Hetedik férfi párbajtőrcsapatunk a tbiliszi vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 15:18
Siklósi Gergelyék a hetedik helyen zártak Tbilisziben (Fotó: Földi Imre, archív)
Már biztos kvótásként utazott Tbiliszibe férfi párbajtőrcsapatunk, amely elveszítette a negyeddöntőjét, így ezúttal nem éremért küzdött.

 

Nem, nem „adta le” férfi párbajtőrcsapatunk a Csehország elleni negyeddöntőt a tbiliszi világkupaversenyen – miért is tette volna?

A csehek azzal, hogy négy közé jutottak, s ugyanez nem sikerült a svájciaknak (akik amúgy nagyot mentek az olaszok ellen ugyanebben a kanyarban, hiszen befejező emberük 17:5-öt vívott, igaz, 26:40-es állásnál kötött be), kvalifikáltak az olimpiára, de nekünk amúgy nem is velük kell foglalkozni.

A négy közé jutás egyetlen tuson múlott, és az első két asszóban nem lépett pástra Siklósi Gergely, utána már igen, onnantól Nagy Dávid ült a kispadra – utóbbi egyébként addig is pluszokat vívott, ám pénteken ott volt a selejtezőben, szombaton a bronzéremig menetelt, és vasárnap is jutott neki szerep, nem csoda, ha elfáradt.

Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összetételű négyes Tbilisziben végül a hetedik helyen végzett.

VILÁGKUPAVERSENY, TBILISZI
Párbajtőr. Férfiak. Csapat. Nyolcaddöntő: Magyarország–Izrael 40:30 (Nagy D. +9, Andrásfi +1, Koch 0). Negyeddöntő: Csehország–Magyarország 33:32 (Nagy D. +1, Koch 0, Andrásfi –2). Az 5–8. helyért: Japán–Magyarország 45:35 (Siklósi –2, Andrásfi –3, Koch –5). A 7. helyért: Magyarország–Spanyolország 45:31 (Siklósi +15, Andrásfi +2, Koch –2). Döntő: Franciaország–Csehország 45:34. Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Csehország, 3. Kazahsztán, …7. Magyarország (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik