Asztalitenisz: hangulatos ünnepséggel köszöntötték a 90 éves Volper Lászlót

Vágólapra másolva!
2024.03.27. 11:39
Az egykori tanítvány, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Gergely Gábor (balra) és Kovacsics Imre, a szövetség elnöke köszöntötte a 90 éves Volper Lászlót (Fotó: MOATSZ)
Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) elnöke és a világbajnok Gergely Gábor is köszöntötte Volper László mesteredzőt a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, melyet az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény szervezett.

Az ünnepelt közel egyórás, videobejátszásokkal és hangfelvételekkel illusztrált előadást tartott pályafutásának fontosabb állomásairól.

Volper László 1934. március 27-én született, a Csillaghegyi Általános Iskolából indult. Tíz évig dolgozott a női válogatott edzőjeként, a férfiaknál is kilenc évig kis megszakításokkal. A női válogatott az ő irányításával lett Európa-bajnok először 1982-ben Budapesten, majd 1986-ban Prágában. A szép eredmények közül kiemelkedik, hogy 1986-ban Bátorfi Csilla – 17 évesen – egyéniben is Eb-t nyert, ebben a számban azóta nem győzött magyar asztaliteniszező.

Volper László a KSI-ben huszonhét év alatt saját becslése szerint nagyjából 2000 gyerek kezébe adott ütőt, a serdülő- és az ifjúsági válogatott kapitányaként pedig nem kevesebb, mint 46 Európa-bajnoki dobogós helyezésben vállalt részt. 2011-ben hagyta abba a foglalkozást a versenyszerű asztalitenisszel, de nyolcvanéves korán túl is heti rendszerességgel tartott időseknek asztalitenisz edzéseket.

„Munkássága és elhivatottsága a sport iránt példaértékű, és az általa nyújtott inspiráció ma is él a tanítványokban és a sportágban. A magyar asztalitenisz sportban betöltött szerepe és a fiatal tehetségek fejlesztésében nyújtott hozzájárulása méltán teszi őt az egyik legtiszteletreméltóbb edzővé” – áll a MOATSZ közleményében.

Volper László munkáját Sportújságírók Díjával (1986), ISM Bay Balázs Edzői Életműdíjjal (2004), a Magyar Országos Asztalitenisz-szövetség Életműdíjával (2004), a Magyar Sportért Életműdíjjal (2009) és Asztalitenisz Életműdíjjal (2016) ismerték el.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik