Tusványos 2023: „A sérülés és sebesség nem egyenesen arányos”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.21. 15:21
null
Talmácsi Gábor, Gyenes Emánuel és Kádár Zoltán (Fotó: Mravik Gusztáv)
A Dakar-ralin eddig tizenháromszor elinduló Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, valamint Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motorversenyző volt a vendége a Motoroslegendák, régi motorosok című beszélgetésnek, amelyhez egy videóüzenet erejéig csatlakozott Szujó Zoltán, a Sportrádió műsorvezetője, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke is.

A tusnádfürdői rendezvény moderátora, Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió riportere (aki öt éve maga is motorozik, igaz, csak a közutakon) első kérdéséből kiderült, a két kiváló sportoló itt, a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában találkozott először személyesen.

Talmácsi először látogatott el Erdélybe, Magyarországhoz legközelebbi versenyhelyszíne Brno volt. Gyenes ellenben sokat versenyez az anyaországban, sőt három bajnoki címe is van enduróban. Talmácsi négyévesen ült először motorra, s noha több sportágat kipróbált, igazán a motorsporthoz volt tehetsége, amit a sikerei mellett az is jelez, hogy négy gyári csapattal is volt szerződése karrierje során.

Visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól, 2500 gyereket tanított meg a motorozás fortélyaira. Tusnádfürdőre egyik klasszis sem motoron érkezett, ám Gyenes a gépeit magával hozta, mert a fesztivál után indul a soron következő versenyére, a kedden rajtoló Red Bull Romaniacs Hard Enduróra, amelyen immár huszadszor áll rajthoz. Ő 17 évesen kezdte a sportágat, és szerencsésnek mondhatta magát, hiszen 2018-ig lényegében sérülés nélkül versenyzett, ezt követően azonban másfél év alatt a kezét és a lábát is eltörte, s mindkettő műtéttel járt. Talmácsi hangsúlyozta, „a sérülés és sebesség nem egyenesen arányos”. Ő maga sérülés miatt hagyta abba, de nem bukás vetett véget a pályafutásának, hanem egy műszaki hiba: felrobbant a motorblokkja.

Karrierje során sokszor meg kellett küzdenie azzal, hogy nem ő volt az első számú pilótája az istállónak, de saját bevallása szerint egy alkalomtól eltekintve ezzel a kihívással is megbirkózott. Az első ugrást a karrierjében a 2005-es év vb-harmadik helye hozta el, már a Red Bull színeiben; ezt követően ismerte meg nevét a nagyközönség, és lett aztán egy ország kedvence. 2007-ben nyert világbajnokságot. Már az első teszten pályacsúcsot futott, ami magabiztossá tette – végül öt pont előnnyel lett világelső félgyári motorral. „Ha a pályafutásomra gondolok, elsőként az a tíz év jut eszembe, amit versenyzőként átéltem, noha a legfontosabb pillanata kétségkívül a vb-cím megszerzése volt” – mondta.

Gyenes Dakar-karrierje 2007-ben kezdődött; a költségek miatt sokáig nem bízott benne, hogy valaha is rajthoz állhat a nevezetes erőpróbán. Teljesen váratlanul kapta meg a lehetőséget, a feladata első nekifutásra annyi volt, hogy érjen célba. Ez sikerült, végül a 46. lett, s 9. az újoncok között. A következő nekifutásra viszont kiesett, gyorsan szembesült tehát a Dakar kihívásaival. Azóta bekerült a legendák közé, hiszen túl van a 10 célba érésen (13 indulásból 11 befutónál tart). Szerinte arra még várni kell, hogy – a kor szellemének megfelelően – a benzines gépekről e-motorokra váltsanak a Dakar résztvevői.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik