Vívás: Somody Soma a férfi párbajtőr MK győztese

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 08:19
Somody Soma (Fotó: hunfencing.hu)
Szombaton reggeltől késő estig zajlott a párbajtőrözők MK-fordulója (egyben U23-as körversenye) a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban – egyéni világbajnokaink meglepően hamar elbúcsúztak a küzdelmek során.

Kezdődött azzal, hogy 240 férfi párbajtőröző nevezett az aktuális Magyar Kupa-fordulóra, amelyben egyben U23-as európai körverseny is, így aztán a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban egy gombostűt sem lehetett leejteni, kiváltképp, hogy a nők is pástra léptek. 

A férfiaknál mindenki ott volt, aki számít ebben a fegyvernemben, a nőknél Kun Anna és Muhari Eszter nem indult. 

Aztán folytatódott azzal, hogy a 32 közé jutásért a fiatal Kulcsár Viktor elbúcsúztatta 2019 egyéni világbajnokát, Siklósi Gergelyt (15:12) – majd jött a következő fordulat, mégpedig az, hogy a két jó barát, a vb-cím védője, Koch Máté és Európa-bajnok csapattársa, Andrásfi Tibor a nyolcaddöntőben szembe került egymással. Ezúttal Andrásfi nyert (15:8), csakhogy a négy közé már ő sem jutott be, mert a portugál Miguel Frazao megállította (15:11). 

A válogatottból így már csak Nagy Dávid maradt állva, s ő kitartott a végsőkig, hiszen bejutott a döntőbe, ahol aztán némi meglepetésre a 19 éves Somody Soma legyőzte őt (15:9). 

A nőknél a magyarok közül Gnám Tamara és Borsody Emma verekedte fel magát a nyolcas táblára a 155 indulót számláló mezőnyben, Gnám a négy közé is bejutott, végül harmadik lett. 

VÍVÁS
MAGYAR KUPA ÉS U23-AS EURÓPAI KÖRVERSENY, GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK 
Párbajtőr. Egyéni. Férfiak: 1. Somody Soma (MTK), 2. Nagy Dávid (Vasas SC), 3. Miguel Frazao (portugál) és Clement Metrailler (svájci). Nők: 1. Anna Makszimenko (ukrán), 2. Angeline Favre (svájci), 3. Gnám Tamara (TSC) és Vanie Gogniat (svájci) – a MK szempontjából 2. Borsody Emma BVSC-Zugló), 3. Jakobi Júlia (PTE-PEAC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik