Vívás: „Bízunk benne, hogy nem komoly Szilágyi Áron sérülése”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 20:41
null
Az olimpián kárpótolná a magyar férfi kardcsapat a magyar közönséget amiatt, hogy a hazai rendezésű világkupa-viadalon a negyedik helyet szerezte meg. Decsi Tamással és Gémesi Tamással beszélgetett az NSO Tv.

„Nagyon hullámzó és érzelemdús volt a mai nap, voltak pillanatok, amikor mi is nagyon izgultunk, főleg az első mérkőzésen, az nagyon nehéz volt. Aztán kezdett kiegyenesedni minden, de először az elődöntő, majd a bronzmeccs is elment nüanszokon. Így végül csalódással zárult a nap” – összegzett Gémesi Csanád az NSO Tv-nek. 

A bronzmeccs ráadásul eleve rosszul kezdődött, hiszen Szilágyi Áront már az első asszóban le kellett cserélni sérülés miatt – a csapattársak is csak bíznak benne, hogy nincs komoly baja háromszoros olimpiai bajnokunknak. Így a helyére beálló Decsi Tamás lett a befejező emberünk, s igazán csak azt sajnálhatja, hogy épp a vége nem sikerült. Többek között erről is beszél videónkban, ahogy szóba kerül az olimpia, és az arra való felkészülés is. 

 

VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST
Kard. Férfiak. Csapat. 
Nyolcaddöntő: Magyarország–Kazahsztán 45:43 (Gémesi Cs. +4, Szatmári +1, Szilágyi –3). 
Negyeddöntő: Magyarország–Irán 45:27 (Gémesi Cs. +10, Szilágyi +9, Szatmári –1). 
Elődöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:36 (Szilágyi 0, Gémesi Cs. –4, Szatmári –5). 
A harmadik helyért: Németország–Magyarország 45:43 (Szilágyi +2, Decsi T. +2, Gémesi Cs. –1, Szatmári –5) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik