Megkoszorúzták a száz éve elhunyt Szekrényessy Kálmán sírját

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 12:56
null
Az MTK Baráti Kör képviselői helyezik el koszorújukat Szekrényessy Kálmán sírján (Fotó: Földi Imre)
Címkék
Halálának századik évfordulója alkalmából megkoszorúzták Szekrényessy Kálmán (1846–1923) sírját a Fiumei úti sírkertben.

A korszakos sportember földi maradványait tizenöt éve szállították át a rákoskeresztúri Új köztemetőből az ország számos nagy halottját őrző temetőbe, az idők során azonban elhanyagolt, lepusztult állapotba került a sírhely, így azt a centenáriumi évfordulóra felújították az MTK Baráti Kör finanszírozásával, az Aranycsapat Testület és a Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság szervezésében, a Nemzeti Örökség Intézete közreműködésével. Tervben van, hogy a közeljövőben a mostani egyszerű földsír helyére a századforduló korszakos sportalakjához méltó kősírt emelnek, egyelőre azonban be kellett érni a meglévő helyrehozásával, feldíszítésével fenyőágakkal.

A pénteki esemény szervezője, Joó Alfréd MTK-klubtörténész előzetesen elmondta, a 2008-as ünnepélyes újratemetésen mintegy háromszáz tisztelő emlékezett, ezúttal örülne, ha legalább annak a körnek a tizedrésze megjelenne. Végül csupán néhányan vettek részt az ilyenformán meglehetősen szűk körű megemlékezésen, pedig Szekrényessy Kálmán bámulatos életműve valóban tiszteletet érdemel: ő volt a magyar úszósport úttörője, az első magyar igazi sportlap megalapítója, író, szerkesztő, repülőgép-konstruktőr, több sportág hazai meghonosítója, a Balaton és a Boden-tó első átúszója, az Irodalmi Társulat titkára, a kerékpár és az erőgép szavak megalkotója, nem mellékesen pedig – a kezdeményező adatai szerint – huszonhat egyesület alapításából vállalt szerepet. Közülük kiemelkedik a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK), amelyet Teréz körúti lakásán hívtak életre 1888. november 16-án.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik