Asztalitenisz ob: megállt az idő – minden számban címvédés

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 17:51
Madarász Dóra és Szudi Ádám (Fotó: Koncz Márton)
Az ob utolsó napján kiosztották az érmeket, az aranyat mind az öt számban a címvédő vitte haza, így a verseny legeredményesebb játékosa a két aranyat és egy bronzot szerző Ecseki Nándor lett, éppen csak megelőzve a két-két első hellyel záró Szudi Ádámot és Madarász Dórát.

 

Túlzás lenne azt állítani, hogy az asztaliteniszezők győri országos bajnokságán berúgta az ajtót az új generáció: mind az öt számban ugyanaz győzött, aki tavaly, s a döntősök, a dobogósok többsége is a már rutinosabbak közül került ki. Persze azért akadt néhány üdítő kivétel, mint például a Molnár Dávid, Szántosi Dávid páros ezüst-, vagy a Lei Balázs, Varga Botond és a Barcsai Sophie, Dohoczki Nóra duó bronzérme, de összességében a fiatalok inkább csak ijesztgettek, valós veszélyt nem jelentettek az aktuális élmezőny tagjaira.

A nőknél Madarász Dóra és Bálint Bernadett uralta a versenyt, előbbi két számban indult, s mindkettőben eljutott az aranyig, ezzel vegyes párosban négyszeres (kettőt Kosiba Dániel és immár kettőt Ecseki Nándor partnereként szerzett), egyesben pedig már hatszoros magyar bajnok. Ami pedig Bálintot illeti, azzal, hogy három számban is döntőt játszott, pályafutása eddigi legjobb országos bajnokságát tudja maga mögött, ráadásul az egyes és a vegyes páros ezüstje mellé odatette a női páros aranyát – ebben a számban a mostani a harmadik elsősége, s ebből ez volt a második Nagyváradi Mercédesz oldalán.

A férfiaknál is két játékost érdemes kiemelni, Ecseki Nándort és Szudi Ádámot. Ecseki most is bebizonyította, hogy párosban szenzációs, a férfiaknál Szudival, vegyesben pedig Madarásszal szaladt át a mezőnyön, s ugyan akadtak nehezebb meccsei, összességében nem lehetett kérdés, hogy Ecseki az aktuális párral mindkét aranyat elviszi, az egyesben szerzett bronz pedig a ráadás. Szudinak is kettő jutott a legfényesebb éremből: párosban ugyebár Ecsekivel győzött, emellett a királyszám, azaz a férfi egyes első helyét is megszerezte, mivel címvédőként a tavalyelőtti bajnok Majoros Bencét győzte le látványos pontokkal teli mérkőzésen – ezzel egyesben öt, párosban pedig négy aranynál jár.

A verseny összmérlege tehát öt versenyszám, öt címvédés.

Az országos bajnokság valóban több területen – helyszín, szervezés – megújult, ám ahol talán a legfontosabb lenne, az asztaloknál, mintha megállt volna az idő...

VÉLEMÉNYEK
MADARÁSZ Dóra, az egyes és a vegyes páros bajnoka: „Örülök, hogy mindkét számban nyertem, különösen, hogy ezzel egyesben és vegyes párosban is megvédtem a címemet. Igyekeztem elengedni a kezem, a cél az volt, hogy élvezzem a játékot. Bízom benne, hogy a közelgő olimpiai selejtezőkön is ugyanilyen jól megy majd.”
SZUDI Ádám, az egyes és a páros bajnoka: „Majoros Bencével nagyon jól ismerjük egymást, nem tudjuk meglepni a másikat, ami az asztalnál is látszott. Az ob első két napján betegen játszottam, s még a döntőnél sem voltam teljesen egészséges, ezért a szokottnál is jobban örülök annak, hogy tavalyhoz hasonlóan is két arannyal zártam.”

 

107. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, GYŐR
Férfiak. Egyes. Elődöntő: 
Szudi–Szita 4:0 (5, 1, 4, 4)
Majoros–Ecseki 4:1 (–9, 9, 6, 8, 8)
Döntő: Szudi–Majoros 4:1 (–9, 2, 13, 7, 3) 
Országos bajnok: Szudi Ádám (SPO Rouen)
2. Majoros Bence (Chartres TT)
3. Szita Márton (Hügiéne Bt.) és Ecseki Nándor (SPG Walter Wels)

Páros. Elődöntő: 
Ecseki, Szudi–Lei, Varga 3:2 (7, –8, –10, 2, 5)
Molnár D., Szántosi–Huzsvár, Katus 3:0 (10, 11, 4)
Döntő: Ecseki, Szudi–Molnár D., Szántosi 3:0 (8, 2, 5)
Ob: Ecseki Nándor, Szudi Ádám (SPG Walter Wels, SPO Rouen)
2. Molnár Dávid, Szántosi Dávid (PEAC, Szarvasi ASE)
3. Lei Balázs, Varga Botond (Ambrus Asztalitenisz Akadémia, High Life SE) és Huzsvár Erik, Katus Krisztián (Celldömölki VVSE, TTC Lugau)

Nők. Egyes. Elődöntő: 
Madarász–Hartbrich 4:0 (6, 4, 7, 5)
Bálint–Imre 4:1 (7, –6, 5, 7, 8)
Döntő: Madarász–Bálint 4:0 (5, 6, 9, 6)
Ob: Madarász Dóra (Budaörsi SC)
2. Bálint Bernadett (Győri AC)
3. Hartbrich Leonie (SV Böblingen) és Imre Leila (Budapesti Erdért SE)

Páros. Elődöntő: 
Bálint, Nagyváradi–Dari, Fejős 3:0 (3, 10, 3)
Hartbrich, Szvitacs–Barcsai, Dohoczki 3:2 (1, 8, –6, –9, 10)
Döntő: Bálint, Nagyváradi–Hartbrich, Szvitacs 3:0 (12, 5, 12)
Ob: Bálint Bernadett, Nagyvárdi Mercédesz (Győri AC, Budapesti Erdért SE)
2. Hartbrich Leonie, Szvitacs Alexa (SV Böblingen, Győri AC)
3. Dari Helga, Fejős Anna (Budaörsi SC, Kiskunmajsai AC) és Barcsai Sophie, Dohoczki Nóra (Győri AC, Budaörsi SC)

Vegyes páros. Elődöntő: 
Ecseki, Madarász–Molnár I., Balogh 3:1 (9, 9, –9, 3)
Kishegyi, Bálint–András, Nagyváradi 3:2 (–10, –4, 5, 7, 9)
Döntő: Ecseki, Madarász–Kishegyi, Bálint 3:0 (3, 11, 4)
Ob: Ecseki Nándor, Madarász Dóra (SPG Walter Wels, Budaörsi SC)
2. Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett (Városi SE Dunakeszi, Győri AC)
3. Molnár István, Balogh Ágnes (SV EBE St. Urban, Békési IAA) és András Csaba, Nagyváradi Mercédesz (TTC Bad Homburg, Budapesti Erdért SE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik