Európai Játékok: egy héttel a rajt előtt esküt tettek a magyar indulók

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.06.14. 15:35
null
Patakfalvy Luca és Szilágyi Áron (Fotó: Török Attila)
Népes, 180 tagú magyar küldöttség utazik a június 21-én kezdődő krakkói Európai Játékokra, amely előtt a Testnevelési Egyetemen tettek fogadalmat sportolóink.


Ünnepélyes keretek között tettek esküt egy héttel a krakkói Európai Játékok előtt a magyar sportolók szerda délután a Testnevelési Egyetem Athén termében. A népes küldöttség tagjai még úgy is nehezen fértek fel a színpadra, hogy edzőtáborok és válogatóversenyek miatt sokan igazoltan hiányoztak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt pedig térdműtétje okán nem tudott részt venni a fogadalomtételen, de Lengyelországban már ott lesz a csapattal.

A MOB főtitkára, Fábián László szerint az elegáns formaruha a sportolói egységet jelképezi, a multisportesemények azért is különlegesek, mert ilyenkor a különböző sportágak képviselői egy nagy csapatot alkotnak. A sportvezető elmondta, az Európai Játékok elérte azt a sportszakmai értéket, amiért létrehozták, az esemény szinte minden olimpiai sportágban része a párizsi kvalifikációnak.

Magyarország sportért felelős államtitkára, Schmidt Ádám a hatszoros olimpiai bajnok kardvívót, Kárpáti Rudolfot idézte: „Akik valaha is reflektorfényben álltak, akik most ott állnak, és akik ezután állnak oda, tudni fogják, hogy érdemes, mert a dicsőség bizony jó dolog.”

„Korábbi kiváló eredményeink is bizonyítják, hogy sportnemzet vagyunk – hangsúlyozta köszöntőjében Schmidt Ádám. Izgalmas megméretés vár Lengyelországban versenyzőinkre. A magyar indulók már azt is győzelemként könyvelhetik el, hogy végigcsinálták a felkészülést, és viselhetik a címeres melegítőt, amely amellett, hogy elvárásokkal jár, erőt is ad nekik. Szeretnénk, ha a sportolóink példaképként arra ösztönöznék a gyerekeket, hogy a rendszeres testmozgás életük része legyen, és higgyenek benne, hogy érdemes küzdeni az álmaikért, céljaikért.”

Schmidt Ádám (Fotó: Török Attila)
Schmidt Ádám (Fotó: Török Attila)


Az eskütétel előtt felcsendült a Queen örök érvényű dala, a We Are the Champions, majd a MOB sajtófőnöke, a Nemzeti Sport korábbi rovatvezetője, Tóth Anita színpadra szólította a sportolókat. A fogadalom szövegét háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk, Szilágyi Áron, valamint Eb-bronzérmes tekvandósunk, Patakfalvy Luca olvasta fel.

Az Európai Játékokat június 21. és július 2. között rendezik Krakkóban és a környező Malopolska régióban. Az eseményen 29 sportágban 7300 versenyző indul, a magyar színeket 180 sportoló képviseli.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik