Darts-vb: egy kiemelt kiesett, Adrian Lewis simán továbbment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 23:52
null
Adrian Lewist csak az elején izzasztotta meg ellenfele, utána simán nyert az angol (Fotó: Action Images)
A harmadik helyen kiemelt Adrian Lewis könnyedén, 3:0-ra legyőzte David Pallettet a londoni Alexandra Palace-ban zajló dartsvilágbajnokság első fordulójában.

Az első fordulós meccsek utolsó napjára egy selejtező-mérkőzés jutott, melyen a horvát Robert Marijanovic 4–3-ra legyőzte Jermaine Wattimenát.

A 23. helyen kiemelt közönségkedvenc, Vincent van der Voort remek mérkőzést játszott John Hendersonnal, öt játszmában azonban végül a holland diadalmaskodott.

A játéknap talán legjobb találkozója volt a Mervyn King–Max Hopp összecsapás. Szintén öt játszmában dőlt el a meccs, a döntő szettet 2–2 után folytatták a felek (onnantól már két leggel kellett nyerni), végül Max Hopp nyert 5–3-ra úgy, hogy 161-es kiszállóval ejtette ki a 10. helyen kiemelt angol riválisát.

A harmadik helyen kiemelt Adrian Lewis a jól kezdő és szemtelenül játszó honfitársával, David Pallett-tel találkozott. Az ifjonti hév azonban csak rövid távú sikert hozott, az első leget elvesztő Lewis onnantól kezdve oktatta ellenfelét, a 3:0-s győzelmet követően pedig meg is beszélte ellenfelével, hogy legközelebb egy kicsit több tisztelettel játsszon – természetesen a jókedvű gratuláció nem maradt el a másik féltől.

A játéknap utolsó mérkőzésén a selejtezőn győztes Marijanovictól az is bravúr volt, hogy szettet nyert a 27. helyen kiemelt Stephen Bunting ellen – 3:1-re győzött az angol.

A második forduló (párosítás lejjebb) háromnapos szünet, a karácsonyi időszak után kezdődik.

DARTS-VB, 2015
6. NAP
SELEJTEZŐ

Jermaine Wattimena (holland)–Robert Marijanovic (horvát) 3–4
1. FORDULÓ
Vincent van der Voort (holland, 23.)–John Henderson (skót) 3:2
Mervyn King (angol, 10.)–Max Hopp (német) 2:3
Adrian Lewis (angol, 3.)–David Pallett (angol) 3:0
Stephen Bunting (angol, 27.)–Robert Marijanovic (horvát) 3:1

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Sascha Stein (német)
Terry Jenkins(angol, 16.)–Lawrence Ryder(ausztrál)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Benito van de Pas (holland)
Robert Thornton(skót, 9.)–Ronnie Baxter (angol, 24.)
Peter Wright (skót, 5.)–Ronny Huybrechts (belga)
Andy Hamilton (angol, 12.)–Kyle Anderson(ausztrál)
Gary Anderson (skót, 4.)–Jelle Klaasen (holland, 29.)
Cristo Reyes (spanyol)–Kevin Painter (angol, 20.)
Phil Taylor (angol, 2.)–Mark Webster (walesi, 31.)
Ian White (angol, 15.)–Kim Huybrechts (belga, 18.)
Darren Webster(angol)–Dean Winstanley (angol, 26.)
Max Hopp (német)–Vincent van der Voort (holland, 23.)
James Wade (angol, 6.)–Stephen Bunting (angol, 27.)
Brendan Dolan (északír, 11.)–Michael Smith (angol, 22.)
Adrian Lewis (angol, 3.)–Keegan Brown (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 14.)–Jamie Caven (angol, 19.)

AZ 1. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)
Joe Cullen (angol) 3:1
Stuart Kellett (angol, 32.)–Sascha Stein (német)1:3
Terry Jenkins(angol, 16.)–John Weber (ausztrál) 3:1
Justin Pipe (angol, 17.)–Lawrence Ryder(ausztrál) 2:3
Dave Chisnall (angol, 8.)–Ryan de Vreede (holland) 3:0
Paul Nicholson (ausztrál, 25.)–Benito van de Pas (holland)2:3
Robert Thornton(skót, 9.)–Andrew Gilding (angol) 3:0
Ronnie Baxter (angol, 24.)–Daryl Gurney (északír) 3:1
Peter Wright (skót, 5.)–Gerwyn Price (walesi) 3:0
Andy Smith (angol, 28.)–Ronny Huybrechts(belga) 0:3
Andy Hamilton (angol, 12.)–Dave Richardson (kanadai) 3:2
Steve Beaton (angol, 21.)–Kyle Anderson(ausztrál) 0:3
Gary Anderson (skót, 4.)–Scott Kirchner (amerikai) 3:1
Jelle Klaasen (holland, 29.)–Christian Kist (holland) 3:1
Wes Newton (angol, 13.)–Cristo Reyes (spanyol)2:3
Kevin Painter (angol, 20.)–Borisz Kolcov (orosz) 3:1
Phil Taylor (angol, 2.)–Jyhan Artut (német) 3:0
Mark Webster (walesi, 31.)–Ron Meulenkamp (holland) 3:1
Ian White (angol, 15.)–John Michael (görög) 3:1
Kim Huybrechts (belga, 18.)–Mickey Mansell (északír) 3:0
Simon Whitlock (ausztrál, 7.)–Darren Webster(angol) 1:3
Dean Winstanley (angol, 26.)–Wayne Jones (angol) 3:2
Mervyn King (angol, 10.)–Max Hopp (német) 2:3
Vincent van der Voort (holland, 23.)–John Henderson (skót) 3:2
James Wade (angol, 6.)–Jamie Lewis (walesi) 3:1
Stephen Bunting (angol, 27.)–Robert Marijanovic (horvát) 3:1
Brendan Dolan (északír, 11.)–Nolan Arendse (dél-afrikai) 3:0
Michael Smith (angol, 22.)–Mensur Suljovic (osztrák) 3:1
Adrian Lewis (angol, 3.)–David Pallett (angol) 3:0
John Part (kanadai, 30.)–Keegan Brown (angol)2:3
Raymond van Barneveld (holland, 14.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 3:0
Jamie Caven (angol, 19.)–Jason Hogg (skót) 3:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik