Asztalitenisz csapat Eb: meglehet a továbbjutás a mieinknek

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2017.09.13. 22:10
null
Az utolsó napon fől el a magyarok sorsa (Fotó: Twitter/ETTU)
A luxemburgi csapat Európa-bajnokság esti programjában a nők a németektől, a férfiak a belgáktól kaptak ki, így csütörtökön dől el, hogy bejutnak-e a saját divíziójuk negyeddöntőjébe.

 

A jól sikerült délelőtti rajt után jóval nehezebb mérkőzés várt férfi és női válogatottunkra a luxemburgi csapat Európa-bajnokság első napján. Az első osztályban szereplő, ötödik helyen kiemelt női csapatunk szövetségi kapitánya Bátorfi Zoltán kényszerből változtatott az összeállításon.

„Póta már a horvátok elleni meccs közben sem érezte jól magát, s mivel a németekkel szemben reálisan nézve minimális az esélyünk, csütörtökön a svédeket viszont mindenképpen le kellene győzni, ezért inkább pihentettem” – mondta, s így Madarász Dóra és Pergel Szandra mellé Nagyváradi Mercédeszt nevezte.

A túloldalon a címvédő és ezúttal is toronymagas esélyes németek a várakozásnak megfelelően két honosított kínaival (Han Ying és Shan Xiaona) álltak fel, mellettük a született német Nina Mittelham került be a csapatba. A találkozó a várakozások szerint alakult, s ugyan Madarásznak és Pergelnek voltak jó pillanatai, papírforma 0:3 lett a vége. Mivel a svédek legyőzték a horvátokat, így a csütörtökön 13 órakor kezdődő magyar–svéd tétje a negyeddöntőbe jutás lesz.

A másodosztályban szereplő férfiaknak a divízió legjobb nyolc csapata közé jutás nem lehet gond, a kérdés legfeljebb az volt, hogy első vagy a második helyről kvalifikálják magukat a csoportból, amiről a szerda esti programban a belgák elleni rangadó volt hivatott dönteni. Mivel az ellenfélnél Cedric Nuytinck személyében volt egy top 100-as játékos (78. a világranglistán), két út vezetett a sikerhez: az egyik, hogy valamelyik játékosunk nagy bravúrral legyőzi, a másik, hogy ő ugyan kettőt nyer, de rajta kívül minden párharc a mieinké lesz. Természetesen ez utóbbi ígérkezett könnyebb feladatnak – már, ha ez egyáltalán könnyűnek nevezhető –, s hajszál híján sikerült is, ám 2:2-nél a mindent eldöntő ötödik meccsen Majoros Bence hatalmas csatában kikapott, így ha csütörtökön 16 órától legyőzi a csapat az eddig nyeretlen észteket, csoportmásodikként jut tovább a másodosztály negyeddöntőjébe.

ASZTALITENISZ, CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUXEMBURG
Nők. 1. osztály. A-csoport:

Magyarország–Horvátország 3:0
Póta Georgina–Durak 3:0 (1, 5, 6), Madarász Dóra–Srebrnjak 3:0 (3, 3, 4), Pergel Szandra–Jeger 3:0 (8, 4, 10)
Németország–Magyarország 3:0
Han Ying–Madarász 3:1 (2, –6, 7, 4), Shan Xiaona–Pergel 3:0 (9, 9, 3), Mittelham–Nagyváradi Mercédesz 3:0 (5, 5, 9)
Németország–Svédország 3:1, Svédország–Horvátország 3:1
Az állás: 1. Németország 2 győzelem, 2. Svédország 1 (4:4), 3. Magyarország 1 (3:3), 4. Horvátország 0

Férfiak. 2. osztály. G-csoport:
Magyarország–Finnország 3:0
Lakatos Tamás–O’Connor 3:0 (9, 8, 3), Szudi Ádám–Rasanen 3:0 (4, 6, 9), Majoros Bence–Naumi 3:0 (2, 5, 10)
Belgium–Magyarország 3:2
Nuytinck–Majoros 3:0 (4, 8, 11), Lambiet–Szudi 1:3 (6, –6, –8, –8), Allegro–Lakatos 1:3 (–5, –9, 10, –7), Nuytinck–Szudi 3:1 (7, –9, 9, 10), Lambiet–Majoros 3:2 (9, 5, –6, –13, 10)
Belgium–Észtország 3:0, Finnország–Észtország 3:0
Az állás: 1. Belgium 2, 2. Magyarország 1 (5:3), 3. Finnország 1 (3:3), 4. Észtország 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik