Vívás: „Megyünk Párizsba!” – így élték meg tőrözőink a kvótáról döntő feszült pillanatokat

Kettőből kettő – erre volt a legnagyobb esély, ám mégis nagy bravúrként jellemezhetjük, hogy összejött: a magyar tőrvívás két versenyzőt küldhet harcba Párizsban.

Hogy csapataink nem szereznek kvótát, már korábban eldőlt, az viszont, hogy Dósa Dániel és Pásztor Flóra pástra léphet az olimpián, csak vasárnap késő este vált biztossá, hiszen a washingtoni Grand Prix-viadallal zárult a kvalifikáció.

A „hogyan tudta meg, hogy megvan a kvóta” és a „hogyan élte meg a versenyt és a feszültséget” kérdésre válaszolva a két, még Washingtonban tartózkodó magyar tőröző teljesen eltérő estéről számolt be a Nemzeti Sportnak.

„Feszült voltam, ám igyekeztem kizárni mindent, még a táblát sem néztem meg, kizárólag azt, kivel vívom az első asszót  – mondta Dósa Dániel. – Tudtam, hogy jó pozícióban vagyok, hogy nem kell feltétlenül kiemelkedő eredményt elérnem ahhoz, hogy megszerezzem a kvótát, de tudtam azt is, hogy ezzel sem szabad foglalkoznom, csak arra kell figyelnem, hogy én adjam a következő tust. Annyira jól sikerült, hogy az ugyan feltűnt, hogy egy idő után a többiek a mellettem lévő pástot figyelik, ám az nem villant be, mit néznek. És az sem tudatosult bennem, hogy mikor üvöltenek fel, és minek is örülnek. Amikor megnyertem a saját asszómat, és túl voltam a kötelező tisztelgésen, akkor jött az edzőm, Szirmai Benedek, s mondta, hogy vége az izgalmaknak, megyünk Párizsba. Nagyon örültem a mondatának, ugyanakkor meg is lepett, hogy ilyen hamar, már a hatvannégyes tábla első körében eldőlt a kvóták sorsa.”

Dósa Dániel rengeteget tett azért, hogy 24 év után ismét legyen magyar férfi tőröző a nyári játékokon. Például azzal, hogy minden edzésen fejlődni akart, hogy a versenyek után levonta a tanulságokat, hogy összeszedett és tudatos volt, s ez olyannyira igaz, hogy „mindent leépítettem, ami nem volt jó hatással a vívásomra, mindent a vívásnak rendeltem alá”.

Valami hasonlót tett Pásztor Flóra, aki ugyan ott volt Tokióban is, hiszen akkor a női tőrcsapat megszerezte a kvótát, ám ezúttal a Törekvés SE vívójának voltaképpen egyedül kellett megküzdenie a mezőnnyel. Nem csoda, hogy Washingtonban a korábbiaktól eltérő lelkiállapotban lépett pástra.

„Nagyon nehéz teherrel a vállamon érkeztem Washingtonba. Sohasem tapasztalt testi tüneteket is produkáltam, a hányinger mellett éreztem, hogy a megszokottnál jóval idegesebb vagyok, ám szerencsére mindez a páston elmúlt  – árulta el Pásztor Flóra. – Viszont az idő múlását, azt, hogy lassan telnek a percek, nem viseltem jól. Az első asszómat megnyertem, aztán a másodikban a regnáló világbajnokot, az olasz Alice Volpit »kaptam ki«. A saját asszóm mellett fél szemmel a brit vetélytársam meccsét is figyeltem, hiszen Carolina Stutchbury mögöttem állt a kvótáért folyó harcban, de nem sokkal. Láttam, hogy négy négy az állás, aztán én kikaptam, s mire az én meccsem véget ért, a brit lány állt nyerésre: tíz kilenc volt az eredmény a javára. Ekkor egy kisebb hisztériás rohammal elvonultam a teremből egy különálló boxba, s csak azt az eredményközlő oldalt nyitottam meg, amelyen nem látod az asszót, csak a lámpák villannak fel a találatnál. Amikor Stutchbury tizenkettő tízre vezetett, még inkább elszomorodtam. Aztán valami csoda folytán fordított a kanadai ellenfele, akit utána egyébként jól meg is ölelgettem, s megdicsértem, milyen ügyes volt…”

A brit kiesése után elkezdtek özönleni Pásztor telefonjára az „Irány Párizs!” típusú üzenetek, ám ő gyorsan lecsillapította a kedélyeket.

„Tudtam, hogy az ukrán Alina Polozjuk még bezavarhat a képbe, ha remekel Washingtonban, úgyhogy mindenkinek megírtam, várjunk még kicsit az ünnepléssel  – folytatta Pásztor, aki nem sokkal később, miután az ukrán kikapott, mégiscsak örülhetett, s kvótával a zsebében immár előre is tekint: – Egyelőre még a boldogság érzése a legerősebb bennem, ám azért már bekúszik a cél is a szemem elé, mert nemcsak pástra szeretnék lépni az olimpián, hanem jól is szerepelni.”