Birkózás: 15 legendát iktattak be a Magyar Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 19:13
null
Balról: Ancsin László, Bacsa Péter, Hessky Pál, Sastin Marianna, Sike András, Szőnyi János, Németh Szilárd (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) az év legjobbjainak járó díjak átadása mellett beiktatta a 2021-ben és 2022-ben a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába választott legendákat kedden, a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett ünnepélyes eseményen.

 

A magyar birkózás hagyományait és erejét jól mutatja, hogy eddig összesen kilenc honfitársunkat választották be a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA, majd UWW) Hírességek Csarnokába: Polyák Imrét (2003), Kozma Istvánt (2007, posztumusz), Kocsis Ferencet (2013), Varga Jánost (2016), Keresztes Lajost (2018, posztumusz) és Kovács Istvánt (2018) sportolói, Hegedüs Csabát (2005) a birkózás legendája, Kruj Ivánt (2009) versenybírói és Gáspár Tamást (2013) sportvezetői kategóriában.

Az MBSZ alapításának centenáriuma alkalmából 2021-es határozatával támogatta az önálló Magyar Birkózó Hírességek Csarnokának létrehozatalát és javasolta, hogy annak tagjai legyenek a nemzetközi Hall of Fame-be már beválasztott legendák.

Hivatalos beiktatásukra azonban tavaly nem kerülhetett sor, hiszen a koronavírus-járvány miatt elmaradt a sportág egyik legnagyobb hazai ünnepsége, a birkózókarácsony. Az idén viszont pótolták a az „elmaradást”, az eseménynek először otthont adó KIMBA-ban, ahol a 2021-es Hírességek Csarnokába választott tagok mellett az idén megválasztottakat is beiktatták.

2022-ben a világbajnok Sastin Marianna, az olimpiai aranyérmes Sike András és a magyar birkózósport első olimpiai elsőségét elérő Weisz Richárd (posztumusz) sportolói, a két mesteredző, Szőnyi János és Klinga László edzői, míg az aranysíppal kitüntetett bíró, Hessky Pál bírói kategóriában került be a Magyar Hírességek Csarnokába.

A birkózókarácsonyon az idei és a tavalyi év legjobbjainak járó díjakat is átadták.

2021-es díjazottak
Életmű-díj:
Alker Imre, Módos János, Széles József
Fél évszázad-díj:Kapitány István, Lengyel Sándor
Média-díj:Suba Kata (Sportrádió)
Az Év bírója:Pál Szabolcs
Az Év edzője:Sike András
Az Év utánpótlásedzője:Kliment László
Az Év veterán birkózója:Lakatos Győző
Az Év utánpótlás-birkózói:Elekes Enikő,Józsa Attila,Tösmagi Attila
Az Év birkózói:Lőrincz Tamás,Muszukajev Iszmail,Sastin Marianna

2022-es díjazottak
Életmű-díj:
Növényi Norbert, Tar Mihály
Fél évszázad-díj:Kálmán Tibor, Kurucz István, Savanya Ferenc
Média-díj:Krasznai Bence (Nemzeti Sport)
Az Év bírója:Lukács Imre
Az Év edzője:Lévai Zoltán
Az Év utánpótlás-edzője:Lőrinczy Attila
Az Év veterán birkózója:Dajka Zsolt
Az Év utánpótlás-birkózói:Darabos László, Nyikos Veronika, Ritter Sophie
Az Év birkózói:
Fritsch Róbert, Muszukajev Iszmail, Nagy Bernadett

A Sportrádió munkatársa, Suba Kata az MBSZ 2021-es, míg a Nemzeti Sport újságírója, Krasznai Bence a 2022-es Média-díjasa (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A Sportrádió munkatársa, Suba Kata az MBSZ 2021-es, míg a Nemzeti Sport újságírója, Krasznai Bence a 2022-es Média-díjasa (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik