Duatlon: Dévay és Bragmayer nyerte a sprint távú ob-t

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 19:10
null
Dévay Zsombor hozta a papírformát (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfiaknál az előzetesen is esélyes Dévay Zsombor, míg a nőknél a papírformának megfelelően Bragmayer Zsanett nyerte meg a sprint távú duatlon országos bajnokságot szombaton, Balatonbogláron.

 

A Trion Triatlon SE színeiben induló és tavaly ezen a viadalon harmadik Dévay 51:36 perc alatt teljesítette az 5 kilométer futásból, 20 kilométer kerékpározásból és befejezésként 2,5 kilométer futásból álló távot.

A címvédő és a tokiói olimpián hetedik helyezett Bicsák Bence ezúttal nem indult az ob-n, Dévay pedig kerékpáron jól összedolgozott a junior korú Kovács Gyulával és Dobi Gergővel, a végső sorrend pedig a futásban alakult ki. A kiváló időjárási körülmények között rendezett viadalon az első három helyezett között nem volt szoros a hajrá, de mindannyian jól versenyeztek és megérdemelten állhattak dobogóra.

A nőknél a 2021-ben győztes, a tokiói ötkarikás játékokon 12. Bragmayer magabiztosan nyert (58:24 perc), mögötte a címvédőként induló Sárszegi Noémi egy perc hátránnyal ért célba másodikként. A dobogó alsó fokáért nagy csatát vívott egymással két junior korú versenyző, Nádas Nóra Romina és Fabók Vivien. Közöttük a futás döntött, ebben pedig a nagyot hajrázó Nádas bizonyult jobbnak és végzett így - egy másodpercnyi különbséggel - harmadikként.

Vasárnap a duatlon vegyes váltók országos bajnokságát rendezik Balatonbogláron.

DUATLON, OB
Férfiak
1. Dévay Zsombor (Trion Triatlon SE) 51:36 perc
2. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 52:04
3. Dobi Gergő (Debreceni Sportcentrum) 52:26
Nők
1. Bragmayer Zsanett (Team Újbuda SE) 58:24
2. Sárszegi Noémi (PSN-Triatlon) 59:24
3. Nádas Nóra Romina (Budaörsi Triatlon Klub) 1:00:50

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik