EJ, vívás: biztosan érmes a párbajtőröző Kun Anna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 17:04
null
Kun Anna a négy között folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
Bejutott a legjobb négy közé, így már biztos érmes a párbajtőröző Kun Anna a krakkói központú Európai Játékokon.

 

A sportági versenyek második napjára is megtelt a Tauron Aréna küzdőtere, előbb a női párbajtőrözők kezdték meg a csoportküzdelmeiket, majd 10 órától már a férfi tőrözők is a pástokon voltak, miközben a nézőtér ezúttal is üresen maradt. Az öt tusra menő asszók közül Kun és Tóth Jázmin négyet nyert meg és kettőt veszített el, Wimmer Dorina 3/3-mal, Muhari Eszter pedig 2/4-gyel fejezte be ezt a szakaszt. A 75 fős mezőnyből 56-an kerültek fel a hiányos 64-es táblára és csak a selejtező nyolc legjobbjának nem kellett vívnia az első fordulóban. A magyarok viszont valamennyien pástra léptek, igaz, egyiküknek sem okozott gondot az első fordulós ellenfele. A másodikban Wimmer Dorina búcsúzott, de a csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok, egyéni vb-ezüsttel és bronzzal is rendelkező, 42 éves észt Irina Embrichhel szemben ez papírforma volt.

A 16 között erős ellenfelek vártak a magyarokra. A világranglistán negyedik Kun Anna – aki az idény során négyszer állt dobogón világkupán vagy Grand Prix-n és egy vk-t meg is nyert – ekkor találkozott Embrichhel és taktikus vívással legyőzte őt. Egy-két tus előnyét végig megőrizte, hiába jöttek válaszok egylámpás találataira, 10–9 után 13–9-re sikerült meglépnie. Az idő már kezdett lejárni, emiatt Embrich kénytelen volt támadni, ami nem az erőssége. A rohanásba torkolló „türelemjáték” négytusos magyar sikerrel ért véget. A januári, dohai Grand Prix-n bronzérmes Muhari a csoportkört a legjobb mutatóval záró svájci Pauline Brunnerrel vívott, és nagyon simán nyert, Tóthot viszont búcsúztatta a hazaiak egyik legjobbja, Renata Knapik-Miazga.

Utóbbival vívott a nyolc között Kun. Megint komoly taktikai ütközet alakult ki, amiből a magyar párbajtőröző jött ki győztesen. Négy-hatos állásról fordított, volt két nagyszerű lábra szúrása is, majd egy együttes találat után, kitörésből, illetve alkarra helyezett tussal 10–7-re alakult az állás. A háromtusos előnnyel pedig jól gazdálkodott a magyar vívó az idő előrehaladta miatt egyre inkább előkészítetlenül akciózó lengyellel szemben. Végül négy találat különbséggel nyert.

Muhari ellenfele a német Alexandra Ehler volt, akivel jó asszót vívott, de végül három tussal alulmaradt.
Kun Anna elődöntője 18.20-kor kezdődik.

Vívásban az egyéni számokban múlt héten, Plovdivban rendezték az Európa-bajnokságot, és a krakkói EJ egyéni számai nem is számítanak bele az olimpiai kvalifikációs összesítésbe. A szerdán kezdődő csapatversenyek viszont nagyon is, és azok Eb-küzdelmek is lesznek.

EURÓPAI JÁTÉKOK
VÍVÁS, NŐI PÁRBAJTŐR
A 64 KÖZÖTT

Kun Anna–Paulina Bajorunaite-Stauske (litván) 15–7
Muhari Eszter–Aube Vandingenen (belga) 15–7
Tóth Jázmin–Solane Beken (belga) 13–10
Wimmer Dorina–Andjela Milicic (szerb) 15–9
A 32 KÖZÖTT
Kun–Ricarda Multerer (német) 15–10
Muhari–Susan Maria Sica (brit) 15–12
Tóth–Nefeli Rodopulu (görög) 7–6
Irina Embrich (észt)–Wimmer 15–8
A 16 KÖZÖTT
Kun–Embrich 15–11
Muhari–Pauline Brunner (svájci) 15–4
Renata Knapik-Miazga (lengyel)–Tóth 15–5
NEGYEDÖNTŐ
Kun–Knapik-Miazga 15–11
Alexandra Ehler (német)–Muhari 15–12

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik