A fallabdázó Farkas Balázs elődöntős Calgaryban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 10:59
Farkas Balázs továbbjutott (Fotó: Magyar Fallabda (Squash) Szövetség/Facebook)
Farkas Balázs bravúros győzelemmel bejutott a legjobb négy közé a fallabdázók körversenyének 78 ezer dollár összdíjazású, ezüst besorolású versenyén Calgaryban.

A magyar szövetség közlése szerint a világranglistán 53. Farkas Balázs a negyeddöntőben a svájci Dimitri Steinmann (40.) ellen lépett pályára, és három szettben 52 perc alatt diadalmaskodott.

„Úgy érzem, minden szettben kiegyensúlyozottan, kevés hibával játszottam. A tegnapi taktikához hasonlóan jól lassítottam a játékot és ha opció adódott, jó döntést hozva mozgattam az ellenfelemet. A szettek vége fele sikerült dominálnom és kidolgozott helyzetekből nyerőket is ütni. Fizikailag kisebb visszaesés volt a harmadik játék vége felé, de hamar tovább tudtam lendülni rajta és így tartani a mérkőzés tempóját” – nyilatkozta a magyar játékos, aki karrierje során először elődöntős egy PSA World Tour-viadalon.

Farkas Balázs az elődöntőben – magyar idő szerint csütörtökön 1.45 órakor – a torna első kiemeltjével, a világranglistán harmadik perui Diego Eliasszal találkozik.

Eredmény, negyeddöntő
Farkas Balázs–Dimitri Steinmann (svájci) 3:0 (6, 7, 9)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik