Triatlon-vb: Lehmann Csongor tizedik lett Hamburgban

Vágólapra másolva!
2023.07.15. 20:13
null
Lehmann Csongor tizedik lett Hamburgban (Fotó: Dömötör Csaba)
Legjobb magyarként Lehmann Csongor tizedik lett a triatlon világbajnoki sorozat úgynevezett szupersprintviadalán Hamburgban, szombaton.

A kétnapos viadalon 300 méter úszás után 7.5 kilométer kerékpározás, majd 1.75 kilométer futás várt a versenyzőkre. Pénteken selejtezőket, valamint vigaszágas futamokat, szombaton pedig a három szakaszból álló, kieséses rendszerben lebonyolított döntőket rendezték meg.

Az elmúlt hétvégén Tiszaújvárosban világkupát nyerő Lehmann nagyszerű versenyzéssel jutott tovább az előfutamából, majd a finálé első szakaszát másodikként zárta és simán továbbjutott. A következő, húsz indulót felvonultató részt harmadikként zárta. A döntő legjobb tíz versenyzőjének részvételével sorra kerülő harmadik etapban a tiszaújvárosiak triatlonosa nem tudott az élmezőnnyel küzdeni és tizedik lett.

A többi magyar férfi induló közül Bicsák Bence vigaszágas futamból jutott fináléba, de annak első szakaszában a 23. helyen zárt, és nem jutott tovább. Dévay Márknak a pénteki selejtező jelentette a végállomást, saját futamában 21. lett, így lecsúszott a folytatásról.

A nőknél Bragmayer Zsanett jutott a legtovább magyar részről, ő a selejtezőből simán került a fináléba, amelynek első szakaszából 15. helyezettként jutott tovább, a második részben viszont 16. lett, ezzel nem jutott be az utolsó, a legjobb tízet felvonultató felvonásba.

Kovács Zsófia pénteken 21., Sárszegi Noémi pedig 26. lett a selejtezős futamában, így egyikük sem folytathatta a versenyt szombaton.

A hamburgi vb-viadal vasárnap a vegyes váltók futamával zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik