Asztalitenisz csapat Eb: a svédekkel szemben hajszál hiányzott a csodához

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 22:55
null
Szudi Ádám remek játékkal győzte le Kristian Karlssont (Fotó: ETTU)
Szenzációsan játszó férfi asztalitenisz-válogatottunk közel állt a kontinenstorna legnagyobb szenzációjához, ám végül óriási csatában, három meccslabdáról 3:2-re kikapott a svédektől a négy közé jutásért vívott találkozón.

 

Jelentkezzen, aki a magyar–svéd negyeddöntő előtt arra fogadott volna, hogy négy párharc után 2:2-re áll majd a meccs úgy, hogy 2:1 után a skandinávok egyenlítettek.

Senki?

És arra, hogy az ötödik meccs ötödik szettjében három meccslabdánk is lesz?

Senki?

Nem csoda. A malmői Európa-bajnokság férfi csapatversenyének negyeddöntője előtt az esélyek finoman szólva sem a mieink mellett szóltak. Tulajdonképpen már az is óriási meglepetésnek számít, hogy a magyar válogatott érintett volt a negyeddöntőben, mert ehhez egy körrel korábban az ugyancsak esélyesebbnek tartott angolokat kellett legyőzni. Arra a 3:2-es diadalra is sokan felkapták a fejüket – férficsapatunk a nyolc közé legutóbb a 2011-es gdanski Eb-n jutott el –, de azt gyaníthatóan senki nem gondolta, hogy a svédeket hazai környezetben megverheti a magyar csapat.

De miért is jutott volna eszébe bárkinek, amikor a két válogatott között – legalábbis papíron – még jelentős a különbség. Amellett, hogy a svédek az európai ranglista 2. helyezettjei (a mieink ugyanitt a 15. pozícióban állnak), egyénileg is káprázatos az eredménylistájuk: ha csak a legfontosabbakat említjük, a párosban világ- és Európa-bajnok Kristian Karlsson (európai ranglista 7.), 2020 egyéni vb-ezüstérmese, Truls Möregardh (8.), 2019 egyéni vb-ezüstérmese, a párosban vb-aranyérmes Mattias Falck (13.), valamint a csapatban vb- és Eb-bronzérmes Anton Källberg (19.) és Jon Persson (47.) alkotja a keretet. Ezzel szemben nálunk az Ecseki, Szudi páros 2020-ban szerzett Eb-bronza, valamint a nemzetközi versenyekről néhány valóban szép skalp szerepel a mieink dicsőséglistáján.

Az asztalnál viszont ezt a különbséget mégiscsak el lehet tüntetni, amit a malmői negyeddöntő is bizonyított. A Muskó Péter szövetségi kapitány által asztalhoz küldött Majoros Bence (39.), Szudi Ádám (54.), Lakatos Tamás (84.) trió magyar csapattól nagyon régen látott produkcióval rukkolt ki. Már az is biztató volt, hogy Majoros végig pariban volt Möregardhdal, sőt a harmadik szettben négy játszmalabdája is volt, a folytatás azonban már-már álomszerűen alakult. Szudi és Lakatos is rendkívül higgadt, okos és tegyük hozzá, minőségi játékkal győzött, előbbi Karlsson, utóbbi Källberg ellen – Lakatos ezzel már négyből négynél jár, azaz továbbra is veretlen az Eb-n. Ezen a ponton vezettünk 2:1-re, majd miután Möregardh hozta a papírformát Szudival szemben, lett 2:2.

Egyetlen meccs, a Karlsson–Majoros csata döntött. A nyomás már egyértelműen a svéden volt. Majoros az első két szettben csodálatosan játszva 2:0-ra elhúzott, a svéd visszakapaszkodott, majd a mindent eldöntő ötödik etapban Majoros 10:8-nál két meccslabdához jutott, sőt 11:10-nél ott volt a harmadik lehetőség is, ám sajnos egyikkel sem tudott élni, így a hazaiak három és fél órás csata végén az ebben a sportágban létező legkisebb különbséggel legyőzték a mieinket.

Magyar férfiválogatott legutóbb 1988-ban, Párizsban jutott be Eb-n a négy közé, azóta nem voltunk ennyire közel az elődöntőhöz – ezek után joggal bízhatunk abban, hogy az újabb esélyre nem kell megint 35 évet várnunk.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MALMÖ
Férfiak. Negyeddöntő
Svédország–Magyarország 3:2

Möregardh–Majoros Bence 3:0 (9, 8, 10)
Karlsson–Szudi Ádám 2:3 (–6, 7, –10, 7, –5)
Källberg–Lakatos Tamás 1:3 (5, –11, –11, –11)
Möregardh–Szudi 3:1 (8, –11, 3, 4)
Karlsson–Majoros 3:2 (–8, –9, 3, 6, 11)
Németország–Horvátország 3:2, Portugália–Dánia 3:2, Franciaország–Belgium 3:1

Nők. Negyeddöntő:
Németország–Olaszország 3:0, Portugália–Svédország 3:1, Franciaország–Szlovákia 3:1, Románia–Spanyolország 3:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik