Erősport: Juhász Péter indulhat a Bajnokok Ligájában

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 21:32
null
Juhász Péter Finnországban is bizonyíthat (Fotó: Prémium Média)
Kellemes meglepetésben volt része Juhász Péternek június végén: az egyik edzését követően a Strongman Champions League szervezőinek üzenete várta a mádi erősembert, melyben meghívták a sorozat finnországi állomására.

 

A Bajnokok Ligája vár Juhász Péterre. A többszörös magyar bajnok erősember június végén kapott meghívót az Európa legjobbjait felvonultató sorozatba, így július utolsó hétvégéjén Finnországba látogat a többször magyar bajnok.

„Tizennégy éve edzek, tizennégy éve hajt a vágy, hogy a nemzetközi porondon is kipróbálhassam magam. Hiszek abban, hogy mostanra érett be a dolog annyira, hogy fizikai teljesítményben és fejben is elértem azt a szintet, reális legyen egy ilyen megmérettetés” – tette hozzá a mádi tűzoltó, aki nem aprózza el a célokat, szeretne a középmezőny élén végezni, és ezzel olyan teljesítményt nyújtani, ami a későbbi fordulókra is meghívót érhet.

A kétnapos versenyen összesen nyolc szám vár a résztvevőkre – az első napon három, a másodikon öt. Mindez „amolyan ugrás az ismeretlenbe” Juhász Péter számára, aki azonban pont erre vágyott.

„Bizakodó vagyok. Évek óta arra vágyom, hogy egy új országban, új mezőnyben, új ellenfelekkel mérhessem össze az erőmet. Plusz motivációt kaptam. A számok is fekszenek. Szeretnék az első hatban, hétben benne lenni. Ez lenne a minimumelvárás magamtól. Ha ez összejönne, esélyem lenne a mezőnyben maradni: a többi közt Portugáliában, Törökországban és Romániában lesznek még BL-versenyek az idényben. Szeretnék mindenkire a lehető legjobb benyomással lenni. Úgy érzem, végre megkaptam az esélyt, amire vártam: most tudni kell élni is vele” – tekintett előre a Prémium Média által idézett mádi sportember.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik