Motorsport: még négy hónapig tarthat Talmácsi gyógyulása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 11:44
Talmácsi Gábor saját bevallása szerint élete legnehezebb évét éli, miután lassú a gyógyulása a superbike-vb-sorozat júniusi balesete óta, ahol felrobbanó motorblokkjának kirepülő alkatrésze törte el a sípcsontját. A világbajnok gyorsasági motoros a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: négy műtét után egy izomrész hiányzik a lábából, ezért nem tud váltani, gyógyulása négy hónapig is eltarthat még, de utána ismét világbajnoki sorozatban fog versenyezni.

„Életem folyamán az idei volt a legnehezebb szezonom: négy lábműtéten vagyok túl, az utolsó három és fél hónapja volt; most annak örülök, hogy tudok már foglalkozni patronált versenyzőim dolgaival és a csapatommal. Legfőképp pedig annak, hogy egyáltalán már tudok járni a lábaimon, mert itt olyan súlyos sérülésről volt szó, amitől még mindig bicegek kicsit és a teljes gyógyuláshoz kell még három-négy hónap" – mondta a műsorban Talmácsi.

„Nagyon nagy baleset volt, de immár mindennap végzek rehabilitációs tréningeket. Ami a legnagyobb nehézséget jelentette, hogy elvesztettem egy izomrészt, amit eltávolítottak a lábamból. Ez azért felelt, hogy a bokámat tudjam fel- és lebillenteni, vagyis most motoron a váltót még visszafelé nem tudom húzni, illetve csak egyet-egyet megy a váltás – így egy világbajnoki sorozatban még nem tudnék motorozni. Az orvosok azzal biztatnak, hogy a többi izomrész majd átveszi ezeket a funkciókat, úgyhogy fogok én még világbajnoki sorozatban versenyezni" – hangsúlyozta Talmácsi Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik