Európai Játékok, triatlon: bronzérmes a magyar vegyes váltó

PATAI GERGELY (Krakkó)PATAI GERGELY (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 11:37
null
Bragmayer Zsanett (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A norvégok és a britek mögött harmadik helyen ért célba és bronzérmet szerzett a Kiss Gergely, Bragmayer Zsanett, Dobi Gergő, Kropkó Márta triatlon vegyes váltó az Európai Játékokon.

Még be sem ugrottak a Nova Huta-tóba, amikor már csuromvizesek voltak a versenyzők. Az égiek nem voltak kegyesek a triatlonistákhoz az Európai Játékokon, már kora reggel látszott, hogy a finoman szólva sem ideális időjárási körülményekkel is meg kell birkózniuk a vegyes váltóknak. A magyar csapatot Kiss Gergely, Bragmayer Zsanett, Dobi Gergő és Kropkó Márta alkotta, akikre a 300 méter úszás után öt kilométer kerékpározás és másfél kilométer futás várt – a vizes aszfalt biciklivel különösen balesetveszélyes volt, a szűk fordítóknál nagyon résen kellett lenniük az indulóknak.

Jól kezdődött a verseny, Kiss Gergely elsőként jött ki a vízből, ám messzemenő következtetést még nem vonhattunk le ebből, elvégre a vegyes váltót éppen a nem várt fordulatok miatt kedveljük. Kiss kerékpárral is az élmezőnyben haladt, és bár a depóban többen elmentek mellette, futásban is tartotta az iramot. A szakadó eső ellenére ezúttal is sokan kíváncsiak voltak a triatlonistákra, ráadásul lehetőségeikhez mérten követték is őket a szurkolók, akik a tribün és a tópart között futólépésben ingáztak.

A magyar váltó második tagjának, Bragmayer Zsanettnek a montreali verseny után a jetlag mellett kisebb betegséggel is meg kellett küzdenie, de formáján nem érződött a nehézségek hatása, a kerékpárra negyedikként pattant fel. Az egyre rosszabb körülményeket látva sajnos borítékolható volt a bukás, ám Bragmayer szerencsére kimaradt belőle, a táv feléhez érve kettészakadt az élboly. A futást már az élről kezdte a magyar triatlonista, de a friss Európa-bajnok luxemburgi Jeanne Lehair megelőzte, így Dobi Gergő a második helyen vette át a váltót.

A debreceniek kiválósága nem sokáig tempózott Lucas Cambresy lábvizén, hamar az élre tört, de az olaszok és a dánok is felzárkóztak, továbbra sem lehetett megtippelni a győztest. Kialakult egy nyolcas boly, amelynek Dobi is tagja volt – többnyire a nyolcadik helyen tekert, de nem szakadt le az élmenőktől. Számolhattunk azzal a forgatókönyvvel, hogy futásban a norvég Casper Stornes faképnél hagyja a többieket, aki valóban nagy tempót diktált, de nem tűnt behozhatatlannak a lemaradásunk.

Már csak azért sem, mert Kropkó Márta következett, aki ismét igazolta, hogy úszásban gyakorlatilag nincs ellenfele. Ahogy fokozódtak az izgalmak, úgy lettek egyre lelkesebbek a szurkolók, a hangulatfelelősnek arra is sikerült rávennie őket, hogy „sárkánytáncot” járjanak, miközben a versenyzők a kilométereket rótták. A kerékpározásnál már sejteni lehetett, hogy éremért harcolhatunk, a norvég, a brit, a svájci és a magyar váltó ugyanis ellépett a mezőnytől.

Kropkó a negyedik helyen futott, ám a harmadik Nora Gmürnek le kellett töltenie a tíz másodperces büntetést, amit még a svájciak első emberére, Adrien Briffodra szabtak ki, mert a kijelölt zóna előtt szállt fel kerékpárjára. Kropkó kihasználta a lehetőséget, megelőzte riválisát, és behozta a magyar váltót harmadikként.

A célban természetesen már várták a társak, a magyar kvartett összeölelkezve ünnepelte a bronzérmet, amelyről Kropkó Márta csak annyit mondott: „csapatmunka eredménye” – ezzel nem is lehet vitatkozni.

„Hétfőn éjjel értem haza Montrealból és minél több időt szerettem volna otthon lenni, mert nem éreztem jól magamat az elmúlt héten. Csinálnom kellett egy Covid-tesztet, de szerencsére nem voltam koronavírusos – nyilatkozta az MTI-nek Bragmayer Zsanett, aki a rövid pihenő után csak pénteken délután érkezett meg Krakkóba. – Úgy látszik, annyira kipihentem magam, és annyira fel tudtam töltődni mentálisan, hogy amikor tegnap itt kimentem átmozgatni, éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok. Jók voltak a lábaim tegnap és ma reggel is, egyszerűen tudtam, hogy ez egy jó verseny lesz és minden pillanatát nagyon vártam. A bronzéremnek pedig nagyon örülök, az egész csapat nagyon jó volt.”

Bragmayer azt is elárulta, hogy a futásnál elé sprintelő luxemburgi Leanne Lehair, akivel jó barátok, nem zavarta meg, sőt még segített is neki a táv végén, mert gyakorlatilag behúzta a váltóhelyre.

„Tegnap beszéltem vele és azon poénkodtunk, hogy majd első, második helyen váltunk és így is lett. Azt tudni kell, hogy Luxemburgnak biztosan nem lesz váltója Párizsban, szóval ha ebből indulunk ki, akkor nem lesz olyan rossz majd a helyzet az olimpián a második váltásnál” – viccelődött a 29 éves sportoló, aki legközelebb jövő héten, Tiszaújvárosban versenyez.

EURÓPAI JÁTÉKOK, TRIATLON
Vegyes váltó. 1. Norvégia (Vetle Thorn, Lotte Miller, Casper Stornes, Solveig Loseth) 1:07:29, 2. Nagy-Britannia (Izzard, Alden, Bentley, Rainsley) 1:07:33, 3. Magyarország (Kiss Gergely, Bragmayer Zsanett, Dobi Gergő, Kropkó Márta) 1:07:40

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik