Tusványos 2023: „A síelés szerelem volt első lesiklásra” – Farkas Henrietta

Különleges csúcsteljesítményeket elérő sportolónők voltak egy pénteki pódiumbeszélgetés vendégei a Tusványoson a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában: Farkas Henrietta, felvidéki látássérült alpesi síző, 11-szeres paralimpiai bajnok, 17-szeres világbajnok, akit 2019-ben a világ legjobb női fogyatékos sportolójának választották és az idei M4 Sport – Az Év Sportolója Gála díszvendége volt a budapesti Operaházban, továbbá Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Lubics Szilvia ultrafutó, többszörös Spartathlon-győztes. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere moderálta a beszélgetést.

Mint kiderült, sokáig egyikük sem gondolta, hogy sportolók lehetnek. Lubics Szilvia azt mesélte: „A sport és én nagyon sokáig távol álltunk egymástól, és még ma is nehéz magamat sportolónak nevezni, talán 2007-ben éreztem először, hogy ha már van rajtam egy magyar címeres mez, akkor tényleg sportoló vagyok.” Illés Fanni felidézte a kezdeteket: „Amikor lábak nélkül először győztem le úszásban az egyébként jól úszó apukámat, azóta gondolom, hogy lehet keresnivalóm a sportban, a parasportban.” Farkas Henrietta pedig azt elevenítette fel: „Látássérült gyerekként sok mindent nem volt szabad csinálnom, sokszor nekimentem falnak vagy bárminek, anyukám nagyon féltett emiatt mindentől, de én mindig versenyezni akartam, mindig mindenkit mindenben le akartam győzni. Középiskolába elkerültem Lőcsére, ott kinyílt egy új világ számomra, és észrevettem, mennyi mindent sportolhat egy látássérült is. Amikor pedig először álltam sílécre, az nekem szerelem volt első lecsúszásra, ahogy mondani szoktam.”

Illés Fanni és Farkas Henrietta ma már a sportból él, Lubics Szilvia ellenben továbbra is hobbiból sportol. „Én nem vagyok profi, ebből a szempontból kakukktojás vagyok itt, nekem van főállásom és három gyerekem, de talán a történetem tud másokat motiválni, tud erőt adni másoknak, és talán mernek nagyot álmodni – mondta Lubics Szilvia. – Ha az előadásaimból vagy a könyveimből valaki már csak egy mondatot magával visz, akkor én boldog vagyok, és úgy érzem, nem hiába csinálom, amit csinálok. Jó érzés az is, hogy nagyon sokan mondták, miattam kezdtek el futni, de olyan is volt, hogy egy idős házaspár az én példámból erőt nyerve mert idős korában saját cukrászdát nyitni.”

Illés Fanni kifejtette, hogy a sikeres parasportolók elismertsége ugyan nőtt az elmúlt években, de még mindig nem hasonlítható az ép sportolókéhoz. „Az úszásnál maradva, Milák Kristófot vagy Hosszú Katinkát mindenki ismeri, miközben a legsikeresebb paralimpikon az úszó Pap Bianka, az ő nevét sajnos mégis alig ismeri valaki, ami nagy probléma szerintem. Nekem már életcélom, hogy azért küzdjek, a parasportolókat ismerjék el ugyanúgy, mint az olimpikonokat.”

Farkas Henrietta szintén sok olyan történetet tudott felidézni, amikben inspirációt adott másoknak, több szemüveges vagy látássérült gyerek is az ő példáját követve kezdett el sportolni. „Ha csak egyvalakinek tudtam volna ezáltal segíteni, már úgy gondolnám, megérte.”