Autósport: Szabó Krisztián újra Európa-bajnok ralikrosszban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 09:57
Szabó Krisztián megvédte címét a Super 1600-as kategóriában a ralikrossz Európa-bajnokságon.

Csapata tájékoztatása alapján a magyar versenyző a vasárnapi, németországi szezonzárón már az elődöntőben biztossá tette újabb győzelmét, amely autókrosszos sikereivel együtt már az ötödik kontinentális bajnoki címe.

„Mondják, hogy nehezebb megvédeni a bajnoki címet, mint megnyerni – kezdte értékelését a Volland Racing 25 éves versenyzője. – Most én voltam az üldözött, mindenki engem akart elkapni. Nem is tudom, melyik év volt nehezebb, hiszen tavaly még nem volt veszítenivalóm, idén kicsit okosabban kellett játszanom, más feladatot kellett teljesítenem.”

Szabó pályafutása során ötödször nyert európai sorozatot: kétszer győzött az autókrossz junior Európa-kupájában, egyszer a már teljes értékű FIA Európa-bajnokságnak minősülő Buggy 1600 géposztályban, s most már kétszer a ralikrossz Super 1600-as kategóriájában.

Az összetett végeredménye hat verseny után: 1. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia) 137 pont, 2. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia) 127, 3. Jussi-Petteri Leppihalme (finn, Renault Twingo) 121

A ralikrosszban zárt, épített pályán versenyeznek a pilóták, gyakoriak és megengedettek az ütközések. Autókrosszban karosszéria nélküli autókkal indulnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik