. Megint csak a klasszikus példára kell hivatkoznom: Portisch Lajos évtizedeken keresztül legendás harcosként küzdött a mindenkori legnehezebbekkel szemben, rendre hatvanöt-hetven százalékos teljesítményt hozva. Rapportra viszont egyáltalán nem lehet számítani. Ő vagy nem tud, vagy nem akar a csapatért úgy küzdeni, ahogyan az elvárható lenne. Menjen az egyéni versenyekre, ahol sikereket kívánok neki.”

„Almási Zoltán a kilenc partiból megszerzett 7.5 pontjával óriásit alakított, de nem sokkal maradt el mögötte Balogh Csaba sem, aki 9/7-tel zárt. Berkes Ferenc 10/6.5-ös mutatója is jó. Tanítványom, a tizenhét éves Gledura Benjámin többet játszhatott, mint jósoltam, elsősorban Rapport gyengesége miatt. Jellemző, mennyire elvesztette a bizalmat éltáblásunk, hogy az utolsó két fordulóban már nem is kapott játéklehetőséget. Ilyesmi az első húsz csapat esetében egyszerűen nem fordulhat elő!”

„Nem állunk valami jól, hiszen nem tolonganak a tehetséges fiatalok! A felgyorsult fejlődési tendenciák szerint a húszéveseké a világ. Nálunk inkább a harmincasok dominálnak, sőt! Bakiban a legjobb játékosunk, Almási Zoltán a napokban már a negyvenedik születésnapját ünnepelte. A harminchét éves Lékó Péter esetleges visszatérése is csak tüneti kezelést lehetne.”

„A nőknél is rendkívül kevés a bevethető játékosok száma. Tőlük sokan érmet is reméltek, szerintem túlzott optimizmussal. Az utolsó játéknapon be is bizonyosodott, hogy nem olyan jók, hiszen régi mumusuk, a lengyelek 3.5:0.5-re nyertek a mi legjobbjaink ellen, s ezzel a második hely is az övék lett. Magyarországnak meg kellett elégednie a tizenhatodik pozícióval.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik