Autósport: Verstappen nyomdokaiba lépne Molnár Martin

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 14:31
null
Molnár Martin és Max Verstappen (Fotó: MOTAM)<br />
Molnár Martin nem titkolt vágya, hogy az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen nyomdokaiba lépjen. A fiatal tehetség az első lépéseit hamarosan meg is teheti, hiszen ott van a nívós Richard Mille Young Talent Academy utánpótlás-nevelő program jelöltjei között.

Molnár Martin egyedüli magyarként került be a Richard Mille Young Talent Academy idei jelöltjei közé. A 15 éves pilóta hét másik gokartossal fog megküzdeni azért, hogy őt találják a legalkalmasabb versenyzőnek. Ha pedig ez összejön, akkor hatalmas lépéselőnnyel kezdheti meg karrierjét az együléses sorozatokban.

A Nicolas Todt fémjelezte All Road Management által szervezett programot 2018-ban hívták életre. Célja, hogy minden évben találjon egy ifjú tehetséget (az idei kiírásban a 2007. január 1-e és a 2009. április 1-je között született versenyzők vehetnek részt), aki nem tagja egyetlen nagy gyártó utánpótlás-nevelő programjának sem. Az idei jelöltek nevét nemrég hozták nyilvánosságra, és a nyolcfős listán a MOTAM pilótájának neve is szerepel.

„A magyar autósport történetében ritka, hogy egy fiatal tehetség részt vehet egy ilyen rangos válogatón. Molnár Martinnak, családjának, szponzorainak, a Hungarian Motorsport Academynek és a MOTAM-nak is nagy siker, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a legjobb 8 pilóta egyikeként Martin is pályára léphet Navarrában. Már a kiválasztás is igazolja, hogy Martin fényes jövő előtt áll és az eredménytől függetlenül páratlan tapasztalatokkal gazdagodik majd” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

Az ifjú pilóták először a Formula Medicine létesítményébe látogatnak el az olaszországi Viareggióba. A többek között élsportolók számára mentális, orvosi és fizikai felkészítést nyújtó komplexumban október 9-én töltenek el egy napot. Egy héttel később, október 17-én és 18-án pedig már autóba is kell ülniük a spanyolországi Navarra Circuit-en.

A döntéshozók a pilóták ottani teljesítménye alapján választják ki azt az egyet, aki mesés lehetőséghez jut: indulhat a spanyol Formula–4-es bajnokságban, méghozzá az MP Motorsport színeiben. Az istálló az F2-ben és az F3-ban is szerepel, és tavaly náluk szerepelt a Formula–1 előszobájaként számon tartott sorozat bajnoka, Felipe Drugovich.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik